Budapest, 1977. (15. évfolyam)

5. szám május - Vargha Balázs: Berda József csatái

Te szomorú hangyaboly, mit füstködbe vont a loholó robot ördöge: miért hagytad cserbe kínlódó fiad, ki hajdan falaid között volt inaskodó kamasz? Miért űztél ki, város, szörnyű lármáddal a messzi csöndbe, hol a büszke szegénység vigasztaló szavát hallgatom immár magamban? Már tudom, távol beteg mocsaradtól, valahol az erdők mélyén még messzebb, a szelíd vadakkal kéne élni, hogy elfeledjem a szégyent; sivár falaid között szült dolgos és derék anyám, ki örök nyugovóra tért azóta már a vidám temetőben, itt hagyván e csúnya bortönt, hogy aztán én legyek foglya ama tenger emberi gonoszságnak, mely a pokol méhében foganhatott csupán. Budapesti gyónás Tökéletes a vers szerkezete. A feszültséget azzal fokozza, hogy félúton állítja meg a képet: ott, ahonnan még le lehet látni a füstködben fuldokló városra, de ahonnan tovább kellene futni, szabadabb tájak felé. Vagy ott is élni? Ez csak ábránd, hiszen őt akkor is köti a város, ha most kiűzte lármájával, bűzével. Kiköltözni ki lehetne talán, de a múlt akkor is odaláncolná: a kamaszévek, meg a „vidám temető", ahol édesanyja pihen. ..Beteg mocsár", „csúnya börtön" — ezek nem a „bűnös város" megtévesztő közhelyének szinonimái. Az évszám — 1943 — egyértelműen náci-ellenesnek minősíti a Budapestre árasztott átkokat. Iker-verse ennek a gyónásnak a Vasárnani öröm, amelyben „vallásgyaiázással" kacérkodva úgy mutatja be önmagát, mint díszes misére beöltözködő püspököt. Mint a püspök, ha főpásztori díszbe öltözködik, úgy öltözködöm külön én szemet-vidító turistaruhámba a ti tiszteletetekre, hogy méltón ünnepeljelek titeket, messziről tündöklő hegyek s ti rejtett völgyek, kik az Isten ölében ültök, mióta a világ. A püspök-hasonlat mégsem elég neki, hiszen egy öltözködő főpásztor akár unhatja is szertartásos, feszes mozdulatait, s a rá váró szolgálatot, Másik hasonlat lendíti magasabbra a verset: Akár a rajongó gyermek, kinek könnyű madárként repül a lelke, úgy húzom magamra én is a rövid nadrágot, viharkabátom s a szöges bakancsot, olyan örömmel! A vasárnapi turistaöltözéknek ez a részletezése visszahatóiag még groteszkebb vibrálást ad a főpapi beöltözésnek. Igen, a hires rövid nadrág és viharkabát, ezek az erősen elviselt, s nem is vakítóan tiszta ruhadarabok tették az ő ünnepi díszét. S amire az erdőben rávetette szakértő tekintetét, az mind méltó volt az áhítatos megörökítésre: A hajnal, a ragyogó hajnal aranya Csókolja sorra most a hatalmas tölgyek és bükkfák koronáit s te itt jársz s látod, mint ébred az erdő; hogy minden fa külön-külön nyújtózik, ágaskodik, álmának illatát lehelvén szerteszét! S mindezt fokozván, mely isteni élmény látni, hogy csillog gyöngyként a harmat a leveleken! Mert most mosakodik, most tisztálkodik a tölgy, a bükk, a gyertyán s a többi szép férfi-óriás. Hajnali erdő Utolsó éveiben le kellett mondania az erdei barangolásokról. Nem tudott belenyugodni terének ebbe a megcsonkításába. Egy kiadatlan négysorosában írta ezt meg, amelynek címe nyugtalanítóan ellene mond a végső következtetésnek: ebbe bele kell pusztulni. Bakonyban, Börzsönyben, Bükkben barangolhattam boldogan még néhány évvel ezelőtt. Mindez lehetetlen már. Mint hazátlan koldusok: valaszthatorn az olcsóbb temetőt. Furcsa Haláláig nyugtalan ... A felszabadulás után csak 1949-ben jelent meg első verseskötete Berdának: Égő évek fölé. Ebben kaphattak helyet végre a legkeserűbb átkok, amiket a ,,pamacsbajszú Sátán"-hoz és követőihez címzett, végső vonagiásaik hónapjaiban. Itt sorakoztak a szabadság első versei és melletcük a frissen felfakadó