Budapest, 1978. (16. évfolyam)

1. szám január - Baránszky Jób László: Otthonaim

Baránszky Jób László Otthonaim Édesanyám leánykori fényképe .. Amint itt ülök ebben a szép, modern lakásban, ahová a jósors és az öreg Óbuda lebontása juttatott, és nézek ki a szoba egész utcai falát betöltő ablakon, fák sűrű lombja között és fölött, az én kedves óbudai hegyeimre: — kissé hálátlanságnak érzem a sorssal szemben fölvetni a kérdést: ha mindig szép, tágas lakásokban laktam eddig is, mig ide, ebbe eljutottam, de voltak-e eddigi lakásaim közül ennyire „otthonaim"? — S rá kell jönnöm, hogy én, aki évtizedek óta nem léptem át az országhatárt az új népvándorlásnak ebben a divatszülte korában — otthonülöként a lelkem mélyén tulajdonképpen mindenkor nomád voltam és vagyok. Az én házam a váram — vallhatják nagyon szépen azon a földön és abban a hazában, amelyet századok óta nem tapostak idegen hadak. De itt a steppe szélén, a hadak útján, másképpen érezzük és mondjuk ezt. Én úgy érzem, hogy otthonaim olyanok voltak, mint a pusztai jurta, amely védelmet és enyhet adhat ideig-óráig, de, Arany szavaival, sohase lehetett a „puhaság menedéke", mindenkor az erőnek kellett hogy szolgáljon „kirepítő fészkűi." — Itt nálunk, a tunyaság, a maradandóság országában mindenkor sietnie kellett annak, aki valahová el akart érni. — Életem valóban, ahogy most visszatekintek rá, úgy tűnik, mint valami állandó hadviselés, mondjuk, „hosszú hadjárat", egymás után feladott sáncokkal, csataterekkel és — otthonokkal. Nem mintha többször kényszerültem volna családot alapítani. Egész korszerűtlenül, csupán egyszer nősültem; két év múlva lesz az aranylakodalmunk. S így édesanyám és feleségem, két „tiszta nő" jelenthette számomra egy életen át az otthont. — De be kell vallanom töredelmesen: csupán úgy, mint Peer Gyntnek Aase anyó és Solvejg. — Talán ezért is áll diákkorom óta legközelebb a szívemhez ez az Ibsen-darab, Grieg zenéjével. Rá kell jönnöm, hogy nem a ház, a szoba, hanem a hangulat, a költői-zenei hangulatok voltak az én igazi otthonaim. A tájak, a táji hangulat, mint valami nomádnak. — A Tisza füzesei, a domaszéki tanyák nyárfás csendje. Majd a Duna partja Vác mellett, s annak dús lombú szigetei. A Naszály erdeje. Cselőte, Kosd tisztásokkal tarkított, gyönyörű, szőlőkkel-erdőkkel borított, hegyes vidéke. — S most már évtizedek óta, hogy fölkerültem az egyetemi éveim óta Pestre, a Farkasrét, a Normafa csodás lejtői s az Ördögorom, évekig annyi körsétám színhelye. S hosszú éveken át még a régi elhagyott budai temetők: a tabáni, vízivárosi, Siklós Péter felvételei 18