Budapest, 1978. (16. évfolyam)
4. szám április - A címlapon: A Déli pályaudvar részlete (Csigó László felvétele)
lések, elveszti érvényét a belváros-külváros régi ellentétpárja. Eltűntek Óbuda elaggott házai, helyükön új lakónegyed áll, Újpalota már semmiben sem emlékeztet a régire, fokozatosan korszerűsödik a Vörös Csepel. A gondok súlypontjai áttolódtak. A felszabadulás előtt egyetlen városközpont volt, a külső kerületek elhanyagolt perifériáival, ma alközpontok nőnek ki szinte a semmiből, jól átgondolt tervek szerint. Új városrészközpontok építése kezdődött Újpesten és Kispesten, folytatódik Zuglóban, Kelenföldön, Ó-budán, Kőbányán, Pesterzsébeten és Csepelen. Ez a terv megbecsüli a régi értékeket, amelyek új fényeket kapnak az új feltételek között. (Gondoljunk csak a századforduló táján, 1896-ban üzembe helyezett kis földalattira, amely az első volt Európában, de lényeges funkció nélkül született. Háromnegyed évszázadig nem kapott társakat. Most viszont egy nagy forgalmú közlekedési csomópont szárnyvonalaként szállítja az utasokat a nagy metróvonalakhoz). A lakótelepek „kitolták" a korszerű övezetek határát. Megváltozott a különböző dolgozó rétegek hagyományos elhelyezkedése is. A város-rekonstrukció során a belső kerületek lakossága csökkent, és tömegesen, szinte népvándorlásszerűen cserélődött. Ennek a folyamatnak vannak megtervezett, kedvező következményei, de spontán és gyakran nem kívánatos velejárói is, amelyek az egyenlőtlenségek — a deformáció makacs továbbélését rögzítik. Mindezt látva, a távlati tervekben ezek tudatos korrigálása szükséges. Tapasztaljuk például, hogy a lakótelepek és a társasház-típusok mellett a családiházak tömegét építik fel Budán, egyre jobban kifelé húzódva a városból. Megkönnyíti ezt a folyamatot a tömegközlekedés fejlesztése és a magángépkocsik elterjedése. Vajon nem kerülnek-e a jövőben összeütközésbe a társadalmilag kívánt és a családok spontán vágyaiban szereplő lakástipusok ? E kérdésben nincs kialakult, végleges álláspont, a szakemberek is vitáznak, keresik a legcélravezetőbb megoldásokat. A válaszok nem várathatnak magukra sokáig, s itt is érvényesítem kell a társadalmi érdek, illetve az egyéni lehetőségek, kívánságok és az esztétikai értékek összhangját. A főváros térbeli kiterjedése szorosan összekapcsolódik az úgynevezett agglomerációs problémával. Milyen fejlesztési formákat igényel a főváros peremét övező negyvennégy Pest megyei község, amelyeknek lakói túlnyomórészt a fővárosban dolgoznak, vásárolnak, szórakoznak ? Ezzel az övezettel a tervezésben jobban kell számolni, mint eddig. Már kialakult az egészséges összhang Budapest és Pest megye párt és tanácsi vezetése között, a végrehajtás folyamatában azonban tovább kell finomítani ezt az együttműködést. Budapest 525 négyzetkilométernyi területe a negyvennégy településből álló agglomerációs gyűrűvel 1670 négyzetkilométerre növekszik. Az egész területre most először készül azonos mélységű, részletességű terv, amely az adottságokra alapozva mérlegelte a „mozgáskörzetet". A terv készítői összegyűjtötték a népességre, a munkahelyek számára, a közlekedésre, a forgalomra, az iparra, a mezőgazdaságra vonatkozó adatokat, és ezeket kiegészítették a környezetvédelmi tényekkel. A főváros vonzáskörzetében 360 ezren élnek. Ez a szám az ezredfordulóig csaknem 500 ezerre emelkedik. Az agglomerációs gyűrűt kilenc településcsoportra osztottuk, amelyek központjuk „köldökzsinórjával" kapcsolódnak majd a most kialakuló hat budapesti városközponthoz: Kelenföldhöz, a Moszkva térhez, Óbudához, az Örs vezér térhez, Újpesthez és Kispesthez. Ebben az övezetben Szentendre és Százhalombatta mellett már várossá alakult Dunakeszi, és várhatóan várossá fejlődik Érd és Kistarcsa is. Iparfejlesztésre elsősorban a fővárostól délre eső területek alkalmasak. Ez nem azt jelenti, hogy itt új üzemeket létesítenek, hanem, hogy ide csoportosíthatók át a főváros más területein nem gazdaságosan működő kisebb gyárak, gyáregységek. A telepszerű lakásépítésre alkalmas területek kijelölésénél figyelembe vettük a közműellátást, a tömegközlekedés és a környezetvédelem szempontjait. Azzal itt is számolunk, hogy a belső kerületek túlzsúfoltsága a rekonstrukcióval csökken és kifelé tolódik. A fővárosi munkahelyekre jelenleg 180 ezren ingáznak, sokan távoli megyékből. Ez a szám 2000-ig sem változik lényegesen, de az arányok eltolódnak: legtöbben az agglomerációs övezetből járnak be majd. A lakáskérdés Budapesten A tervek, amelyeket a kormány jóváhagyott, három tényező szerint határozzák meg az építendő lakasok szamat. Ezek fontossági sorrendje a következő: 1. A jelenlegi lakáshiány megszüntetése; 2. a lakosság, illetve a családszám 2000-ig várható emelkedéséből adódó igények; 3. az időközben lebontott lakások pótlása. Mindez együttvéve 450 — 500 ezer új budapesti lakás építését teszi szükségessé az ezredfordulóig. Demográfiai és statisztikai vizsgálatok tárták föl, hogyan alakul Magyarországon a családszerkezet. A népességtudományi előrejelzés szerint húszhuszonöt év múlva Budapesten mint már említettük két és negyedmillió ember, mintegy 850 — 900 ezer család lakik majd, családegységeknek tekintve az egyedülállókat is. (A népesedési folyamatokat figyelembe véve, a fővárosban mind több idős, gyermektelen családdal és egyedül élő emberrel kell számolnunk.) A mi értelmezésünk szerint a városi társadalomban a mennyiségi lakáshiány megszűnése lényegében azonos a „minden családnak önálló lakást" kívánalom megvalósulásával a gazda ságosság, a célszerűség és az esztétikum minél teljesebb érvényesítése mellett. 1980-ra 70%-ra emelkedik az egyszobásnál nagyobb lakások ará-4