Budapest, 1977. (15. évfolyam)

10. szám október - Krleža naplójegyzeteiből I.

1917. VIII. i. Sebesültszállító vonat érkezik, az ünnepélyes fogadtatás már elnyűtt, a sebesülteket villamoson viszik el a pályaudvarról, virágok nélkül. Megszűntek a fogadtatás körüli fecsegések arról, hogy „milyen édes" dolog, ha az embernek levágják a lábát a „királyért és hazáért", egy mozdony pedig odakünn a nyílt pályán vadul sivít a város kapujában, nem engedik be az állomásra. Holdkóros épület, amit horvát irodalomnak hívnak. Teljesen lunatikus jelenség. Itt gyülekezett egybe a lusta ökrök álarcos társasága, a csatározás pedig tart. Maguk, urak, semmiféle kapcsolatban sincsenek a néppel. S maguk tán igen ? Miközben absztrakt fantazmagóriáikat firkálják, maguk tán kapcsolatban vannak a néppel? Tévednek! - Van-e fogalma maguk közül bárkinek is arról, hogy mit gondol ma a nép mirólunk ? A nép manapság már nem holmi bárgyú csőcselék, amint azt maguk képzelik, a nép ma már tömeg, a szó objektív forradalmi értelmében. 1917. IX. 15. Az embert az őszi szelek érkezése jobban foglalkoztatja, semmint a saját hitvány sorsa. Felhők villámgyors kavalkádja vonul, s az elmúlt éjjel, gitárszó kíséretében a Selski úton hallom, amint sötét árnyékok répát tépdesnek a földből, s a gyökérzet ropogó kiszaggatása úgy tűnik, mintha démoni tapirok röfögnének. Ki az? kérdeztem meg az árnyékot; látom katonaköpenyben van. — Hilfsarbeiterek a hetvennyolcasoktól, répát lopunk, hogy éhen ne vesszünk. Az én századosom modellje a Magyar királyi honvédnovellából egyik ilicai kétemeletes sarokházban lakik, a Rudolf-laktanya mögött. Stilus: díszes magyar gótika, a budai Halászbástya mintájára. A százados úr az első emeleten lakik, a kapu fölött, erkély, faragott akantuszokkal díszített kőkorláttal. 1918 A kocsma többé nem kocsma, a bor többé nem bor, a palacsinta sem palacsinta, a tűz sem tűz, az emberek sem emberek, mindez nem az, mint aminek lennie kellene, s mindez aminek lennie kellene nem az — mert mindez — háború. A háború mindennek ellopta emberi értelmét. Jeges szél fúj, hóvihar, mínusz kilenc fok, ez se nem szél, se nem hófúvás - hanem háború, ez pedig azt jelenti, hogy mindazok a rongyokba, szakadt bakancsokba bújt koldusok, akik a dobpergésre úgy vánszorognak a hóviharban, mint a holdkórosok, nem emberek, hanem katonák, akiket bekergetnek a fagyos vagonokba, az éjszakába . . . 1918. I. 17. Harangszó. Eső. Pity mailat. Vacuum a vacuumban. Pozega, Papuk, Motajica, Kapela Batrina, Pécs, Vukovár, Pest, Bécs, s mindig egy és ugyanaz a mollban vibráló huzal, s ez a hang úgy remeg a rekeszizomban, mint éles húrok hárfája, voltaképpen késekből. 1918. II. 9. Beszélgetés Zágráb vármegye főispánjával, Franjo Ksaverij Babió—Djalski gredicai földesúr őméltóságával, aki az Ilicán útközben roppant szívélyesen, tárt karokkal üdvözöl, mint „borzas csibészt". — Te, aszongya, szőrös csirkefogó vagy, igazi bugris bulgár, mit pincsiskedsz ezzel a cigány szakálladdal, hiszen egyébként te fess fiú vagy, tehetséged van — de minek vagy bolsevista —, hát nem látod, hogy azok cigányok ? Kaposvári terepfelvételen (1911) egy bunyevác házban, horvátul beszéltek. Az ágy fölött két negyvennyolcas olajlenyomat Kossuthról. Nagyapó Kossuth alatt harcolt. 1918. Vi. 19. Minden forradalom csendben kezdődik. Egyetlen egy emberben. Egészen csendesen. A leghalványabb gondolat. Minden más, ami követi, teátrális ballaszt. Bécsben nyolcvanezer ember sztrájkol. Seidler bukik, láthatáron a 14-ik paragrafus. Piave. Párizs. Dalok. 