Budapest, 1978. (16. évfolyam)

1. szám január - Baránszky Jób László: Otthonaim

Társaság kialakulásában és vezetésében betöltött szerepem, az Esztétikai Szemle szerkesztése, és hogy valamennyi tudományos fórum készséggel bocsátotta rendelkezésemre folyóiratai hasábjait, beleértve a külföldi, Dessoir által szerkesztett, német Zeitschrift für Ästhetik-et, betű változtatás nélkül hozva és azonnal mindazt, amit közlésre szántam. S mindez anélkül, hogy csatlakoznom kellett volna valamilyen klikkhez, ajtókon kopogtattam volna, jártam volna utána, kérnem kellett volna; oly korban, amelyben állítólag csík összeköttetések révén lehetett valamit elérni vagy vallásos színezetű klikkek keretében. Katolikus voltom és neveltetésem ellenére csupa reformátusok vittek előre, habilitáltak, bíztak meg kintüntetőfeladatokkal. Talán a felekezeti színezetű csoportosulások mögött mégse egészen a klikk-érdek, hanem a gondolati áramlatok hatottak. Az én kii 'föld i forrásokból táplálkozó kutatási eredményeim is sok rokonságot mutattak a kolozsvári iskola fejének, Böhm Károlynak a tanításaival, az ő érték- és ismeretelméletével, s ez a kolozsvári iskola a kor >eg,obb protestáns magyar filozófusait jelentette. Bár sokat köszönhetett neki a katolikus Pauler Ákos is. Ha a feleségemet megkérdezték — mert nem egyszer megkérdezték —, hogyan van ez, hogy nekem minden sikerül, bölcsen azt felelte rá: Mert a László sohase pályázott semmire. — Persze, ha nem olyan szerény, azt is hozzátehette volna, mert itthon semmi se húzza le, se bosszúság, se gond, és jómaga se üti bele semmibe illetéktelenül az orrát. — Valóban így jutottam minden számítás nélkül s az ö révén Tihanyhoz is, annak egyik legszebb helyén ánú s ékszerdobozhoz hasonlatos kis nyaralónkhoz. A nagynénjééktől kapta ajándékozási szerződéssel. Már egy éve a miénk volt — és én képtelen voltam rá időt szakítani, hogy akár csak meg is nézzem. Annyira nem érdekelt a nyaralás, a pihenés, s annyira lekötött a sokféle örömmel vállalt feladat, annyira meg voltam elégedve a Szabadsághegy déli lábánál fekvő ,,Pilsudski-úti" lakásunkkal. Ez — a mai Stromfeld Aurél út — akkor zsákutca volt s így kikapcsolva minden forgalomból. A dolgozószobám sarokablakai erre nyíltak. Külön bejárata volt az előszobáról A család élete a Vár felé néző két szobában zajlott. Üdülni én is oda lártam. Az én szobámba nem nyitott be senki, íratlan törvény volt ez, nem kellett kérni vagy erőltetni. Itt írtam meg a Magyar széppróza történetét, a Bevezetés az esztétikába alapvető munkámat, innen vezettem az Esztétikai Társaságot, szerkesztettem az Esztétikai Szemlét. Ez a cím állt a fedőlapján. Innen jártam hetente Kolozsvárra az egyetemi előadásaim megtartására. — Hogy én ezt a lelkemhez nőtt műhelyt elcseréljem, s épp a vakáció szabad hónapjaiban, egy sekélyesnek ismert, szúnyogos pocsolya tétlenségével, ez ellen minden idegszálam tiltakozott. A Balatont csak a somogyi partról ismertem. — Ez nem olyan hely — magyarázta a feleségem, aki gyermekkora majd minden nyarát épp nagynénjééknél, Tihanyban töltötte. — Ha egyszer te oda beteszed a lábad, nem lehet téged onnan bottal se kiverni! — És hogy milyen jól ismert, abból is látszik, hogy valóban igy történt. Egyszer télen, mégis rávett, hogy lemenjek vele legalább megnézni. A látvány szépsége valóban minden képzeletet, várakozást felülmúlt. így azután Tihany olyan második otthonom, amelyhez leginkább hűtlen szeretnék lenni, de legkevésbé