Budapest, 1977. (15. évfolyam)
6. szám június - Szabadi Judit: Lesznai Anna festői „Éden-kertje”
get teremt, s a más-más „ötletek" szerint elrendezett — bár helyesebb lenne azt mondani: átélt virágcsokor változatos színkombinációival az érzelmek, hangulatok, állapotok ezernyi árnyalatainak a foglalata. Lesznai Anna érzékeny kolorista: meglepő, merész vagy túlfinomultan kényes színösszeállításokban gondolkodik, amelyek hol az általa oly nagyrabecsült mezőkövesdi paraszthímzések ragyogó színvilágát idézik, hol pedig egy intellektuálisabb színélmény raffinériáját kínálják a lila—narancs—zöld, vagy a vörös—lila—kék izgató együttesében. Meseillusztrációi tágabb világot fognak át, mint hímzéstervei. Lesznai Anna fantáziája nem korlátozódik egy-egy motívum variálására, hanem a lírával átszőtt epikai mozzanatok s újabb és újabb varázslatos színterek megteremtésében teljesedik ki. Olyan színterekében, amelyekben a természet álomszerű és egzotikus, egyszóval csupa csoda, az enteriőrök pedig a pontos, de mindig költői sugallató „leírás" és a halk szólamú dekoráció artisztikus ötvözetei. Számos, a maga korában igen népszerű meséskönyve közül, melyeknek a szövegét is ő írta („A pályásbaba napjai", „Mese az eperszemnyi szívről", „Mese a bútorokról és a kisfiúról"), talán a legkomikusabbak a „A kis pillangó utazása Lesznán és a szomszédos Tündérországban" című kötet illusztrációi. Az egyes lapokat áttetszően kristályos szerkesztés jellemzi, amelyekben a perspektivikus és síkszerű ábrázolásmód együttesen érvényesül, s ebből érdekes, stilizált térhatás születik. A finom vonalkontúr által határolt kecses formák és a homogén színfoltok tiszta izzása derűs és rendkívül esztétikus képfelületet teremt, s egyúttal olyan meghitt, zsongító atmoszférát, mely elhiteti, hogy a tárgyaknak, a virágoknak, a madaraknak lelkük, saját, külön, kifürkészhetetlen életük van. Az olvasó, azaz a gyermek, mint egy csodát, úgy veszi birtokába lépésről lépésre környezetét, melynek szépségére, „titkára" rányitja a szemét a saját környezetét is oly árnyaltan érzékelő, azt valósággal mítoszszá emelő Lesznai Anna. Kétségtelen, hogy Lesznai Anna művészete formailag az egyetemes szecesszió megkésett magyar hajtása. Hiszen a síkban való gondolkodás, a díszítménnyé transzponált ábrázolás, a stilizált motívumok és ornamensek kecses, olykor mármár modoros vonaljátéka a szecesszió szemléletmódjából következő stiláris vonások. Amennyire jóleső azonban, hogy a jobbára szegényesnek ismert magyar szecessziós képzőművészet bekebelezheti, mintegy magáénak vallhatja azt a művészi eredményt, amelyet Lesznai Anna invenciózus és jellegzetesen női festészete képvisel, annyira lényeges, hogy óvatosak legyünk a Lesznai életmű és egy stílusáramlat mechanikus azonosításával. Hiszen ezek a valóban szecessziós képek a szecesszió megejtően paradox képződményei. Aligha ismer a művészettörténet ennél kevésbé dekadens, azaz ennyire egészséges, életerős, sugárzóan derűs szecessziós műveket, mint amilyenek Lesznai Annának a tízes években készült harsány és egyben áhítatos kompozíciói. illusztráció a Mese a bútorokról és a kisfiúról című kötethez 26 letve füzérekké omlanak szét, és vad, húsos indáikkal kicsapódnak, vagy éppen ellenkezőleg: finom, gyöngyszerű fürtjeikkel gyengéden aláhullanak az edényből. Erotika és életöröm hatja át ezeket az élő, lélegző növényeket. S noha a téma mindig ugyanaz, a himzéstervek bőséges művészi leleményről tanúskodnak. Mintha mindegyik kompozíció új és új impulzusból születne: a dinamikus vonalak energiája mindannyiszor erőteljes képi feszessé-