Budapest, 1977. (15. évfolyam)

9. szám szeptember - Bánffy Miklós: Színfalak előtt, színfalak mögött

hangja nem jött át az orchesteren, mihelyt az csak kissé erösebben játszott. És sajnos semmi szépsége sem volt. Semmi zománca. Fahangnak hívják az ilyet. Megköszöntük a buzgalmát, és elköszöntünk tőle. Aztán, ha jól emlékszem, még egy énekessel tettünk kísérletet, de az sem sikerült. Már a legnagyobb válságba jutottunk, Puccini már célozgatott arra, hogy elutazik, és a művét visszaveszi, amikor végre, azt hiszem, Bécsben találtunk egy énekest, aki megfelelő volt, Borghese személyében, akit rögtön szerződtettünk az első estékre. így oldódott meg végre ez a kínos ügy, és Puccini megelégedve távozott Budapestről. Azért mondtam el ilyen részletesen ezt az esetet, mivel reá világít azokra az állapotokra, melyek az Operánál uralkodtak. * A főszereplők az idők folyamán mindenféle különleges jogot jártak ki maguknak. Ha aznap vagy azelőtti napon fölléptek, próbára nem jöttek, még maszkírozni sem. Mindenféle apró mókáik is voltak: hogy ezzel vagy azzal nem énekelnek, vagy hogy valahol koncerten énekelni fognak, tehát a színlapot át kell alakítani. Sem a korrepetáló szobákba, sem a színpadi próbákra pontosan nem jött közülök senki. Az ilyet persze csak egyik vagy másik ha elkezdi, a többiek ugyanazt teszik vagy követelik, mert azt vélik, hogy ezzel előkelőségüket bizonyítják. És különben is: amit az egyik követel magának, azt azonnal követeli a másik is. Aztán az is lábra kapott, hogy ha valamelyik főszereplő énekelt, akkor számára páholyt kellett kiutalni, hogy a családját vagy a barátjait odahívhassa. De nem második emeleti páholyt, hanem földszintit vagy első emeletit. Mikor üres volt a színház, ennek nem volt fontossága. De vendégnél vagy premiernél mikor minden jegyet el lehetett volna adni, ez lényeges veszteséget jelentett az amúgyis kisbevételű Operaháznak. Mármost ennek a sok Íratlan jogszabálynak, privilégiumnak az a kellemes eredménye is volt, hogy valamelyik mindig megsértődött. Vagy azért, mert nem kapta meg azt, amit igényelt, vagy azért, mert a másik, az ő örökös vetélytársa megkapta azt, amit ő: és ezáltal ővele jogtalanul és számára megalázóan azt a vetélytársat egyenrangúnak tekinti a Direkció! A primadonnáknál aztán érkeztek a férjek, akik még követelődzőbbek voltak, mint némelykor valóban szelid feleségük. Először persze az igazgatóhoz mentek panaszra vagy fenyegetőzésre. De ha ott nem értek célt, akkor hozzám. Én békésen meghallgattam őket, mert mindezt hallani, följegyezni, megtudni nagyon tanulságos volt, tanulságos megismerni az egyének jellemét, ambícióit és vetélkedésüket. Végighallgattam őket, de aztán azt mondtam, hogy legnagyobb sajnálatomra, ilyen ügyek kizárólag az Igazgató úr hatáskörébe tartozván, én csak akkor avatkozhatnám be, ha írásos beadványban fordulnának hozzám, kifejezett panaszszal — tudva, hogy azt nem szívesen teszik. De mindig jóságosan és rokonszenvvel hallgattam meg őket. * Mindezekről jegyzeteket csináltam. Ebből alakult ki az az előterjesztés, amit az évad végefelé a miniszter számára állítottam össze, és ami a jövendő szerződésekre vonatkozott. Az épület belső átalakítására is javaslatot tettem. Ugyanis azt tapasztaltam, hogy Ybl e remekművének két főbb hátrányossága van. Az egyik, hogy a nézőtérnek nagyon kevés a befogadó képessége. Udvari operának építették, és így is volt méretezve. Magos emeletsorok, olyan páholyok, mint valami kis szalon némelyik; a díszítő motívumok néhol olyan sok helyet foglalnak, ami persze gyönyörű szép, de a befogadó képesség nagy kárára van. Mindezért azon kellett gondolkozni: miként lehetne több helyet kapni, anélkül, hogy az a terem, amit én a világ legszebb nézőterének tartok, bármit is veszítene a szépségéből. Az egyetlen mód, ha a zenekart az ember kissé betolja a színpad alá, és a földszinti sorokat ugyanannyival szaporítja. így nyerhettünk pár száz helyet, ami a befogadó képességet, ha jól emlékszem, alig 900-ról mintegy 1200-ra emelte; mégpedig a legkeresettebb részen. A másik építészeti szükségesség: a színházi sok ezerre menő kosztümnek tágasabb ruhatárt találni. Valamint a festők számára még egy termet, tekintve, hogy ha az ember valóban sokat akar produkálni a színpadon, akkor a műhelyek teljesítő képességét is fokozni kell, hogy lépést tarthassanak. Ugyanaz áll a szabászatra. Mindezek bizony elég szűkösen voltak. Ezért végig járván az Operaház minden zugját és a régi Ybl-féle rajzokat is áttanulmányozva, rájöttem, hogy van erre megoldás. A fedélszéket kell kicserélni, a