Budapest, 1977. (15. évfolyam)
3. szám március - Vörös Antal: „A mi kora lelkünk” (Táncsics Mihályról)
Táncsics Mihály arcképe ,,Vélekedésünk szerint a rideg falak, ha még oly magasak, egyenesek is, magukban véve a várost széppé nem teszik. A városnak megelevenitöje a lakosság, az adja meg a szépséget, ha a nép testileg és lelkileg ép, egészséges, erőteljes, magasztoslelkű, a várost minőig szebbé és szebbé fogja alakítani." E szavakkal foglalta tömören össze Táncsics Mihály a főváros rendezésére vonatkozó javaslatainak alapelvét. Olyan népközpontú, demokratikus várospolitikai elvet fogalmazott meg, melynek gondolata távol állt a magyarországi kapitalizmus kibontakozásának idején — és később is — a várospolitika irányítóitól. De mi köze volt Táncsicsnak a városrendezéshez és várospolitikához, kérdezheti az olvasó. Midőn az idézett és mais helytálló várospolitikai elvet papírra vetette, már túl volt élete delelőjén, és irodalmi ismeretei mellett a régi feudális rend elleni harcokban szerzett gazdag politikai tapasztalatok tették éleslátóvá. 1799-ben Ácsteszéren született. A község urbáriuma szerint apjának 3 /4 telke volt. Ez, mai mértékegységben kifejezve, a belsőséggel együtt kb. 14 kat. hold szántót és 5 kat. hold rétet jelentett. A 3 /4 telek után az állami és megyei adókon kívül évi 36 3/4 nap igás vagy 73 l /2 nap kézi robottal kellett szolgálni a földesúrnak. Ezekhez járult még az egy forint évi árenda és a termésből a földesúrnak adandó kilenced, valamint az egyházi tized, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Ilyen terhek mellett a népes család — a 13 gyermek közül 7 maradt életben — nem bővelkedhetett az anyagi javakban. Táncsics, a jobbágygyerek hamarosan ráeszmél sorsára. 18 éves lehetett, midőn ökreivel 32 Vörös Antal „A mi kora lelkünk" robotba ment szántani. Mikor a földesúr hajdúja távolabb volt, a dűlő végén kiállt az ekék sorából, hogy sovány marhái kicsit kifújják magukat, ő pedig az ekéjével babrált. A hajdú azonban észrevette, és botjával kegyetlenül elverte. Ekkor fogadta meg, hogy soha többet nem jár robotba. Először takácsinasnak állt be. Szorgalmasan dolgozott, és egy év múlva szabadult. Mivel munkája nem igen akadt, hamarosan búcsút mondott a takácséletnek. A falu tanítója vette maga mellé praeceptornak, segédtanítónak. Ekkor kezd rádöbbenni, hogy a praeceptori állás ellenére nem sokkal többet tud a falusi legényeknél. Tudásszomját azonban a faluban nem tudja kielégíteni. Otthagyta hát faluját, és több községben is szerencsét próbál, de mindenütt hasonló szellemi sivárságot talál. Végül Izsákra jut el, ahol a tanítónak egész kis könyvtára van. Itt ébred rá igazán tudatlanságára, és kap biztatást a tanulásra. Túljárt huszadik életévén, midőn Budán elvégzi a tanítóképezdét, majd az ország különböző városaiban a hatosztályos latin iskolát, a gimnáziumot. 1828 őszén már Pesten a kétesztendős filozófiai tanfolyamon tanul, ennek elvégzése után pedig az egyetem jogi fakultására iratkozik be. * Pesten Táncsics életének újabb állomása kezdődött. Tanult, tanítványokat vállalt, hogy megélhetését biztosítsa, és lázasan olvasott. Pár év múlva már tájékozott a francia felvilágosodás irodalmában és a francia forradalom történetében, de ismerte Rotteck-Welcker Staatslexikonját is, amelyet a felnövő fiatal liberális nemzedék valóságos bibliának tekintett. Pesten, az egyetemi ifjúság körében találkozott a kibontakozó liberális nemesi reformmozgalom nézeteivel. Fiatalkori élményei ösztönös lázadóvá tették, a Pesten kapott eszmei hatások az ösztönös lázadót pár év alatt a feudális rend tudatos ellenségévé, forradalmárrá formálják. Jogi tanulmányait már be sem fejezte, mert kialakult benne az a meggyőződés, hogy tollával szolgálja a magyar polgári nemzetállam megteremtésének az ügyét. Buda és Pest még jórészt német voltát látva, a magyar nyelv elterjedését akarta elősegíteni. 1831-ben ,,Magyar és német beszélgetések" címmel nyelvkönyvet írt. A nyelvtani példamondatokat azonban demokratikus elveinek terjesztésére is felhasználta. ,,Ahol a tulajdon kevesek kezében van, ott nincs igazi boldogság." „Minél nagyobb a nemesek szabadsága, annál nagyobb a jobbágyok szolgasága." Ilyen és ehhez hasonló példamondatokkal rakta tele nyelvtankönyvét. A gondatlan cenzor nem nézte át a kéziratot, gondolván, hogy egy nyelvtanban úgysem lehetnek rendszerellenes nézetek, és engedélyezte a könyv kinyomtatását. A demokrata nyelvkönyv már egy éve forgalomban volt, midőn a hatóságok tudomást szereztek tartalmáról. Azonnal elrendelték a könyv elkobzását, a cenzort pedig elcsapták állásából. Táncsics ezzel vörös posztó lett a hatóságok szemében. Nyelvkönyvének elkobzása idején készült el „Buda-Pesti levelek" című tanulmánygyűjteményének kéziratával. Ennek első tanulmányában a sajtószabadsággal foglalkozott. Számolt a politikai viszonyokkal, és nem követelte a cenzúra azonnali eltörlését, de a sajtószabadság mellett szóló józan érvek felsorakoztatásával mégis világossá tette igazi szándékát. A sajtószabadságot tilalmazó törvényeknek — fejtegette kéziratában — ma már a körülmények miatt sem lehet érvényt szerezni. „Ha minden ilyen törvény felett nem valóságos inquisitios törvényszék őrködik, úgy napjainkban lehetetlen neki tekintélyt szerezni. Olyan könnyű a közönség között eszméket terjeszteni, hogy minden rendszabály, amely ezt korlátozni akarja, eleve gúny tár-Pesti életkép a XIX. sí. első feléből A pesti rakpart a szabályozás előtt
