Budapest, 1977. (15. évfolyam)

3. szám március - Pajor Géza: Kerekes időmérők

vészi kivitelezés köszönhető. A tok gazdagon cizellált, vésett, tűzaranyozott, arabeszkes ornamentikával. Ez az óra azt mutatja, hogy órakészítésünk a 16. század második felére már elérte az európai színvonalat. A 17. században további virágzásnak lehetünk tanúi. A pozsonyi Kieblich Mátyás hatszögletű órája semmiben sem marad el a korabeli világszínvonaltól. Tokja ugyancsak dúsan aranyozott, ezüst borításai finoman vésettek. Az oldalán levő ablakocskákon át még a finomművű szerkezetben is gyönyörködhetünk. A török kiűzése után az ország középső részén levő városokban is lassan megindul a fejlődés. Pest és Buda hovatovább hazánk központjává lesz, és méltó helyet szerez magának az órakészítésben is. A továbbiakban vessünk néhány pillantást az itteni mesterek műveire, amelyeket a Kiscelli Múzeum őriz. Ezek egyre újabb és újabb fejezeteit is példázzák az egész magyar óraművészetnek. Elsőként Waeber mester kisméretű asztali óráját említjük, mely tipikusan 18. századi, barokk stílusú alkotás. A Kieblich-féle órához képest alapvető változás érzékelhető: a dúsan aranyozott, nehéz reneszánsz réz tok eltűnt, és helyette csak egy fémlapból készített előlapot láthatunk. Ez az óratok készítés egyszerűsödését mutatja, amely mögött a technikai fejlődés következtében nagyobb mennyiség előállítására képes termelés áll. Az egyszerűsödés és a többtermelés viszont az órák árának tetemes csökkenésével járt együtt, így a 18. század második felétől kezdve az órák lassanként az akkor még szerényebb polgárcsaládoknál is megjelennek. Persze ettől függeüenül még a 18. században és később is készítenek nagyon reprezentatív órákat, Szekrényóra (18. szd.) Márvány kandalló óra (Budapest, 19. szd. vége). Az oldalpáron levő órák a Kiscelli Múzeumban vannak előkelő helyek, paloták számára. Ezek közé tartozik pl. a budai városháza barokk lábasórája 1752-ből. ALZ effajta lábasórák már önálló bútordarabként helyezkedtek el a reprezentatív termekben. Ennél is, de a következő típusoknál is a tokkészítésben a fafaragóké és az asztalosoké a fő szerep, ugyanis az órák tokja évtizedeken át fából készül. Ilyen az a 18. századi szekrényóra is, melyen a korai hasonló típusokból csak a számlapokat körülvevő keret maradt meg; az óra tokját egy faragott díszítésű fa szekrényke alkotja. Időközben a faliórák is új fejlődésnek indultak. Ezek közül való Stephan Mitller budai mester műve, mely jellemző példája a klasszicista magyar óraművészetnek. Ezt követően se szeri, se száma a biedermeier és más stílusú óráknak, mindig a kor követelményeinek megfelelően. A 19. század második felében a klasszikus stílusok felelevenítésére és azok különféle kombinációjára is sor kerül. Idevágó darabunk a régi, robosztus szekrények formáját őrző márványóra. A századfordulóra az órakészítés tulajdonképpen a nagyipari termelés részévé is vált, s ezzel egy újabb jelentős fejezete kezdődött el a magyar óraművészetnek. 27