Budapest, 1977. (15. évfolyam)

5. szám május - Megay László: Műemlékeink védelme

— Mi nem építünk műemlékeket. A cson­kán maradtakat mint mondjuk a vári Mik­lós-torony —, mai technológiával, ma hasz­nálatos anyagokkal, mai ízlésünk szerint egé­szítjük ki. És csak akkor, ha ez esztétikailag, funkcionálisan indokolt. A Miklós-torony­nál maradva: sokan szemünkre vetették a ki­egészítés módját, a modern toronysisakot. De az utánunk jövőknek látniok kell, hogy az nem a XV., hanem a XX. században épült. —- Sokak szerint egy-egy építmény műem­lékké csak esztétikai értékeivel válhat . . . Tévedés. Az ízlés mindig korhoz kö­tött. Vannak épületeink ilyenek a millen­nium táján emelt középületek —, melyek elsősorban azért becsesek, mert olyan kézmű­ves színvonalat képviselnek, amely már nem létezik. Ha a Nyugati pályaudvar megmenté­séért harcolunk, azért tesszük, mert kora egyik legjobb műszaki alkotása, egyedi és megismételhetetlen. A feladat nehéz. Ki­cserélhetjük az öntöttvas szerkezet elemeit, de a mai öntvények összetétele és sok tu­lajdonsága nem azonos a régivel. De ha így lenne is! Amikor a pályaudvar készült, nem volt villany- és dieselmozdony, a környéken nem volt gépkocsiforgalom. Egy épület sohasem önmagában, önmagá­ért való. Változik a műemléki környezet, gyakran az épületek rendeltetése is. Hogyan egyeztethető a konzerválás az átépítéssel, a városkép óvása a városfejlesztéssel ? - Gyakorlatunk szerint általában nem bontunk vissza, vagyis tiszteljük, amit a kö­vetkező kor adott az épülethez. De törek­szünk arra is, hogy az építmény harmóniájá­nak megbontása nélkül bemutassuk az egy­mást követő korokból származó részeket. En­nek a gyakorlatnak vannak hívei és ellenzői a szakemberek között is. Azt viszont senki sem vitatja, hogy a helyreállított műemlékek továbbra is részei egy településnek, kell hogy rendeltetésük és gazdájuk legyen. A vidéki kastélyokat és udvarházakat a legnehezebb hasznossá tenni. Ezek gyakran távol vannak a falutól, fenntartásuk a tulajdonos számára fölösleges tehernek tűnik. Ezért aztán nem egy közülük rossz állapotban van. - Ami a műemléki környezetet illeti: szakszerűtlen megváltoztatása passzív rombolás. Erre sok szomorú hazai és külföl­di példa van. Szerencsésnek tartom, hogy az általános európai gyakorlattól eltérően, ná­lunk a műemlékek gondozása nem a kultu­rális, hanem az építési tárca feladata. Ismer jük a városfejlesztési terveket, és ha kell, be­folyásolhatjuk azokat. - A helyreállítások másutt is, nálunk is las­san haladnak. Van-e remény, hogy a helyzet megváltozik ? -— Az ötödik ötéves terv költségvetése kétszer annyit szán lakásfelújításra és kor­szerűsítésre, mint az előző. Mivel az összeg meghatározott hányada műemlékek helyre­állítására fordítható - többet végezhetünk és gyorsabban. Az országos feladatokat ellátó intézmény mellett, a fővárosnak a tanács Városren­dezési és Építészeti Főosztályán belül önálló Műemléki Felügyelősége van. A Városháza szomszédságában, a Marti­nelli téren, műemléki környezetben, fog­híj-pótlásként nemrég épült fel az új tele­fonközpont és a parkolóház. A korábban is eklektikus tér elnyerte azt az arculatot, ame­lyet a XXI. században is viselni fog. A két új épület nem mindenkinek tetszik. Hogyan vélekedik róluk a Fővárosi Mű­emléki Felügyelőség vezetője ? A kérdésre dr. Czétényi Piroska válaszol: Ezek az épületek tömegükkel és formá­jukkal megfelelően alakítják a teret. Merev homlokzatuk az alkalmazott technológiából, az alagútzsaluzásból következik. Mindkettő korunk alkotása, együtt kell élniök környeze­tükkel. A túlzott alkalmazkodás a régihez hamis lett volna. Általuk egészült ki a régi városszerkezet. Az idők folyamán kialakuló utcahálózat, a térkapcsolatok ugyanolyan ér­tékei egy városnak, mint maguk az épületek. Az úgynevezett „nőtt városok" szépségét a korok változó stílusainak egymás mellett élé­se adja. A parkolóházzal könnyebben barátko­zunk, mint a telefonközponttal. Ez utóbbi is­mét szűk utcába rejti a Városházát, a főváros egyik legnagyobb tömegű, legharmonikusabb homlokzatú középületét. Ha lemondtunk volna a szomszédos postáról, nagy belvárosi teret nyerünk . . . —- A Városháza építészeti értéke éppen az, hogy homlokzata fokozatosan tárul a szem­lélő elé. Jelentős épületek kiszabadítása a századelő gyakorlata volt. Ezáltal azonban vá­rosszerkezeti összefüggések szakadtak meg. A körülbontott építmények gyakran