Budapest, 1977. (15. évfolyam)

1. szám január - Dr. Szücs István: Vitacikk a lakásépítésről

a lakásépítésben 1. A már eredendően is jelentős lakáshiányt növelte Budapest lakosságszámának gyors emelkedése. 2. Az átlagos családnagyság ebben az időszakban állandóan csökkent. 3. A társadalom egyre szélesebb rétegei természetszerűen a kor színvonalának megfelelő lakásban szeretnének élni. Ebben a helyzetben arra kellett és kell jelenleg is törekedni, hogy minél gyorsabban minél több lakás épüljön. Ennek következménye volt az iparosított építési mód elterjedése, a városban fellelhető üres területeken az új lakótelepek megjelenése, a kétszoba-fürdőszobás, korszerű fűtéssel ellátott, egészséges környezetbe telepített lakások tömeges építése. Ha az új lakótelepi lakásokat értékeljük, mindig összehasonlítást végzünk. De vajon mi legyen az összehasonlítási alap? A korábbi és részben még a mai Budapestre is jellemző szobakonyhás lakásokhoz viszonyítva, az új lakások egyértelműen korszerűek. Ha viszont arra gondolunk, hogy ezek az építmények 50 év múlva is lakóépületként szolgálnak, akkor értékelésünk kétségtelenül más irányba mutat. A sokat vitatott lakótelepi problémához érdemes egy adatot itt közbeiktatni: a településszociológiai vizsgálatok alapján végzett számítások szerint jelenleg mintegy 100 000 fővárosi család költözne új lakótelepi lakásba, ha arra mód nyílnék. E szerint lakásípítésünk jelenlegi formája effektív társadalmi igényt elégít ki. Egészen más következtetésekre juthatunk azonban, ha figyelmünket a jövőre irányítjuk, és azt kívánjuk körvonalazni, hogy miként alakul majd a lakásépítést befolyásoló feltétel-rendszer. Társadalmi-gazdasági fejlődésünk jelen szakaszában Budapesten az úgynevezett mennyiségi lakásigény (tehát a családegységek száma) a következő 10—20 évben nem fog számottevően növekedni. A főváros lakosságszám-növekedése már az elmúlt években is lelassult, és a demográfiai prognózisok szerint a népességszám stagnálni fog. A lakásigényt esetlegesen növelő másik tényező: az átlagos családnagyság alakulása is kedvező tendenciát mutat, mivel mai számításaink szerint a korábbi csökkenés megszűnik, illetve nagyobb időtávlatban lassú emelkedés várható. Mindezek a tényezők lehetővé teszik, hogy az egyre fokozódó ütemű lakásépítéssel hozzávetőleg 10—12 év alatt menynyiségi értelemben egyensúlyi helyzet alakuljon ki. A lakások száma tehát el fogja érni, majd pedig meghaladja a családegységek számát. Az 1. számú ábra mutatja a mennyiségi lakáshiány méreteit, a feloldódás ütemét. A jövőre vonatkozó számításoknál a reálisnak tekinthető demográfiai prognózisokból, illetve az V. ötéves tervben előirányzott lakásépítés nagyságrendjéből indultunk ki. Ebben a megváltozott helyzetben a lakásépítés célja már az lesz, hogy a minőségi igényeket elégítse ki. Az új házasoktól eltekintve, olyan családok részére kell majd lakást építeni, akiknek van ugyan a birtokában önálló lakás, de az igényeiknek az már nem felel meg. Az előbbiekben említett 10— 12 év távolinak tűnik, ha ezt az időtávlatot a lakásra várakozók szemszögéből nézzük. Igen rövid azonban ez az idő, ha abból indulunk ki, hogy akkorra szükségessé válik a városépítés, illetve a lakásépítés mai jellegének megváltoztatása. És ennek a változtatásnak az előfeltételeit már most biztosítani kell! A tudományos kutatás feladata, hogy a társadalmi igények jövőbeni alakulását, annak mennyiségi és minőségi vetületeit felmérje. Ezekből az adatokból lehet csak levezetni, hogy az állandóan változó és formálódó igény-szint milyen városépítési, illetve lakásépítési következményeket vonz maga után. Jelenlegi ismereteink szerint a mennyiségi lakáshiány megszűnésének időszakában a lakásépítésünk módját és jellegét befolyásoló főbb tendenciák a következők lesznek: a) A város beépített területének jelentős kiterjesztésére már nem lesz szükség, mivel a lakások számát már csak csekély mértékben kell növelni. A lakásállomány minőségi átalakítása a régi lakások bontásának és az új lakások építésének együttes hatására valósul meg. b) Az évtizedek óta visszafogott mértékű lakóépület-bontások elvégzésére végre meglesz a lehetőség. Ezáltal olyan építési területeket lehet nyerni, melyek viszonylag kevés alapberuházást igényelnek, ugyanakkor a város értékes lakóterületeinek korszerű felhasználását eredményezik. c) Az épület-állag és a környezetvédelem szempontjából egyre rosszabb helyzetbe kerülő városrészek (elsősorban a belső pesti városrészekre gondolok) problémáit végre meg lehet — és meg kell! — oldani. d) A nagy kiterjedésű és helyenként igen rossz épületállománnyal rendelkező családiházas városrészek jelentős részének-átépítésére is sor kerül. e) A lakásállomány szobaszám szerinti összetételét jelentősen át kell alakítani, hogy a távlati célkitűzés: a szobánkénti egy fő átlagos laksűrűség városszerte megvalósuljon. A 2. számú ábra mutatja a lakások szobaszám szerinti összetételének változását 1960 és 1975 között. A jelentős lakásépítés ellenére, az állomány öszszetételének változása viszonylag kismértékű. Az előttünk álló feladatok tehát igen nagyok! A jövőben kialakuló új feltételrendszer társadalompolitikai oldalról megvilágítva, a következőképp jellemezhető: a) A nagyváros előnyeit oly módon is kifejezésre kell juttatni, hogy a lakást keresők részére az igényeiknek megfelelő lakásokból széles választék álljon rendelkezésre, mind a lakás, az épülettípus, mind pedig a lakóépület környezete, városszerkezeti elhelyezkedése szempontjából. b) A lakásviszonyokat minden társadalmi rétegben javítani kell, annak szem előtt tartásával, hogy a munkáscsaládok lakásviszonyai fokozottabban javuljanak. c) A népesedéspolitikai célkitűzések megvalósítása érdekében az ideál-típusnak tekinthető háromgyermekes (5—6 tagú) családok részére megfelelő méretű és beosztású lakásokat kell létesíteni. E tekintetben máris késésben vagyunk, hiszen a megfelelő lakás juttatása nem következménye, hanem előfeltétele a családi taglétszám növekedésének. d) Az idős házaspárok és egyedülállók lakásproblémáit több. az érdekeltek részére alternatív választási lehetőséget biztosító módon kell megoldani (ideértve az üzemeltetett házak különböző formáit). ej A fiatal egyedülállók részére központi fekvésű, illetve városszerkezetileg előnyös helyen kell lehetőséget nyújtani az önálló lakhatásra. f) A lakásépítés során olyan lakóhelyi környezetet kell kialakítani, amely a nagyvárosi életmód-vitelt megkönnyíti. Ezekből a távlati célkitűzésekből látható, hogy a lakásépítés feladatai a maihoz viszonyítva jelentősen megváltoznak. A jelenlegi helyzetben ugyanis a minél több lakás minél gyorsabban történő felépítése általában a következőkre ösztönöz: a) Minél nagyobb — ezáltal kevés számú — lakásépítési terület biztosítása. b) Lehetőleg szanálásmentes területeken építkeznek. Ez megkönnyíti a lakásépítési terület előkészítését, ugyanakkor a leginkább növeli a nettó lakásszaporulatot. c) Lehetőleg kevés épülettípus-alkalmazása, hogy az építésszervezés a gyors megvalósításra koncentrálhasson. d) Viszonylag kis lakások építése, hogy az adott építőipari kapacitás és pénzügyi lehetőség keretei között minél több lakás épülhessen. A jelenlegi helyzet adottságai és a távlatban kialakuló új feltételrendszer között tehát igen nagyok az ellentmondások! A lakásépítést érintő és indokoltnak tűnő bírálatok lényegében a körül mozognak: a jelenlegi lakásépítés jellegében és módjában mikor szükséges és lehetséges a változásokat végrehajtani? Mielőtt erre rátérnék, röviden összefoglalom, hogy az átmenet milyen főbb tendenciák 29