Budapest, 1978. (16. évfolyam)

4. szám április - Pereházy Károly: Jungfer Gyula kovácsművész

n honismereti pályázatról Az értelmes munka hasznos. A közösségért végzett munka értelmes. Ilyen az az utóbbi években hazánkban kibontakozó értelmes, tehát hasznos, sokirányú mozgalom is, amelyet összefoglaló néven úgy hívunk: honismeret. Ma már örömmel állapíthatjuk meg, hogy ennek a mozgalomnak a keretében mindegyik korosztály minden tagja kedvére való tevékenységet talált. Ez a rátalálás pedig az egyén jellemének, gondolkodásának, tudásának, egész személyiségének a gazdagodásához vezet, ugyanakkor gyarapítja a nagyobb közösségnek, egész népünknek az önismeretét. Az önismeret segít megszabni a tennivalókat, irányíthatja az egyént, de az egész népet is. Megmutatja, mi múltunkban, jelenünkben a selejt, mi a jó, segíti az elfogulatlan értékelést immár a jövő érdekében, és olyan egészséges nemzeti tudatot, öntudatot teremthet, amely az internacionalista magatartás alapja. Ezek a szempontok, lehetőségek ösztönözték a Budapest szerkesztőségét, hogy meghirdesse 1977-ben az ifjúság, a diákok számára honismereti pályázatát. Ezért tette a maga ügyévé és támogatta a pályázatot a Főv. Tanács Művelődésügyi Főosztálya és a Fővárosi Pedagógiai Intézet. Segítségükért, amely biztosította a pályázat sikerét, gyorsította a szervezést, a szakszerű értékelést, ezúton mondunk köszönetet. De köszönet illeti mindazokat a pedagógusokat, akik tanításuk, nevelői munkájuk szerves részének tekintik a honismeretet, nem pedig rossz értelemben vett „tanórán kívüli tevékenységnek"; és idegkimerítő hivatásuk során, a tanítás szép munkája közepette órán vagy szakkörben továbbadják tanítványaiknak saját érdeklődésüket, lelkesedésüket. A pályamunkákat beküldő fiataloknak pedig jutalommal is kifejezésre juttatjuk köszönetünket, hiszen minden beküldött dolgozatot részesítünk valamiféle jutalomban. A pályázat témája A pályázók két témakörből választhattak: 1. Hogyan éltek a fővárosi munkások a XX. században. (A Budapesti Történeti Múzeum és a Munkásmozgalmi Múzeum anyagából kiválasztható egy munkás életútja vagy életútjának egy szakasza, ill. egy munkásszervezet története vagy történetének egy szakasza, az 1900—1962-ig terjedő időszak egyegy periódusa.) 2. Beszélő házak (írja meg kerülete egy-egy nevezetes épületének a történetét.) A dolgozatok arányosan oszlottak meg a két témakör között. Az általános iskolás pályázók közül valamivel többen választották a Beszélő házak feladatát, a többi kategóriában (szakmunkásképző, szakközépiskola, gimnázium) 50—50%-os az arány. A pályázatok száma Összesen beérkezett 69 pályamű. Maga ez a szám mutatja a pályázat sikerét, azt, hogy ifjúságunk örömmel vesz részt a helytörténeti munkában. Általános iskolából érkezett 36 pályázat Szakmunkásképző iskolából érkezett 2 pályázat Szakközépiskolából érkezett 7 pályázat Gimnáziumból érkezett 24 pályázat A számok azt mutatják, hogy az általános iskolákban folyik a legegyenletesebb honismereti, szakköri munka. Ez igen biztató a jövő szempontjából, hiszen ezek a fiatalok feltehetően később is folytatják kutató munkájukat. Szép számban érkeztek gimnáziumi pályamunkák, ám a 24 dolgozat közül 23 4 gimnázium tanulói között oszlik meg: Arany J., Fazekas M., Kilián Gy., Rákóczi F. gimn. A Kilián gimn. szakköre maga 9 pályaművet készített. A 24. dolgozat — ennek is örülhetünk — Dingha Lászlóné pályázata a Keleti K. u. dolgozók gimnáziumából (Rákóczi). Több gondot kellene fordítani viszont az ilyen jellegű szakköri tevékenységre a szakközépiskolákban és főleg a szakmunkásképző iskolákban. Az elbírálás A pályaműveket bíráló bizottság nézte át. Ennek tagjai: Bíró Ferencné vezető szakfelügyelő (FPI), László Imréné általános iskolai, Újvári Pál szakközépiskolai történelem szakfelügyelő és Jávor Ottó a Budapest szerkesztőségének a tagja. A bíráló bizottság megállapította, hogy a pályázat lendületet adott a szakköri munkának és a helytörténeti mozgalomnak. A pályamunkák legtöbbje tartalmas, kollektív munkát is igénylő, szakszerű dolgozat, ugyanakkor megfelel az életkori sajátosságoknak, a fiatalok gondolkodását, szemléletét tükrözi. A témaválasztás lehetővé tette, hogy a tanulók széles társadalmi közegben mozogjanak, sokan felvették a kapcsolatot a munkásmozgalom veteránjaival, a „beszélő házak" lakóival, néhány esetben önálló kutatásokat is végeztek. A pályamunkák nagy száma mutatja, hogy a tanárok egy része felismerte a helytörténeti, honismereti munkának a társadalmi jellegét, az önálló tanulói tevékenység hasznát. A pályázatokat patronáló tanári gárda egyben a budapesti helytörténeti munka aktivistáinak a számát is gyarapította. A bíráló bizottság az elbírálásnál a tartalmi szempontok mellett az önállóságot, a téma igényességét, a feldolgozás színvonalát, valamint a forrásanyaggal való munkát vette figyelembe. 