Budapest, 1977. (15. évfolyam)

8. szám augusztus - Gál Éva: Óbudai dűlőnevek

Balaton­szentgyörgy A Balaton déli partjának nyugati végén, néhány kilométernyire a parttól, az egykor nagy kiter­jedésű Kis-Balaton nádrengete­gének előterében fekszik. Ez a környezet régen meghatározó volt a helybéli népi építkezésre. A hatalmas tölgyfa gerendákra emelt talpasházakat a tóról ki­termelt náddal fedték. Mára már csak emlékeztetőnek maradt fenn egy talpasház a Csillagvár utca 68. szám alatt. A Somogy megyei Idegenforgalmi Hivatal áll íttatta helyre és rendezte be népi bútorokkal, népművészeti tárgyakkal. Az idelátogató turis­ták értékes ajándéktárgyakat is vásárolhatnak a balatonszent­györgyi tájházban. A község másik érdekessége a hazai és külföldi turisták köré­ben egyaránt népszerű műem­lékjellegű épület, mely sajátos négysarkú, csillag alakú alap­rajza után kapta nevét: Csillag­vár. '820—23 között épült ere­detileg vadászkastélynak. Fur­csa, várszerű kiképzése azonban félrevezető volt, ezért nevezték el várnak. Tetőzetét egykor torony egészítette ki. Ma görög­kereszt alakú, boltíves mennye­zetű pincéjében és földszinti helyiségeiben a XVII. századi Balaton menti törökellenes har­cok emlékére korabeli fegyvere­ket, katonaviseleteket, haszná­lati tárgyakat — író és világító eszközöket, ivóedényeket, ón­kupákat — állítottak ki. M A szennai templom belseje Somogytúr Balatonlellétől alig több mint kilenc kilo­méterre fekvő, kis somogyi község. Első házai közé érve nagylombú fák alól, gondo­zott kis parknak beillő kertből szép klasz­szicista épület bukkan elő, somogyi parasz­tok festőjének, Kunffy Lajosnak egykori kúriája és műterme. A hajdani műteremben a művész festményeit: ,,A somogytúri gyermektemetés"-t, a feleségéről készült egzotikusan szép női portrét és sok más, kedvelt témáit feldolgozó festményét — aratókat, cigányokat — láthatjuk a fala­kon. Kunffy Lajos már a század elejétől fogva szívesen dolgozott Somogytúron, 1943 óta pedig állandóan itt tartózkodott, haláláig. A képtár 1958-ban nyílt meg állandó kiállításként, azzal a céllal, hogy méltó környezetben és hozzáférhetően állítson emléket a festőnek. A mintegy hetven képből álló tárlat maradandó él­ményt nyújt a Somogyon átutazóknak vagy a Balatontól idelátogató kirándulóknak, turistáknak. Szenna Kaposvártól délre, Szennán lépünk be a Zselicség erdőkkel borított dombjai közé. A falu központjában, dombtetőn áll az 1785-ben, barokk stílusban emelt műemlék református templom, ami külsőre semmi­ben sem különbözik más református temp­lomoktól. Az alacsony, boltozatos temp­lomajtót kinyitva azonban nagy meglepetés éri a látogatót. Festett táblákkal borított mennyezetre, gazdagon díszített padso­rokra, szószékre esik a tekintete. A népies ihletésű és kimeríthetetlen változatosság­gal festett fatáblák XVIII. századi helybéli asztalosmester munkái. Szennán nemrégen még több példáját találtuk a somogyi népi építészet jellegzetes talpasházainak. Ma már egy sincs. A templom alatti útkanya­rulatban, gondos előkészítés után, a közel­múltban kezdtik meg a falumúzeum építé­sét, ahol majd viszontláthatjuk a szennai házak, emlékek egyikéc-másikát is. A Kunffy Lajos-képtár Somogytúron A balatonszentgyörgyi Csillagvárban XVII. századi emlékek láthatók

Next

/
Oldalképek
Tartalom