1918. VII. 3. VI. 30., VII. i. és VII. 2. — visszatérés személyvonattal a budapesti júliusi kirándulásról. Bolondokháza. A pesti helyőrségi törvényszék zsúfolt, mint a méhkas, csak úgy nyüzsögnek benne a letartóztatottak. Mindenfelé Lukacsics razziái. A Dianafürdő a legközönségesebb kupleráj. A temetkezési intézetek szolidan és jövedelmezően működnek. „M. kir. Honvédség. Hadikiállítás!" Mi mindent nem vitt véghez ez az átkozott honvédség? Rólunk szerencsésen elfeledkeztek. Féltékenyek az Ördögdivíziónkra. Soha Pest nem volt szomorúbb. A Ludovika körül a falakon borostyán 110. Keleti. Esplanade: nyomorúságos emberek. A Veronika téren misztérium. A Nagykabaréban két szubrett lép fel: Boise Viki és Boise Niki. Kuplékat énekelnek az orosz forradalomról. A zimonyi fogságtól a belgrádi Páris szállodától (1913), az 1914-es levelektől Sárbogárdig (1915), eddig a nyomorúságos pesti kirándulásig — mindezek olyan részleteim, amelyeket sohasem fogok megírni. 1918. VII. 4. Már néhány napja papírjaimat pusztítom, helyesebben széttépem rongyaimat, kézirataimat égetem. Mielőtt Galíciába indultam, valamennyi kéziratomat elégettem. Az első autodafét Belgrádba indulásom előtt rendeztem (1912). Akkor az „Ignis sanat" jelszóval ludovikás kardommal szítottam az égő versek lángját, s egészen oxidált acélhegyéig lejött róla a nikkel, ma pedig Boriskát látom el begyújtásra szolgáló novelláimmal. Feljegyzések dátum nélkül 1917—1919 Mestrovic jelensége. Senki sem magyarázta meg. Az egész sokkal egyszerűbb, semmint gondolnánk. Meg kell világítani. Első bécsi sikerei után, egészében sok vidéki maradiság volt benne, de később is, különösen ama római sikerek után. A mi körülményeinkhez képest a „sikereknek" emberfeletti perspektívái voltak, melyek azt az embert néhány centiméterrel a mi békamocsaraink fölé emelték, emberfeletti rangig, és így létrejöttek az ő prófétai végzetes szerepéhez a szükséges előfeltételek. Az ember utolsó argumentuma nem a könny, és nem is lehet az. Nem szabad sírni. A legyőzötteknek és eltiportaknak azt kell mondani: ne adjátok meg magatokat, bizonyítsátok be, hogy vagytok, hogy nem vesztettétek el a csatát. 1919-20 . . . Ma Palecek doktor horvát bán lett. Rosa Luxemburg és Karl Liebknecht — két szitává lőtt holttest. Szvetozár főnök bölcs kormányzásával a koalíció hátszéllel halad. Vitorláit dinasztikus pátosz dagasztja. Egy politikai banda iszonyatos megyei, vármegyei, kordunási, főispáni, báni társasága, melyet Jászi Oszkár „paraszti demokrata pártnak", sőt mi több „haladó politikai mozgalomnak" tekint . . . Holmi Mihalovich, Kulmer gróf, Nikolich báró, ... és Palecek részeg társasága. A síberek gyülevész bandája miniszteri bársonyszékbe ült és díszhintókban kocsikázik. Rosa Luxemburg és Karl Liebknecht golyóktól leterítve hevernek, mintha útszéli betyárok lennének, akiknek a fejére vérdíjat tűztek ki. . . Minden provincializmus, nagyobb vagy kisebb. Bécsi, pesti avagy zágrábi. Tegnap még (ez pedig sokáig tartott) Bécs ilyenolyan ablak volt, s az is maradt ezeknek a cigányoknak, a dákorománoknak, tót.ocskáknak, huszároknak, mongoloknak, egyszóval morlákoknak, ungerézeknek és pannonoknak, vagyis annak a melasznak, amely a „szláv charme" mártásában pörkölődik. Ilyen körülmények közt a jozefinizmus is látszólagos progresszív szerepet játszhatott a Bastille eleste előtt, azóta azonban mi minden történt ebben az országban ? S. doktor Svédországon, majd Bécsen át, mint volt orosz hadifogoly tért vissza. A petrogradi katonai misszió egyik volt tagjának hamis feljelentése alapján S-t Mariborban mint bolsevista ügynököt letartóztatták, megbilincselték és félholtra verték, aztán megláncolva a belgrádi városparancsnokságra kísérték. Senkit nem engednek hozzá. Sisak városát egy K.u.K. Oberleutnant hódította meg. Tömegesen botoztatja az embereket, mint aki elvesztette az eszét. „Nyeregben ülünk, nem engedjük kidobatni magunkat a hintóból! Az urak a budai admirálist utánozzák, aki fehér lovon ugyanúgy diadalmaskodik és uralkodik a magyar proletariátus fölött. 35