fa szerkezet helyébe vasbetont tenni. Akkor óriási teret kapunk, melyben mindezt meg lehet oldani. Azt hiszem, Kertész K. Róbert, aki a kultuszminisztérium építészeti osztályát vezette, figyelmeztetett Medjaszay István fiatal építészre, akit azután magamhoz hívattam, és aki a terveket és a költségvetést kidolgozta. A legfontosabb föltétel az volt, hogy az épület külsején a legkisebb változás se essék. Még néhány kisebb fontosságú újítást is csináltunk; a földszinti nézőtér ruhatára szűk lévén, egy másodikat állítottunk be az alsó csarnokkal szemben, ahol egy eddig használatlan helyiség kínálkozott erre. Aztán dohányzóról is kellett gondoskodni, hiszen a többi színházak mindenikénél volt már. Ybl azt a tágas és magos szobát szánta annak, ami első perctől intendánsi, illetve direktori szobává lett lefoglalva, és mint ilyen, nélkülözhetetlen is volt. Ezért mást kellett találnunk. Azt a sötét, de szépen díszített folyosót tettük meg annak, mely a foyer-t és a cukrászdát környezi, és mely addig csak arra szolgált, hogy ott egy-egy szerelmes pár olykor titokban csókolózzon. A régi Ybl-féle rajzokon fölfedeztük, hogy a földszinti páholysor előteréből Ybl az oldalkijáróhoz egy-egy olyan melléklépcsőt tervezett, mint amilyen minden egyes emeletet összeköt. A lépcsőt nem építették meg, de a helye mint üres tér, megvolt. Ennek a kiépítését is belefoglaltuk a programba. Annak a páholyközönségnek, aki gyalog akar távozni, valóban nagyon alkalmas megoldás, és könnyíti a közönség távozását, ami színháznál, melynél a tűzveszély mindenkor fönnáll, igazán kiválóan fontos. Sok töprengést és tanulmányt igényelt mindez, míg elkészültünk vele, azonban megérte. Megérte már azért is, mert Ybl remekművét íj>y tudta az ember valóban megismerni és csodálni. Valóban bámulatos, hogy milyen tökéletes az ö műve! Minden részletében milyen átgondolt. Lépcsők és vészkijárások olyan számmal és olyan bölcsen elhelyezve, ami csodálatra méltó. Már ezért is hálás vagyok a sorsnak, hogy akkor odaállított, mert soha Ybl nagyságát ilyen mértékben nem ismerhettem volna meg. Mikor mindezzel elkészültem, kihallgatásra jelentkeztem a miniszternél, és előadtam azt a tervet, aminek alapján az Opera reformját vállalni tudnám. * A javaslatnak tehát két része volt. Az egyik az épületen végrehajtandó átalakítások. Ez önmagában is szükséges. De szorosan összefügg a színházi fegyelem és munkaképesség helyreállításával. A szerződések jó része sok évre szólt. A befolyásosabbak már a szerződésben vagy szokásjogilag anynyi minden különleges privilégiumot tapostak ki maguknak, hogy ezek megszüntetése nélkül az Operában valóban eredményes munkát lehetetlen volt elérni. Nem lett volna semmi mód bármit is kezdeni, ha a szerződések egyik pontjában nem az áll, hogy az Operaház leégése vagy nagyobb átépítés esetén a szerződések megszűnnek. Ez volt az a pont, amit fölhasználhattunk. Fölmondani ennek alapján az összes szerződéseket, azzal a programmal, hogy ugyanazokkal a művészekkel vagy alkalmazottakkal ugyanolyan föltételek mellett újra szerződünk, de az új szerződésben minden különleges jogot törlünk, és mindenkire nézve ugyanazok a szabályok lesznek érvényesek. így újra fegyelmet lehet tartani, és valódi munkát lehet várni. A miniszter minden javaslatomat helybenhagyta. És miután a Pénzügyminisztérium elfogadta az építkezési költségvetést és azt a póthitelt is, amit az első esztendő számára szükségesnek tartottam, most már végleg vállalhattam az interfdánsi jogkört. De nem csak ezt. Sokhavi megfigyelésemből azt a tanulságot szűrtem le, hogy az egész dolog csak akkor fog menni, ha magam leszek a direktor is. Ha magam tudok közvetlenül rendelkezni, nem pedig egy főhivatalnokon keresztül, akinek tán más elképzelései vagy más érdekei vannak. * Ha jól emlékszem, május közepén már minden részletig készen voltam, de zárásig nem közöltünk semmit. Akkor robbant a bomba. Óriási meglepetés volt ez mindenki számára. A sajtó fölhorkant, de egy-két interview után csak egy pár lap mérgeskedett, a többi egyelőre lecsendesült. Az operai személyzet körében azonban óriási volt az izgalom. Annál inkább, mivel a jövő idény megnyitásának időpontját az átalakítások befejezésétől tettem függővé. Ez is lecsillapodott azonban, midőn bizalmasan hírül adtam, hogy az összes jelenlegi tagokkal hajlandó vagyok új szerződést kötni az eddigi föltételek alapján, csupán némely különleges pontokra nézve kívánok változtatást. Egyetlen egy személyre nézve tettem kivételt: ez Mészáros volt, az addigi igazgató. Puccini (Siklós Péter reprodukciói) 21