26 pályamunkát részesít nagyobb jutalomban, a többiek 100, ill. 50 Ft-os könyvjutalmat kapnak. Néhány tanulság Számunkra a legfontosabb tanulság, hogy érdemes volt meghirdetni a pályázatot. Az ifjúság nem ellentéte, hanem része a felnőtt társadalomnak, sőt, bizonyos mértékig a tükörképe. A dolgozatok azt mutatják, hogy múltunkat, életünket nem torzul, helyesen látják fiataljaink. De milyen tanulságul szolgál számukra ez a pályázat? Figyelmeztet a téma helyes megválasztásának a fontosságára. Ez összefügg az önálló munkával. Akkor dolgozhat valaki egyénien, ha kapcsolatot, sőt, rokonságot érez a választott téma és saját egyénisége között. Történelmi munkákról lévén szó, természetes, hogy forrásanyaggal dolgozik a pályázó, de hogy hogyan csoportosít, mit emel ki, milyen következtetéseket von le, az már elsősorban tőle függ. Volt olyan pályázat, ahol az idézetek tömegében eltűnt maga a dolgozat írója. Különösen fenyegetett ez az önállótlanság, ahol egy-két forrásmunkára támaszkodhatott csak a pályázó (a Rádió 56-os ostroma), vagy amikor éppenséggel a sok forrásmunka temette maga alá (Budai Várpalota, Nemzeti Múzeum stb.). Feltűnő és elgondolkodtató, hogy az általános iskolásoknak volt frissebb a szeme, egyénibb a hangja, sok esetben szerencsésebb volt a választásuk is, mint az idősebbeknek. (Forgács K.—Rizmayer K.; Uray G.; Selley Z.: Óravilla, Jókai-villa, Karinthy Frigyes u.) Többen kitűnő, ötletes választással oldották meg a munkások életét bemutató nehéz feladatot. A riportok, beszélgetések mellett olyan figyelemreméltó témákat dolgoztak fel, mint a „Tizenháromház" Angyalföldön (Váci u. 61. sz. ált. isk.), „A XX. sz. munkásmozgalmainak tükröződése a Tolnai Világlapjában" (Sándor Anna), „Iskola a város fölött" (Lengyel G.—Német A.), „A Vándor kórus" (Hámán Kató szakközépisk.). Hogyan látják a múltat? Az eddigiekből is kiderült, hogy az ifjúságot érdekli apái, nagyapái élete, küzdelmes munkája. Felméri, becsüli a régiek áldozatokkal járó törekvéseit, nem egy esetben példának tekinti őket. Ugyanakkor furcsa ellentmondás, hogy fiataljaink, akik félnek a sémáktól, a múltról mégis sémákban beszélnek. A bombasztot már kerülik, de az összehasonlítások során visszatérő a felkiáltás: „De jó nekünk, hogy most éliink!" Ezt az önmagában helyes megállapítást nem támasztja alá a múltnak, még a közelmúltnak az ismerete sem. Túlságosan összefolyik előttük az előző évtizedek nyomora. Szinte fel sem merül bennük, hogy azért akkor is életet éltek az emberek, örültek, dolgoztak, küzdöttek, ahogy ők. Egy marokba rántják össze korszakok jellemzőit, és csak néhány szóval tudják kifejezni őket. Ezért sok a tárgyi tévedés is, mert nem differenciálnak. ,,1941-ben 8 fillér egy munkás átlagos keresete" — írja az egyik pályázó. Egy másik a sárga csillaggal való megbélyegzést Budapesten a 2. világháború előtti időszakra teszi. Pedig éppen a veteránok elbeszéléseiből kiderül, hogy egyáltalán nem éltek „sematikus" életet, és a szegénységen belül is volt bizonyos gazdagság (pl. a munka, a lakás) anyagiakban is, de főleg erkölcsben, magatartásban. Ez utóbbira azonban a pályázók legtöbbje is ráérez. Éppen ezért szükséges a jelen és a múlt kapcsolatában z személyes vonatkozások megerősítése, elmélyítése. Akkor majd a tankönyv egy mondatba sűrített történelmét: ,,A MÁVAG gépgyár béremelést követelő munkásainak sortűzzel válaszolt a gyár katonai parancsnoksága" — is messzebb látó szemmel olvassák a tanulók, ahogy az Oleg Kosevoj Szakmunkásképző Iskola tagjainak a MÁVAG-ról szóló pályázata bizonyítja. * Sajnos, nincs mód a pályaművek részletesebb elemzésére. Valószínű, hogy maguk a pályázók elvégzik önmagukban ezt az elemző értékelést, és folytatják értelmes és hasznos munkájukat. Befejezésül pedig méltányos külön megemlíteni a tartalomban és formában egyaránt legkiemelkedőbb pályaműveket: a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola, a Jókai Mór Általános Iskola és a Georgina utcai Általános Iskola szakköri munkáit. Minden pályázónknak megköszönjük munkáját, fáradozását. J. O. 28