Budapest, 1977. (15. évfolyam)

12. szám december - Dr. Fodor László: A fővárosi ipar fejlesztése a beruházások tükrében

FÓRUM Dr. Fodor László A fővárosi ipar fejlesztése a beruházások tükrében A budapesti agglomeráció ipari fejlődésében kiemelt jelentőségű a beruházási tevékenység. Beruházási politikánk ágazati és területi arányai népgazdasági — ezen belül területfejlesztési céljainkat tükrözik. Az arányos fejlesztés, az összhang megteremtése nem könnyű. Különösen jól érzékelhetők e nehézségek a budapesti agglomeráció iparában, ahol erőteljesen beszűkültek az extenzív fejlődés feltételei. A munkaerőpiac feszültségei Budapesten éleződtek ki a legjobban. Ezért legsürgetőbben a budapesti ipar intenzív fejlesztésének igénye vetődött fel. Az intenzív fejlesztés viszont költségesebb. Ebben a helyzetben az ipari beruházásokat erőteljesebben a fővárosra kellett volna koncentrálni. Ipari beruházások és a főváros ipara Ennek azonban éppen a fordítottja történt. A IV. ötéves terv időszaka az első olyan középtávú periódus volt, amikor a budapesti ipar fejlesztésére az ipari beruházásoknak kevesebb mint 20 százaléka (19,7 százalék) jutott. A fővárosi ipar részesedése az összes ipari beruházásokból minden korábbi tervidőszakban meghaladta a 20 százalékot. Olyan ellentmondás ez, amelynek közvetlen és közvetett hatása a budapesti iparban ma is nyomasztóan érzékelhető, és a feszültségek várhatóan tovább éleződnek. Ez egyrészt összefügg beruházási politikánk strukturális feszültségeivel, másrészt a vidéki ipar intenzív fejlesztéséből fakadó, ugrásszerűen megemelkedő beruházási szükségletekkel. Az energetikai beruházások kötik le ipari beruházásainknak mintegy 40 százalékát ; márpedig ezek elsősorban vidéken valósulnak meg. Budapestre az elkövetkező időszakra nem terveznek nagvobb energetikai beruházást. Következésképpen az alapvetően feldolgozóipari struktúrájú budapesti gazdaság fejlesztésére a korábbiaknál aránylag kevesebb beruházási erőforrás koncentrálható. Az egyedi nagyberuházások, amelyeknek keretében új termelő létesítmények épülnek, szintén a vidéki ipar fejlődését, bővülését szolgálják. Amennyiben ez a beruházási politika —ezen belül a beruházási szerkezet — több középtávú tervidőszakra jellemző marad, számolnunk kell azzal, hogy a budapesti ipar fejlesztésére fordítható beruházási források tartósan elmaradnak az igények mögött. Akkor pedig Budapesten még az alapvető iparpolitikai célkitűzések sem valósulhatnak meg, s olyan tendenciák alakulhatnak ki, amelyek iparpolitikai szempontból sem kívánatosak. A többi között jelentős mértékben fokozódhat a törekvés az intenzív munkát igénylő ágak vidékre telepítésére. Lelassul a budapesti iparban lekötött eszközök korszerűsítésének folyamata. Csökken a budapesti ipari termelés növekedési üteme. A korszerűtlen technikai bázison nem biztosítható a termelékenység emelése a tervezett mértékben. Lelassulnak a szerkezeti változások; a progresszív ágak gyorsabb ütemű fejlesztéséhez szükséges erőforrások hiányában a budapesti iparon belül továbbra is az ún. nem dinamikus, hagyományos ágak maradnak túlsúlyban. Az ágazatközi kapcsolatok átrendeződésének folyamata is elmarad a kívánatos mértéktől. Ha a termelési szerkezet indokolt mértékű átalakítását nem tudjuk meggyorsítani, akkor a munkaerőpiac feszültségei sem oldhatók fel, hiszen a strukturális változások lelassulása az ágazatok közötti munkaerőáramlást is fékezheti. A vidéki ipartelepítésben a beruházási politika konzekvenciái szintén nehézségeket okozhatnak. A nagyvolumenű energetikai fejlesztés az ország bizonyos körzeteiben súlyos feszültségeket idézhet elő. Azokban a körzetekben ugyanis, ahol a legnagyobb az energetikai fejlesztés, viszonylag alacsony színvonalú az ipari fogadókészség és az ún. beruházási felvevőképesség. A beruházások időszakában az építőipari kivitelezési kapacitás lesz elégtelen, az üzemeltetés időszakában pedig az infrastrukturális háttér és a munkaerőhelyzet okozhat feszültségeket. A jelenlegi tervidőszakban néhány körzetre igen erőteljes beruházási tevékenység koncentrálódik, és az ipar teiületi szerkezetében mélyreható változásokra kell számítanunk. A várható ipari szerkezeti változások e beruházási tevékenység eredményeként vidéken sem a dinamikus ágak fejlesztésére fognak irányulni, hanem elsősorban az energetikai fejlesztésre és az alapanyagellátásra. Az egyedi nagyberuházások területi elhelyezkedése általában olyan, hogy azok — néhány kivételtől eltekintve — az iparilag fejlettebb területekre koncentrálódnak, így e területek súlya, legalábbis a lekötött eszközök tekintetében, nem csökken számottevően. Ha területfejlesztési szempontból ezt a tendenciát mérsékelni kívánják, szükségszerűen kiéleződnek az ellentmondások a területfejlesztés és a beruházási politika céljai között. Erre fel kell készülni, mert különben az amúgy is szűkös beruházási erőforrások szétaprózódnak, s akkor a beruházások hatékonysága sem javítható a tervezett mértékben. Az előbbiekben már érintettünk a budapesti agglomerációval kapcsolatos néhány feszültséget. Területfejlesztési politikánkat egészen a IV. ötéves terv időszakáig teljesen egyértelmű Budapest-ellenesség jellemezte. Ez abban nyilvánult meg, hogy Budapest növekedését, fejlődését általában korlátozni kívánták, hogy a vidéki területeket minél gyorsabb ütemben fejleszthessék. Ez a szemlélet azon az elven nyugodott, hogy a magyar gazdaság Budapest-centrikussága egészségtelen mértékű; kívánatos arányosabb területi szerkezet kialakítása, nem utolsó sorban a budapesti túlzsúfoltság csökkentése érdekében. Ennek az elvnek az érvényesítése mind a termelő jellegű, mind az infrastrukturális fejlesztések terén megfigyelhető volt. A budapesti termelő szféra állandóan csökkenő részaránya az összes ilyen célú fejlesztésekből tartós tendenciává vált az elmúlt 20 évben. Mélypontjára a IV. ötéves tervidőszakban zuhant. Az infrastrukturális fejlesztéseket illetően sajátos helyzet állt elő. A III. ötéves terv végére — annak ellenére, hogy az e téren támadt feszültségek a legnagyobb mértékben Budapesten éleződtek ki — az infrastruktu-34