volnék erre képes. * Egyébként rá kellett jönnöm, hogy olyan lakások az igazi otthonaim, amelyekben elmélyedő szellemi munkára, koncentrációra alkalmas zugot tudok a magam számára elkülöníteni, elszigetelni. Ilyen volt a Németvölgyi úti, a ,,Pilsudski"-úti". S most ilyen a Kerék utcai. Közben laktam szép tágas, teremszerű méretű szobákból álló lakásokban. A Budagyöngyénél vagy a Kórház utcában. A Budagyöngyénél három egymásba nyíló üvegajtós, valóban fogadásra, reprezentálásra készült terem. — Itt éjszaka a fürdőszoba szennyesládáján sikerült befejeznem egyik legkoncentráltabb esszémet, a Modern Ízlést. (Ennek az egy helyiségnek volt tömör faajtaja.) A Kórház utcainak az ablakai az óbudai piac felé vivő járdára nyíltak. Itt csak éjszaka lehetett ablakot nyitni, nappal függönyön keresztül is bebámultak a nyilvános könyvtár illúzióját keltő szobára. Éjjel legfeljebb egy-egy megkésve hazaballagó ittas atyafi könyökölt be az ablakpárkányon, firtatva, hogy ugye a patikához tartozik ez a rengeteg könyv. S ennek megfelelő respektussal köszönt is el azután tőlem. Honegger irja az emlékezéseiben, hogy nemcsak akkor nem tudott komponálni, ha volt valaki a szobában, de akkor sem, ha a szomszéd szobában tartózkodtak. Az a tudat, hogy rányithatnak, s megszakadhat a szellemi folyamat, eleve megbénította azt. A szellemi munkának megvannak a maga sajátos törvényei, feltételei. Köztudomású, hogy semleges kávéházi zaj közepette jól lehet koncentrálni, egyenesen elszigetelő a semleges nyüzsgés. De otthon egy csöngetés vagy csak egy koppantás is az ajtón, egyetlen szó is érint bennünket, leránt a köznapi érdekek gyakorlati szintjére, amitől való szabadulás elemi feltétele a szabad gondolati munkának, annak, hogy afigyelem befelé fordulhasson. Az annyiak által kritizált „skatulya-házakban" is meg lehet teremteni, úgy látszik, az ilyen otthonnak az előfeltételét. Az íróasztalomnál ülve is nyitva hagyhatom az ablakomat, s anélkül, hogy elmozdulnék hazulról, a tájban dolgozhatok, jóformán a szabadban. Emellett ez a kétszobás lakás olyan beosztású, hogy a mellékhelyiségek a szobák között vonulva elszigetelik őket egymástól. — S ez a ház a Filatori-gátnál fele úton van két másik „Otthonom": a Római part és a Lukács-uszoda között. Ablakomból a Hármashatárhegytől a Csúcshegyig vonuló hegyoldal jelzi, közvetíti az évszakok hangulati változásait. S ha besötétedik, mint a földre hullott csillagtábor, ragyognak rajta az emberi otthonok ablakszemei. Olykor szinte úgy érzem, nincs szívem lámpagyújtással, fényfüggönnyel kizárni őket a szobámból. De a szoba méreteivel is, buktatható szellőztetőablakaival ideális otthona a szellemi életnek. Igaz, nem fér sok bútor bele. Beköltözéskor jó felét el kellett hagyni a bútorainknak, sőt a könyveinknek is. De ezzel csak föllélegzett, otthonosabbá vált az új lakás. Az íróasztal, amin írok, évtizedeken át az édesapámé volt s a hozzá tartozó karosszék is. A hatalmas könyvespolc velük szemben Szabó Lőrinc szerzeménye; maga is segített még a budagyöngyei lakásba fölcipelni a munkásoknak. A polcon csupa olyan könyv, hogy nem érezném nyugodtan otthon magamat a szobában, ha csak egy is hiányoznék a használatban számára kialakult helyéről. Ők jelentik azt a szellemi erőteret, amelyben élek. Egy szellemi orgona billentyűi. Egyáltalán nem valami elvont tudományos képlet skatulyarekeszei. Nem hűvös, elvont „tudomány" könyvespolca ez. — Illik rá a rajta függő bohócálarc. Vass Elemér csendéleteiről jól ismert mosolyával. Tőle kaptam, mint képeinek kedvelt motívumát. A könyvespolc mellett, két könyvespolc közé illesztve, mint valami oltár, egy öreg szekreter; kedves Kardhordó Zoltán sógorom révén jutottam hozzá. Előtte a nála is öregebb biedermeier szék Dékány Julianna dédanyám garnitúrájának egyetlen maradványa, a többit elmosta a történelmi idő, a „Pilsudski-uti" lakást ért 16 aknabelövés. Ezeken szoktam gépelni. Tehát a már félig-meddig kész munkák avatási helye, közvetlen nyilvánosságra kerülésük előtt. Fölöttük a falon egy Schéner tábla-kép, legutóbbi okkersárga korszakából: felületét pandúr-betyár-huszár körvonalak ritmusa tagolja. Különös módon jól illik hozzá a fölötte függő indián fafaragás, valami stilizált sárkányt ábrázol. Miklós fiam hozta, itthon jártakor, Kanadából. S a többi tárgy sem valami „esztéta" gyűjtése, hanem úgy állt magától össze, úgy maradt meg szinte természetesen, mint valami megviselt, kipróbált eszközemlék; egy befelé élt harcos élet meghitt talizmánja. Bár sok közötte a művészi rangú, sőt majd mind az, de nem azért vannak itt, hogy hivalkodón díszítsék a szobát, hanem hogy igazán otthonossá tegyék a múlttal. Édesanyám profiljának márványreliefje Schmiedmann László szobrászbarátom kezeműve; azután nagyanyám, Horváth Rozália, olajképe, Györffy István festőművész alkotása. Emil nagybátyámtól, a képzőművészeti főiskola egykori tanárától, egy közismert rézkarc, a Halászbástya és egy szép balatoni képe. Véletlenül épp egy tihanyi parti részlet, de a Halászteleptájáról. Ő a Balaton igazi szerelmese volt, mint főiskolai tanár évente szezon után, ősszel levitte a tanítványait a tihanyi Sportszállóba egy hónapra, minden költséget az általa e célra gyűjtött alapból fedezve; mint akvarellista ezt tartotta a legjobb szín-iskolának. — Az ő balatoni képe mellett, már a mi tihanyi teraszunkon festett, saját portrém. Varga Nándor Lajos, a székely ezermester, remek grafikus, ugyancsak főiskolai tanár, festette egy félóra alatt, amikor egyszer pár napon át vendégünk volt. A kép másik oldalán egy másik „ezermester" székely kezevonásával, egyetlen vonallal egy zsenge női akt. László Gyula professzor, egykori kolozsvári egyetemi magántanár-társam és azóta is jóbarátom kezevonása. Közvetlenül az íróasztal mögött, a könyvállvány oldaláról, a fiatal Szabó Lőrinc figyeli egy tusrajzról betűvető kezem járását. Ő ajándékozta oda; különben a tusrajz a Vajthó-féle antológiához készült, és egykoi i diáktársamnak, Szabó Lőrinc ma New Yorkban élő sógorának, Kemény Lászlónak a munkája. Jellemzően az érdekesebb és művészileg talán értékesebb, mindenesetre mutatósabb, képek nem az én szobámban vannak, hanem a feleségemében. így voltam én „esztéta", ahogy újabban esztétikus helyett hibásan a müvészetfilozófust nevezgetni szeretik. Nem gyűjtöttem én ízlelgetve, esztéta módra semmit, hanem tanulmányoztam az értékeket, és ha kellett, küzdöttem értük. Olyannyira nem gyűjtöttem nemcsak műtárgyakat, de még könyveket sem, hogy zavarba jönnék, ha csak saját nyomtatásban megjelent dolgozataimat is össze kellene szednem. A könyvtáram is csak töredéke mindannak, ami valamikor az állományához tartozott. Olyan, mint ennek az egész kedves szobának az állománya: ami éppen hogy egy hosszú hadjárat felszereléséből megmaradt. Futó győzelmek, vesztett csaták után, amelyekben nem törődtek sem a zsákmánnyal, se a veszteséggel — csupán a zászló becsületével. 21 Itt lakunk most