Budapest, 1978. (16. évfolyam)

3. szám március - Balázs István: Feketések

ezt a keveréket, míg összeáll aszfalttá. Ezután a gőzölgő, fekete masszát a dohogó-dübögő rejzerbe töltik, amely melegen, önthető állapotban tartja, míg a vontató elvánszorog a munkahelyre. A talicskát — mielőtt az adagolónyílás alá tolják — gázolaj és kenőszappanos víz keverékével öblítik ki, hogy ne ragadjon a fenekére az aszfalt. Feketéseknek titulálják a III. kerületi Tanács VB költségvetési üzemének aszfaltozó brigádját. Az előkelőbb csengésű fehéres jelzővel a betonozókat tisztelik. Azt mondják, sok gyakorlás és — még inkább — megfelelő érzék kell ahhoz, hogy valakiből jó simító váljék. Aki először próbálja, annak bizony ragad a simító — strejjelő — fája, és aligha birkózik meg a/ egy két méter széles járdán egy nyolcvan centis nyomvonal beaszfaltozásával. — Hát még a saválló aszfalt! — toldja meg az előbbieket Kalucza Dezső, simító. — Jaj, de nehezen engedelmeskedik! Abban a mészkő helyett bazalt van. Mit simogattam én azt az ecetgyárban, míg kinézett valahogy! * A III. kerületi feketések az Aszfaltútépítő Vállalat Illatos úti telepéről hordják az aszfaltot. A kebelbeliek elsőbbséget élveznek, Steffnerék brigádja nemegyszer órákat várakozik, míg sorra kerül. Ezért aztán napközben egy fordulónál többet nemigen tudnak teljesíteni. Csak úgy dolgozhatnak be a hónap huszonkét munkanapján harmincötnegyven rejzernyi aszfaltot — amiért már prémiumra számíthatnak —, ha éjszakáznak is, amikor könnyebben jutnak nyersanyaghoz az Illatos úton. Ám ők is belátják, hogy igazuk van a pestieknek, ha szitkozódnak, mikor felveri őket a gépek zaja. — Bár arra is gondolhatnának ilyenkor — jegyzik meg szelíden —, hogy reggel majd örülnek az új járdának. Meg aztán. . . nekünk is meg kell élni valamiből. . . — tárják szét kezüket. — A VIII. kerületben egy éjszaka rendőrt is hívtak, odébb kellett állnunk — mesélik. — Szerencsére más„nóban, fagyban húzni-kenni kell . . ." hol nem ilyen rámenősek. Béketűrő emberek laknak itt, az Iskola utcában is — tekintenek föl hálálkodva a kivilágosodó, de ki nem nyíló ablakokra. * — Miután az aszfaltozókhoz kerültem, nem telt bele sok idő, hogy megkérdezték: Te írástudó ember vagy, — „Meg inni tudó!" — tréfálkoznak a többiek — elvállalnád-e a brigádvezetést ? Arra célozhattak, hogy elég sok a vállalatnál az analfabéta. Bár nálunk a brigádban egy sincs, mi elit gárda vagyunk! — kacsint össze a többiekkel Steffner János. — Ez a mostani már vagy a negyedik szakmám. Férfi-női szabó vagyok, jogosítványom van mozdonyvezetésből, voltam cirkuszi állatidomár is ... — sorolja mozgalmas élete állomásait a brigádvezető. — Talán most már megállapodok — mondja elgondolkodva. — Békásmegyeren van egy szép, két és fél szobás lakásunk, benne három gyerek, elég volt a vándoréletből. Hiába jár elöl jó példával Steffner János, a brigádtagokat nehéz szóra bírni. Vajon ők hogyan gondolkoznak jövőjükről? * Főnökük, a csoportvezető — egy szelíd szemű, szakállas fiatalember — egyik feketésről sem adná írásba, hogy huzamosabb ideig a vállalatnál marad — az egy Vasas M. Sándor kivételével. Kalucza Dezső, Mikó Pál (eredeti szakmája szerint üveges) szabolcsiak, ki tudja, mikor találnak lakóhelyükhöz közelebb kedvükre való munkát ? Renko Zoltán műtősfiú volt, vajon megszokja-e a fehér világ után a feketét ? „Amúgy" jó gárdának tartja a „kisfőnök" Steffneréket, „lehet rájuk számítani". Bár „fagyszabadság" — egy-egy hétfői napon — náluk is előfordul, de aki italosan jön munkába, azt könyörtelenül hazaküldik. Kérdem Vasas M. Sándortól — Szentesre való legényember —, miért, hogy ő már tíz éve kitart e szurtos és nehéz munka mellett? — Minek ugráljak? — kérdez vissza kurtán. — És mit gondol: miért cserélődött ki már jónéhányszor maga körül az egész brigád ? — Miért. . . ? Hát. . . Mások másképpen gondolkoznak. 18