Budapest, 1977. (15. évfolyam)

5. szám május - Konrádyné Gálos Magda dr.: Külföldiek útleírásai fővárosunkról

Konrádyné Gálos Magda dr. Külföldiek útleírásai fővárosunkról A XI. századtól kezdve sok olyan külföldi fordult meg Magyarországon, aki látogatásáról írott bizonyságot is hagyott. A hittérítők, a feudális uralkodók követségeinek tagjai, a zarándokok, keresztes lovagok közül is rögzítették néhányan, hogy mit láttak. Az országépítés előmozdítására behívott mesterek, nyereségvágyó kalmárok, agyafúrt politikusok, mohó érdeklődésű tudósok, a hévizekben gyógyulni akaró sérültek bővítették e kört. Később látnivágyó utazók, szenvedélyes gyűjtők jelentek meg. S nem is lehetne részletezni a századforduló óta ideutazó sokaság összetételét. Ettől kezdve viszont gyérebb az útleíró irodalom: a szervezett idegenforgalom alapos útikönyvekkel szolgál, az egyéni tapasztalatokat tükröző írások cikkekre rövidülnek; olykor versekben szólalnak meg a benyomások. Az alábbiakban csak néhány érdekes egyéniség véleményét idézzük Pest-Budáról. Városunk fekvésének lenyűgöző szépsége mindegyik írásban szerepel. Ma is szívszorító olvasni a királyi palota reneszánsz kori ragyogásáról — és a török időkben keletkezett romjairól. Minden korban akadnak olyanok, akik csak a felszínt nézik de vannak, akik mélyre látnak: felismerik a Habsburg gyarmatosító politikát, zaklatást szenvednek az osztrák hatóságoktól. Több utazó néhány hétre jött és évekig itt maradt. Vagy végleg letelepedett és magyarrá lett! * írt itteni benyomásairól Radulf Cambrai püspöke, Lietbert szentföldi zarándokcsapatának egyik tagja (1051). Foulques francia krónikás (1096) Bouillon Gottfried és csapata átvonulását meséli el. A hagyomány szerint a vezér a budai gyógyforrásokban gyógyította sérüléseit ... A következő században Ottó freisingeni püspök ecseteli a „vad, marcona" magyarok „pompás országát", amelyen át II. Konrád keresztes seregével vonult (1174). Barbarossa Fiigyes császár egyik kísérője bőbeszédűen lelkesedik III. Béla és felesége nagylelkűségén: keresztes seregüket mindennel ellátták. Az egyik francia követ kíséretében idevetődött trubadúr, P. Vidal a magyar királyi udvart egyik dalában énekelte meg (1108). Buda csak a tatárjárás után lett királyi székhellyé, majd Zsigmond király korában fejlődött az ország legnagyobb városává. Bertrandon de la Brocquiére francia lovag, aki Magyarországon át tért vissza szentföldi útjáról hazájába (1433), elragadtatva írja: „Buda, Magyarország fővárosa, hosszasan elnyúló hegyen áll. Kelet felé a Duna folyik, nyugati oldalán völgy terül el, délen nagy palota emelkedik. Ezt a palotát Zsigmond császár kezdte építtetni. Ezen az oldalon, de a falakon kívül, igen szép meleg fürdők vannak . . . Buda környéke elragadó. A föld mindenfajta élelmiszert bőven terem, különösen kitűnő a fehér bor . . ." Pesten a lóvásár érdekli a legjobban (vesz is magának egy hátaslovat). Megcsodálja az igen könnyű, kényelmes kocsikat: „még aludni is lehet bennük". Schedel Világkrónikájában ékes fametszet ábrázolja Mátyás várát, templomaival, a soktornyú palotával. Belsejének reneszánsz pompáját többen leírták, Bonfini is: „Mátyás király gyönyörűen felékesítem a belső palotát. A Dunára néző részen kápolnát emelt víziorgonával, ezüstös márvány kereszt elökúttal. Könyvtára gazdag latin és görög könyvekben, melyeknek külseje is pazar . . . Tőle délre boltozatos terem, melyen az egész égbolt látható ..." A művészi faragású ajtókeretnek, díszes márványkandallóknak külön figyelmet szentel. Eschenloer Péter — amikor Beatrix útját Budára, fogadtatását, a koronázást, diszebédet leírja (1476) — kiemeli, hogy „a királyné szobái és termei a lehető legszebben, legpompásabban voltak berendezve ... A királyi termekben a falakat aranynyai átszőtt posztó borította". Dainero Tamás modenai követ jelentésében (1501) érdekesebb látványosságról ír: „Űrnapja Budán . . . valamely jóslat szerint a mohamedán hitnek akkor lesz vége, ha Mohamed koporsóját szétrombolják. Ezért egy mecsetet s előtte Mohamed koporsóját és az azt körülvevő török bábukat elégették." Ezt népmulatság követte: „a főtér közepén a szökekútból egész nap bor folyt ', az odatódult tömeg össze is verekedett, „csak úgy repült, tört a sok fazék, pohár bögre ..." XII. Lajos feleségének bretagnei Annának kedvenc unokahúga: candalei Anna II. Ulászló magyar király felesége lett (1502). A francia királyné a kísérettel elküldi első heroldját, Pierre Choque de Bretagne-t, aki levelekben számol be neki