Budapest, 1978. (16. évfolyam)

4. szám április - Pereházy Károly: Jungfer Gyula kovácsművész

26 Mint a műkovács mesterek legjobbjai, Jungfer Gyula is kialakította egyéni stílusát. Noha valamennyi stílusformát egyforma kedvvel alkalmazta, utánozta, annyit tett hozzá azonban a maga egyéniségéből, hogy jóformán újat teremtett. A monumentális iránti érzékenysége párosult a finom eszközökkel formálható apró, sőt miniatűr alkotások komponálásával. Széles regiszterű munkásságában az ötvös jellegű tárgyak éppen úgy helyet kaptak, mint a német kovácsművészek vasfaragásaihoz hasonló vasszobrász munkák. Jungfer készítette a Steindl Imre díszalbumnak — már az ötvösség körébe tartozó — ezüstből kovácsolt vereteit (1899), de ide sorolható az a finomművű vaskazetta, melyben egy magyar író- és művészcsoport a turini emigrációban élő Kossuth Lajosnak szülőföldjéről, Monokról vitt emlékül földet 1889-ben. Ennek — a szó szoros értelmében is — vaskos ellentéte a budai királyi palota számára készült 8,5 m magas, 4 m széles, 75 q súlyú nagykapu (1898). A műlakatosok elsősorban épületfelszerelési tárgyakat (kapuk, rácsok, cégérek, pántok) készítettek, de a legkiemelkedőbbek — és így Jungfer is — rendszeresen készítettek iparművészeti tárgyakat a Magyar Iparművészeti Társulat karácsonyi kiállításaira. Dohányzó-készlet, csillár, világítótest, gyertyatartó, asztal, szék egyformán szerepelt az alkotások sokaságában. Jungfer iskolát teremtett művészetével, az utána következő nemzedék tagjainak közvetve vagy közvetlenül ő volt a mestere. Nála sajátította el a művészi kovácsmesterséget Forreider József és Tiringer Ferenc, Magyarország két első aranykoszorús műlakatos mestere. A két világháború közötti évek egyik érdemes és tehetséges műlakatosa Polgár Károly, aki Jungfer alkalmazottjaként az Országház kovácsoltvas szerkezeteinek készítésében oroszlánrészt vállalt, szintén az ő tanítványa volt. Tanult Jungfertől az ország minden műlakatosa, mert a remekléseiről készült mintalapokat az ipart folytató mesterek és a felnövekvő műlakatosgárda is haszonnal forgathatta. Kimagasló technikai felkészültsége, művészi érzékenysége a nagy kovácselődök iránti tisztelettel párosult. A hazai barokk nagy kovácsművészének, az Egerben alkotó Fazola Henriknek XiX. századi utódjává és művészetének méltó folytatójává lett. Törekvéseit és eredményeit kitüntetések hosszú sora jutalmazta. Tizennégy alkalommal díjazták munkáit. 1900-ban Párizsban és 1904-ben St. Louisban Grand Prix-t kapott. Intenzív közéleti tevékenységét jellemzi, hogy 19 éven át volt a Budapesti Lakatos Ipartestület elnöke, majd haláláig tiszteletbeli elnöke, levelező tagja a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarának, igazgatósági tagja a Képzőművészeti Társulatnak, egyik alapítója a Technológiai Intézetnek. A volt Technológia kapujának részlete. 1888 — VIII., József körút 6.