lépték­telenné válnak. Példa erre a Clark Ádám tér. A háborúban megsérült épületek bontása óta jobb a rálátás a Várra, Budáról a Dunára — de az Alagút elvesztette téralkotó szerepét. Kisebbé jelentéktelenebbé vált. — Felügyelőségük egyre nagyobb figyelmet szentel a századelő építészetének. Túlbecsüljük netán ezt a kort? — A technikai, technológiai fejlődéssel meggyorsult a műemlékké válás folyamata. A kézművesség sorvadása tanulságossá, ér­tékessé teszi azokat az épületeket, amelyek át­meneti korszakban létesültek, egyszerre őriznek és teremtenek hagyományokat. A vázas építkezés kezdetén igen sok funkcio­nálisan és léptékében jó épület született. Az eredmények egy részét a tömeges lakásépí­tés ma is alkalmazza. Arról sem felejtkezhe­tünk meg, hogy a század első felének alkotá­sai közül kevés pusztult el. Védeni addig kell ezeket, amíg nem károsodnak. A leg­újabb kori művek közül az olyanok, mint Laj­ta Béla Rózsavölgyi-háza, vagy a Gázművek épülete, mindenképp védendők. Ezek már nem juthatnak a Vas utcai Kozma-féle „üvegház" sorsára, amely az átalakítások miatt komoly kárt szenvedett. — Ritkán beszélünk az ipari műemlé­kekről . . . — Pedig ezek többszörös értéket hordoz­nak. Például a vízivárosi volt Ganz öntődé­ben berendezett múzeum nélkül szegényeb­bek lennénk. Léte arra utal, hogy a városnak ez a része hajdan iparnegyed volt, maga a mű­hely pedig építészetileg és eredeti berende­zése révén egyaránt becses. Dr. Dercsényi Dezső a műemlékvédelem egyik Európa-szerte elismert szaktekintélye. Tőle a felszabadulás után végzett munka egyes állomásai felől érdeklődtünk. A felszabadulás előtt nem volt műemlé­ki hivatalunk, de a város akkor is, máig pél­damutató gonddal őrizte értékeit. A várne­gyedben például adókedvezményt kapott az, aki helyreállított egy régi lakóházat. Közügy­volt a pesti városfal vagy az óbudai amfi­teátrum megóvása. Az ostrom után azonnal megkezdődött a sérült épületek mentése. Bu­dán egy jó kezű, mesterségét értő építész, Meczner Lajos gondoskodott a műemlékek állagának védelméről. 1949-ben mégis fur­csa korszak kezdődött. A műemlékügy köz­ponti irányítás alá került. A főváros nem volt gazdája történeti emlékeinek. Ebben az idő­ben sok, egyébként menthető épületet el­vesztettünk. 1957-ben a főváros visszakapta műemlékei gondozásának jogát. Azóta folyik Budapesten a védelem a mai színvonalon. A reprezentatív terület természetesen a bu­dai Vár. A csaknem befejeződött épület­pótlások miatt a nemzetközi szakma előtt sem kell szégyenkeznünk. Mai fogantatású épületeket emeltünk, várost építettünk, nem rezervátumot. A Vár után a Belváros követ­kezik. Az ottani pótlásoknál nehezebb lesz betartani a modern építészet egyik alapel­vét, miszerint az új alkotásoknak kapcsolatot kell találniuk a tárgyi és a természeti környe­zettel. A harmincas évekig az épületek képét a falfelület és azablakok harmóniája hatá­rozta meg. A vasbeton és az acélszerkezet módot ad az építésznek osztatlan vagy alig tagolt felületek kialakítására. Az ilyen épít­mények széttörik a megszokott városképet. Lemondani róluk mégsem szabad. - Nálunk egy-egy bontást vagy helyreállí­tást valóságos népszavazás előz meg, illetőleg rosszabb esetben követ. Mégis, mintha csekély lenne az építőművészet becsülete. - Az embert legközvetlenebbül szolgáló művészet rangja valahogy elveszett. Ha egy szedő az ismert versből véletlenül kihagy egy szót, mindenki felháborodik. De ha vala­ki erőszakosan, avatatlanul nyúl egy olyan szuverén alkotáshoz, mint egy épület, észre sem vesszük — vagy csak későn! Az utolsó száz év épületei ezért nagyobb veszélyben vannak, mint a középkoriak. A Rákóczi út és Tanács körút sarkán áll Wälder Gyula 1938-ban épitett lakóháza. A maga nemében a főváros egyik értékes épülete. Vala­kinek eszébe jutott: túl széles, tágas a lépcső­ház, el kéne venni belőle. Nem tudom, mcg­tették-e. Nem dicsérhető eléggé a Fővárosi Mű­emléki Felügyelőség elhatározása, amellyel vagy kétszáz ehhez hasonló épületet előzetes védelem alá helyezett. A kívülálló sokszor nem érti, miért nem engedünk egy nem is oly régi, szerinte rossz stílusú, szépnek nem mondható lakóházat lebontani. Azért, mert nincsenek rossz korok, rossz stílusok. A mű­emlékvédelem nem bíróság. Védendő min­den, ami egy korban a legjobb, legjellemzőbb volt. Dönteni pedig mindig a helyi viszonyok között kell. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom