Budapest, 1977. (15. évfolyam)

1. szám január - Tamás Ervin: Gyula

időben már találkozunk a gyulai színjátszás első nyomával: az udvari káplán az uradalmi cselédséggel német nyelvű színdarabot adatott elő, a földesúr családjának mulattatására. Az elmaradottság ettől függetlenül nagy volt. 1722-ben az egész megyéből a gyulai hóhérhoz jártak orvosságért, de még a század közepén is őhozzá fordultak azok, akiket boszorkányok rontottak meg. A hóhér sem foghatott ki azonban a pestisen: a járvány majdnem egész Gyula lakosságát kiirtotta. 1749-ben még az egész megyében nem volt orvos. De az árvizek, tűzvészek sem kímélték az itt élőket. Az 1801-es nagy tűz után hajtották végre Gyulán az első nagyobb arányú városrendezést. Erkel József németgyulai tanító, aki maga is több hangszeren játszott, 1806-ban megszervezte a gyulai fúvószenekart. Fiát, Ferencet is ő maga tanította zongorázni. A kis Erkel Ferenc tízéves korában már hibátlanul kísérte orgonán a miséket. Száz évvel később Bartók Béla innen indult népdalgyűjtő útjára. 1911-ben a gyulai származású Dobos István, a magyar repülés egyik úttörője, az első gyulai repülőnapon tíz méter magasan repült el a Galbácskertben összesereglett tömeg feje fölött. A következő esztendőben már ötven méter magasan repülte körbe a gyakorlóteret. A gyulaiak csak jóval 1919 után tudták meg, hogy földijük vezette azt a repülőgépet, amelyik 1919 májusában Leninhez vitte Szamuely Tibort . . . Gyulán erőteljesen éinek a hagyományok. Emlékművek, szobrok, emléktáblák őrzik a múltat, melyre oiy büszkék a gyulaiak. És miként használják ki hazánk egyetlen megmaradt alföldi, középkori téglavárát? A gótikus lakótorony a XIV. században épült. Helyiségeiben a vár- és várostörténeti állandó kiállítás kapott helyet. A vár udvarán pedig hosszú évek óta minden nyáron megtartja előadásait a Várszínház. Évente egy történelmi drámát és egy klasszikus vígjátékot mutatnak be az egész országból idesereglő nézőközönségnek. Gyula is igazolja a mondást: a múltat a jövőért szeretik az emberek. Vásártól a húskombinátig Szekérkerekek sárba harapó nyoma, vásárra hajtott állatok hangos falkái, kupecek élet-halál alkudozása a Bika-korcsmával szemben, lacikonyhák illata . . . Gyula, 1890. január, Pál napja. Fáradt takarmány, s majdnem százezer sertés az akiokban. Az adásvétel idejére a? Osztrák Nemzeti Bank, számítva a nagy pénzforgalomra, kirendeltséget nyit a városban. Virágzó az állattartás ezen a vidéken. Bőségesek a legelők, s a gyakran kiontó folyók mentén némi biztonságot ad a parasztoknak az a tudat, hogy az állat elhajtható az ár elől. Mindenesetre, fellendült a kukoricatermesztés, nőttőn-nőtt a sertések száma. így lett Gyula az országos hírű állatvásárok színhelye, s adott biztos kenyeret a letelepedő hentes-dinasztiáknak. Az első vágóhidat a városháza udvarán állították föl — de hoi van az már? És hol van az első hentesüzlet tulajdonosa, Rouge Ferenc, aki egy-egy vásári napon ezer pár virslit adott el? S hol van a szépemlékű Balogh József szűcsmester, aki 1872-ben szatócsboltot nyitott fiának, ahol az el nem adott sertéshúsból készült kolbászt árusította? A párizsi világkiállításon aranyéremmel, oklevéllel jutalmazták az ifjabb Balogh készítményeit — s ő a szalámigyártás titkát tulajdon apjának sem árulta el. 1936 novemberében három „filléres gyors" hozta Gyulára az érdeklődőket az országos disznótoros napokra. Ekkor már húsgyárosa is volt a városnak: Stéberl András. A csődbe ment gyufagyárat vette meg; jó húsz évvel később a brüsszeli világkiállítás diplomáját ő hozta haza. Ujitz Mihály, a Békés megyei Allatforgalmi- és Húsipari Vállalat szervezője mesélte ezeket a történeteket, ő is csak találgatja, honnan a gyulai kolbász különleges íze: — Németeket, románokat telepitettek erre a vidékre, az itt élő nemzetiség szájaize ötvöződött össze a kolbászban is. Ha Féiegyházán készítik, biztosan más a zamata . . . Amikor a „vas és acél országa" lettünk, mintha szégyelltük volna, hogy épp a kolbászunk hírneves. A beszolgáltatás idején a gyár csődbe került, kis híján meg is szűnt. Ma több mint ezren dolgoznak itt, évi háromszáz vagon gyulai kolbászt készítenek, s szállítják a világ minden részébe. És a hajdani állatvásárok színhelyén már épül az új üzem, vágóhíd, több mint egymilliárd forintért. A régi gyárban 1977 végétől csak a gyulait meg a csípős csabait gyártják majd, de csaknem a kétszeresét a mostaninak. Hosszan időztünk a húsgyártásnál, főként azért, hogy fölfedjük: miért is lett „gyulai" a gyulaiból, milyen hagyományra alapoz a világhír, mi volt az alapja a húsipar itteni fejlődésének? Ezek után önként adódik a másik kérdés: van-e más ipara Gyulának? Ismét egy pillantás a múltba. Féja Géza 1936 nyarán ezt írta Gyuláról: „A dzsentri gyülekező helye, feudális végvár és belterjes tisztviselő-tenyészet." S mit ír néhány évtizeddel később? „1945-ben megmozdult a tespedésbe fojtott város, de csak rövid időre. A megye székhelyét elhelyezték, de nem ebben rejlett a legfőbb baj. Gyula az egykorú várostörvény szerint a járás fennhatósága alá került, fejlődése megállott, igazgatása adminisztrációvá töpörödött, a legjobb fők visszahúzódtak, és mintha a régi tespedés ismét ellepte volna . . ." A vármúzeum tárlatán látható, hogy a tizennyolcadik század végén a mezővárosban készült a megye iparcikkeinek harmincegy százaléka. Ikonok mellett őrzik a hajdani céhek zászlait. Nagyot ugorva az időben, az 1930-as évekből ismét egy adat: Békés megyében a keresők 7 százaléka dolgozott csupán az iparban. Gyulán ez az arány valamivel jobb volt, de nem annyival. hogy feledtette volna a régmúlt dicsőségét. —- Ma már elmondhatjuk, hogy városank.ro az iparosodás a jellemző, és u foglalkoztatás szempontjából is ipari jellegű városnak számitunk — mondja Gyula város tanácselnöke, Takács Lőrinc. — A 13 ezer dolgozóból majdnem 8 ezren az iparban keresik kenyerüket. Persze, akad gondunk azért, például az iparszerkezettel. Rosszul fizető ágazatok települtek ide, a megyei átlagbér alatta marad az országos átlagnak. Gyulán pedig még a megyei átlagnál is kisebb! Jelentős a könnyűipar és az élelmiszeripar, jóval szerényebb a vasipar, amit a jövőben fejleszteni akarunk. Tárgyalunk a Csepel Vas- és Fémmüvekkel. Üdülőt építenek ide, s mi igyekszünk őket rábeszélni, hogy ne csak üdülőt ... A vasipartól várnánk a műszaki értelmiséget és a magasabb átlagbért! Sokáig folyt a vita: miképpen fejlődjék a város? Iskolaváros legyen? Vagy inkább kórházváros? Az országban a hatodik helyen áll Gyula a kórházi és szanatóriumi ágyak számát tekintve. Végül úgy döntöttek hogy fejleszteni kell mindazt, aminek hagyománya van. Tény: Gyula ma is inkább az értelmiség városa. A harmadik szektorban pedig csaknem annyian dolgoznak, mint az iparban. — Négyszáz éven át megyeszékhely ... — gondolkodik hangosan Takács Lőrinc. — Utána egyszer csak: volt — nincs. A lakosság összetétele pillanatok alatt változik, a megélhetési források elapadnak. Majd lassan kilábol a város a mélypontról, észreveszi sajátosságait. Maradt itt jócskán megyei intézmény: a kórház, a biróság, a levéltár. 1923— 1963 között a lélekszám szinte változatlan: 23 ezer körül mozog. Most — ha a szomszédos Gyaulavárit hozzánk csatolják — 33 ezer ember vallhatja magát gyulainak. — Jó-e gyulainak lenni? — kérdem találomra néhány embertől. — Hogy jó-e?— néz rám egy ráncosarcú öregember, majd botjával körbemutat. — Innen nem mennék el semmi pénzért. Tanyán laktam ötven évig, aztán a fiam kiszabadított onnan, magával hozott, pedig sehogysem akartam a jószágtól megválni. Jót tett velem az én fiam. Itt nyugalom van, sok park, gyógyfürdő, szép házak. Meghosszabbítja az életemet ez a város . . . — Hogy jó-e? — kérdez vissza a vállalati igazgató is. — Akkor jöttem én ide Budapestről, amikor virágoztatni menesztették vidékre az embereket. Hát én nem virágoztatni jöttem: azt mondták, szép nyugodtan hervasszam el a gyárat. Aztán itt ragadtam. A gyár ma Gyula legnagyobb gyára. Fiatalként kerültem ide, s annyi munkát fektettem bele ebbe az üzembe, hogy többé nem tudnám itt hagyni. És a várost sem, semmi pénzért. — Akkor értheti meg a gyulaiak lokálpatriotizmusát, ha végigsétál a tereken, az utcákon — tanácsolja egy tisztviselő. — Mindenütt ápolt növények, tisztaság, rend. És akkor érti meg igazán a gyulaiak városszeretetét, ha végiggondolja, mennyit fejlődött a város az utóbbi három évtized alatt. 18 A SZOT Gyógyüdülő A Művelődési Központ