Budapest, 1977. (15. évfolyam)

9. szám szeptember - Zolnay László: Emlékezés Marsigli tábornokra

Budapest régmúltjában búvárkodván, nemegyszer ütközöm bele múlt időknek egy-egy árnyalakjába. Köztük sokszor megpillantok egy markáns férfiarcot... Hol itt, hol ott tünedezik fel. Mintha az ódon budai Vár minden szegéhez, szegletéhez köze lett volna. Volt is köze! A Várkertnek a Dunára könyöklő déli kortinájában vízhordó folyosó húzódik ma is. Valaha itt működött a Vár középkori vízvezetéke. Amikor meg elrombolták a vízművet, itt hordták fel gyalogszerrel, de legalább tüzérségi tűztől védett helyen a víztelen palota ivóvizét, a Duna-vizet. Marsiglit látom itt, a tábornokot, a grófot. 1684-et írnak; a török-Buda olasz hadifoglya ennek a vízhordó folyosónak lépcsőit rója naphosszat. Vizet hord látástul vakulásig, rabtartóinak, a budai oszmánoknak. Közben ostrom dúl. S a fogoly remél, figyel. Amikor pedig az ostrom meghiúsul, minden észleletét, megfigyelését írásba foglalja. A török nem is sejti, hogy a vízhordó gyaurt saját maga képezi ki Buda legjobb ismerőjévé. • Másik kép: 1686-ban, két esztendővel később ugyanez a rab, immáron mint a Budát felszabadító egyesült európai keresztény haderők magasrangú törzstisztje, az elfoglalt budai várpalota romjai között kutat. A Mátyás könyvtár maradványait, a Corvinát keresi. „Ki volt ez a különc? — kérdi a régi író. — Talán egy öreg szerzetes, rajongója a nyomtatott betű előtti kornak, amelyben még kézzel írták a könyveket?" Mert az 1686. évi viszszafoglalás győzelmes, de borzalmas perceiben, a vértől mámoros őrjöngő tömegben — amikor aranyat, bort és nőt keresett mindegyik katona — akadt egyetlen ember, aki szellemi kincsek megmentésén törte a fejét. „Ki volt ez az emberfeletti ember i' — kérdi a régi író. — Korának legmozgékonyabb és legmodernebb embere, egy mindenre termett lángész. Egy új Lionardo: Marsigli". Ki volt hát valóban Marsigli ? Emlékezetét Budán sem utcanév, sem egy árva emléktábla nem őrzi. Az iskoláskönyvekben sem találunk egyetlen sort róla. Életrajzát magyarul sose írták meg. Historikusaink mindig csak egy-egy vonásáról, egyegy cselekedetéről, vagy müvéről írtak. Így hát kis mozaikokból kellett összeállítgatnom megközelítően hiteles portréját. Alakja Kempelen Farkaséval rokon. Tán azért egyeznek, mert azokhoz a kevesekhez tartoztak, akiknek megadatott, hogy mérhetetlen munka, szenvedés, töredelem árán álmaikat valósulni lássák. Marsigli életét tette arra, hogy Magyarországot — másfél száz év után — felszabadítsák a török uralma alól. Kempelen azért küzdőn, hogy a felszabadított Buda visszanyerje egyetemét, s Magyarországnak szellemi központja legyen. Mindketrcifik nlmn — hnreo«; munka árán - valóra vált. Egy ifjú tiszt a császári ármádiában Luigi Ferdinando Marsigli gróf 1658-ban Bolognában született. Tanulmányútjai során ifjan eljutott a szultán birodalmába. 1679-ben egy kerek esztendőt töltött Konstantinápolyban. (Ekkori naplóját 1904-ben adta ki Lodovico Franti, a Nuovo Archivo Veneto c. sorozatban.) Marsigli átélte a szultáni birodalomnak utolsó — 1683-ban Bécs ostromával végződő — nagy, hódító hadikészületét. Már ekkor megfogant benne a fogadalom: Európát — első soron a vérző Magyarországot — akármilyen áron meg kell szabadítani az ázsiai barbár hódítástól! Mint nagy műszaki és humán műveltséggel bíró, törökül is jól beszélő fiatalember, 24 éves fejjel, 1682 őszén Bécsbe utazott: Lipót király és császár seregébe katonának jelentkezett. Caprara marsall hadosztályába közkatonaként áll be. A telet már Győrött tölti. Tavasszal káplárrá léptetik elő. Zolnay László Emlékezés Marsigli Részletek J. F. Wussim: Buda ostroma 1684. c. rézmetszetéből Ismeretlen német mester metszete Buda 1684-es ostromáról (részlet) 38