mindenről. „Szép, derűs őszi napon érkeztünk. Budán harangzúgás és száz ágyúlövés fogadott . . . Buda lapos hegyen áll, mintegy fél mérföldnyire gyónyö'ú szőlőhegyek láthatók. A vár alatt, a falaknn kívill a Dunáig szintén van egy város, ahol a kézművesek és a kereskedők laknak, akin a foiyó'i szállított árukkal kereskednek." A palota, a kápolna, a könyvtár leírása hasonló az előző század ábrázolásaihoz. „Az ebéd a világ egyik legnagyobb, legpompásabb termében ment végbe, ahol minden ragyogott az aranytól, az ezüsttől. A kastély udvarában levő egyik szökökútból, 6 csövön át, egész nap bor folyt. . ." Franciaország és Magyarország között nem lát nagy különbséget, de bírálja a magyar urak fényűzését, gőgjét: „olyan ország ez, ahol a drágaságokat úgy közönségesen, utcán is hordják. A nemes rátarti csak a hadviseléshez ért, a dolgozót megveti." 1518-ban a Budán követként megfordult Herberstein Zsigmond is megrója a túlzott pompát, fényűzést, a pazar lakomákat a főúii körökben — miközben a király majdnem nyomorog. Ő írja le ismét részletesen a magyar találmányú gyors, könnyű és kényelmes kocsit. Dicséri az ország természeti kincseit, „csodálatos forrásait". * A török megszállás idején Budán megfordult követek a rombolás és nemtörődömség okozta pusztulás képét vetítik elénk. Augur Gislain de Busbecq (1554) Budán kevés ép házat lát, azokban laknak a török főnemesek. A többi rom. II. Rudolf 1587-ben ittjárt küldöttje, Reinhold Lubenau igy idézi elénk a fővárost: „.. .a király székhelyén sok ház és palota állt, melyek romba dőltek ... a törökök nem törődnek semmivel, <sak arra kell a ház. hogy fagytól, széltől, hőségtől megóvja őket és lovaikat . ." Csak imaházaikat és fürdőiket dicséri. A Gellérthegy alatt álló fürdő „pompás., csiszolt kövekből épült. Lépcsőzetesen juthat a vízbe az ember. A víz, amelyben úszni is lehet, egészen égszínkék és kénszagú". Siralmasnak látja Mátyás palotáját. A hajdan gyönyörű, faragott vörös márvány ablak- és ajtókeretek töredezettek, ,,a könyvtár maradéka szanaszét hever ... a 44 lépés hosszú, 18 lépés széles nagyterem bolthajtásán már csak a festett égbolt lá'ható, a bolygók és csillagok állásával Mátyás születése idején". Eduard Brown angol orvos többször járt Magyarországon, s a látottakat 1673-ban összegezte. Tudatában van, hogy „a magyarok tartóztatták föl a leghosszabb ideig a törököket, és ők akadályozták meg, hogy azok nem nyomulhattak Európa országaiba". Az első szakember, aki megállapította, hogy hazánk „fürdői és ásványvízforrásai tekintetében Európa összes országait felülmúlja". Szomorúan látja, hogy „Hollós Mátyás többezer kötetes könyvtárát a törökök széthurcolták, köztük sok olyan görög és latin kéziratot, amely napjainkban már nem található . . . a könyvtár e°yik őre Bécsbe tudott küldeni néhányat belőlük a császári könyvtárban most is láthatók, Mátyás címerével, a csőrében gyűrűt tartó hollóval . . ." Evlia Cselebi török világutazó több kötetes magyarországi útleírása, keleties szóvirágokkal, sok túlzással, egészen más képet fest az elfoglalt városról: „Buda házai művésziek és ragyogóak . . . A középső vái nak talán összesen kilencven meredek, szép tornya és a tornyok között tizenhét bástya van . . . Buda városrészeiben, amikor Szulejmán szultán azt elfoglalta, szép és díszes házak voltak, minden ház ablakai és erkélyei kristályhoz hasonló üveggel voltak díszesek . . . Sárgaréz, vörösréz és ónlemezek fedték a házakat. Még mostanában is megvan némelyik ház kapuján és falán azokból a különös falfestményekből néhány ezer különféle alak és művészi kép. A palota terén hasonlíthatatlan fehér márványból gyönyörű medence van . . . Ha a palota kapujának boltíveit és a kapukereteken levő márvány munkákat leírnánk, könyvünkben hátramaradnánk. Magas kapu ez, mintha a kapuk kapuja volna. Bemenvén, 80 kőlépcsőn a királyi tanácsterembe jutunk . . . párja nincs a világon ... A falakon levő csodás festmények bámulatot keltenek. A padlót különféle vésett, gyönyörű márvánnyal kövezték ki. E régi épületek néhol $ — 6 — 7 emeletes kastélyhoz hasonlóak, és minden kupolán egy-egy arany gömb áll..." Sárkányölő Szent György csodálatos szobráról feljegyzi, hogy Szulejmán megmentette a műremeket a tördeléstől, de kasmír leplét rádobta, hogy a muzulmánok — akiknek emberalakot nem volt szabad ábrázolniok — ne nézzék. Tollius Jakab holland orvos első magyarországi útján (1660-ban), Zrínyinél tett csáktornyai látogatásának tükrében kapunk képet a kor kultúrájáról : „gyönyörű épületek, fényes bútorok, nagy-35