Budapest, 1977. (15. évfolyam)

6. szám június - Germanus Gyula: Emlékeim között, otthonomban

A Germanus-házaspár Delhiben, 1959-ben ... n is elhagytam hazámat. Elindultam Keletre: Törökországba, Kis-Ázsiába, Egyiptomba, azután Bécsbe, majd Lipcsébe, hogy' gyűjtsem a tudás mézét; majd Párizsba és Angliába, hogy szolgáljam azt a szent ügyet, amit tudománynak neveznek. Mindenütt volt egy kis szobám, ahol gondolataim és érzések virrasztottak álmaim fölött. Sorsom olykor főúri kastélyokba, fejedelmek palotáiba vezetett, mint Indiában és Arábiában — de igazi boldogságot mindenütt csak a meghitt, kis környezetben találtam. Az ember életének útja hosszú és göröngyös. A sok csalódás és fájdalom mellett azonban kivirágzik az akarat, a becsületes munka, amelynek embertársainkkal együtt tudunk örülni. Férfikorom delén, majd lassan az érettebb évtizedekben, sorsom változatos képe rajzolódik ki előttem. Az elért sikerek vigaszt nyújtanak az elszenvedett csalódásokért, veszteségekért. Mennyi táj, mennyi barát mosolygó arculata suhan el az örök homályba: az első szerelem a kutatás lázában, a boldog házasság a végtelennek látszó csalóka életben, a háborúk borzalmai és a szeretettek halála, majd új életöröm viruló tavasza — az emberi lét mozaikjának kifürkészhetetlen játéka. Minden változik, miközben maradandónak látszik. Igen, mert érzéseink uralkodni akarnak a rideg valóság fölött. Most csendet rendelt a sors örökké kereső, vándor lelkemnek, és meghitt otthonba gyűjthetem a múlt eseményeit, melyek egybeforrtak életemmel. Drága feleségemmel ülök Petőfi téri otthonom könyvtárszobájában. Amikor esteledik, felgyújtom azokat a keleti művű rézlámpásokat, amiket kairói, alexandriai, damaszkuszi, rabati, fezzi és az ezeréves egyiptomi Azhar mecsetbeli egyetemi előadásaim emlékeiként függesztettünk ajtóink fölé. Derengő fényeik színes üveglapokból integetnek felénk. A Kelet varázsa ismét megelevenedik. Arábiában, Dsiddában, Mekkában, a nagyszámú férfi hallgatóság előtt, a feleségem volt az egyetlen nő, lefátyolozva. Arab előadásaimat néma csendben hallgatták, a légy zümmögése is elhalt, de mi ketten szívünk dobogásával éreztük, hogy elvittük a magyar zászlót a messze Keletre, idegenekhez, akik barátaink lettek. és a Bombay-i repülőtéren, 1967-ben