méltatlankodás, fájdalom vagy düh hangjai. A hajdan sokat felemlegetett hurrá-optimizmustól eléggé távoleseit ez a kis kötet. S ha a versek megjelenései évének politikai és irodalmi közérzetét is számításba vesszük, elgondolhatjuk, hogy milyen fanyar fogadtatásra találtak annak idején. Hiszen akkoriban egy pörsenést, egy apró szeplőt sem volt joga találni a költőnek a szabadság fényes orcáján. Berda becsületesen megvonta a határt a jelenségek és a társadalmi tények között. Ami fájt neki, azt nem általánosította, de elhallgatni sem volt hajlandó. O, a néhány elemi osztályt végzett autodidakta, nemcsak költészetében volt modern, hanem tudatos híve, pártolója a képzőművészet és zene új törekvéseinek is. Ez a vonzalma esztétikai eretnekségnek számított akkoriban, amikor ezt a keserű epigrammát írta: Horthyék dédelgetett, Corvin-láncos hatalmú iparos-szobrásza voltál s most a Magyar Népköztársaság reális realistája vagy: vagyonban újra nagyméltóságú, bár „kiváló művész" vagy hivatalosan. Mindez nem lenne baj, ha egyetlen példányként látnánk ebben a karban s nem nevelnél nálad is hitványabb tanítványokat! Egy akadémikus szobrászunkról Még személyesebb, még fuilánkosabb az a verse, amelyben a proletárkeresztlevelet utasítja el, bár őt igazán megillette volna minden ezzel járó kiváltság. Ő azonban egyetlen-egyet igényelt csak: a szókimondás jogát, azt sem mint angyalföldi ivadék, hanem mint költő. Mint Angyalföld porontyát, a pesti Bazilikában kereszteltek meg; — bizonyítja a hiteles keresztlevél. Ezt a véletienséget menlevélként fogadta el akkor a gyilkos törvénytelenségbe fulladt nyilas fekély. Most ugyanez a furcsa „okmány" már „legtárgyibb" bizonyíték arról is, hogy valóban munkásszármazású vagyok. A rubrikában apam gyári munkásként csillog s ez megint tobb annái, hogy hazámnak művekben mit adhatok? Keresztlevél-tánc Életében megjelent utolsó kötetének (Égni! elégni!, 1964) a záróverse is kesernyés elszámolás a „majdnem szívem szerinti Hazá"-val: . . köszönöm, hogy emberszámba vettek azért, mert én is tettem valamit az emberi méltóság tiszteletben tartásáért, hogy undorodtam a hazudozástól, mindenféle értelemben bármiként fújt is a szél, divatozott a dőre divat. Én már gyógyíthatatlan betege vagyok eme elvi konokságnak. Hazudjanak helyettem az új okosok, akik mindezt csak pénzért teszik, legyenek akár öregek vagy fiatalok. ,,Elvitte a huzat" Ma már nem tudjuk rekonstruálni, hogy mi volt az a kínos élménye, amely egy epigrammasorozat összeállítására ösztönözte. Kiadott és megjelenésre akkor hiába váró verseiből állította össze megértő barátjának, Darvas Szilárdnak. Az ő hagyatékából közlöm most ezt az elgondolkoztató dokumentumot. Egy megalázott költő borongásaiból Komikus kép (Realista versike) Ronggyá rothad ruhám. A bukott burzsujok most kinevetnek. Ezt se tűrjétek. Egy tűrhető öltözettel lepjetek meg. * Csontig sovány voltam a rossz múltban. Most már végre élni akarok' Elég volt a sok koplalásból. Haljanak éhen a mindig hazugok. Jóska, szegény Jóska, ide-oda bolygó örök proletár te; nyamvadt nyomorodnak mikor leszen vége? Senki sem emel föl földi förtelmedböl? Csak a túlvilágon tudod meg majd végül: mi a boldog béke? „Utólagos megjegyzéseként mindenféle Önéletrajzokhoz Mint egy kezdő kamasz költőnek: még most is így kell bemutatkoznom értelmes felnőtt embereknek? Ki voltam? mi vagyok? Minden évben erről számoljak be? Összes verseim, mint taknyost kinevetnek! Szerencsére a „pozitív kicsengés" már nem olyan rettegett irodalmi fétis, mint egykor. A keserűen elbúcsúzott Berda józsefet édes fiának tarthat|a a szocialista magyar költészet. 21