Budapest, 1977. (15. évfolyam)

5. szám május - Mojzer Miklós: A Régi Magyar Gyűjtemény sorsa

Jelenet Szt. Brúnó legendájából, Szepeshelyről (1510 körül) A müvek a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában Trónoló Mária a kis jézussal és két női szent. Diósgyőri kőfaragvány (1490 körül) legkomolyabb mértékben teheti valóban múzeummá a Nemzeti Galériát. Ezzel a nemzeti jellegű együttessel a főváros olyan kincscsel gyarapodik, amely korábban hiányzott beiőle. Az országból is. — Aki a régi gyűjtemény eddigi alkalmi kiállításait látta, az nehezen képzeli ei, nogyan lehet a régit és az újat összekapcsolni. A két gyűjteményt más-és más körülmények alakították ki. Nem lesz-e idegen egyik a másiktól? — Igaz, hogy a régi gyűjteményt fokozatos gyarapítással az újabb magyar jellegéhez kell még közelíteni. A két gyűjtemény között valóban nagyok a különbségek. Míg a Galéria az újabbkori, 1800 utáni magyar műtárgyak túlnyomó többségének a birtokosa, a régi magyarországi alkotásoknak csak elenyészően csekély töredéke juszt. István király, Mateócról (1500-1510) tott ide. Időben viszont 800 év áll ezek, és csak jó másfél száz azok mögött. Magyar az egyik,és magyarországi a másik. Ez az utóbbi a nagyobb, de az előbbit is magába foglaló fogalom. A XIX. századig Magyarország művészettörténete az egyetemes európainak mellőzhetetlen és sajátos része. Ezt kell megmutatnunk. A szó, amely történeti, valóságos és tudományos, és végül gyűjteményi és kiállítási programot jelent számomra, az a mindenkori Magyarország. Elvek helyett azonban íme az állandó kiállítás terve: A magyar állam első három évszázadának korából csak fa-25