Budapest, 1976. (14. évfolyam)
2. szám február - Fekete Gábor: Szeged
Csigó László felvételei A Fogadalmi templom Neogótikus ház a Kelemen utcában A felszabadulás előtt Szegednek biztos helye volt a vidéki városok listáján: az első volt lélekszámban, rangban. Az eltelt három évtized alatt nem a Tiszaparti város vesztett a jelentőségéből, hanem a másik „négy nagy" nőtt fel hozzá, és ez így van rendjén. Még huszonkét esztendőnek kell eltelnie, hogy Szeged a szabad királyi várossá nyilvánító oklevél megírásának ötszáz éves jubileumát ünnepelje, ahhoz azonban nem kell nagy jóstehetség, hogy már most megállapítsuk: Szeged akkor is teljesen egyenrangú partnere és vetélytársa lesz az ország dinamikusan fejlődő négy felsőfokú településközpontjának. Ipara, arculata, szellemi élete, igyekvő lakossága a biztosíték erre. * Ha elfogadjuk azt az osztályozást, hogy nálunk háromféle város van — a régi történelmi városok, a szocialista építés új városai s az erős paraszti hagyományokkal rendelkező városok —, akkor Szegedet talán az utóbbi kategóriába sorolhatjuk. Természetesen azzal a megjegyzéssel, hogy az eltérő karakterjegyek mellett a szocialista fejlődés azonosságai a meghatározók a mai Szegeden is. Az urbanizálódáson itt is lépten-nyomon észrevehetők a sajátos hagyományok nyomai, ezek azonban éppen a városiasodás alapvető feltételénél, az iparosodásnál a a leghalványabbak. A régebbi — mondhatni kizárólagos — könnyűipari létesítményhálózat helyébe napjainkra négyes tagolódású iparfejlesztési folyamat lépett. A szegedi nehézipar szembetűnő ellentéte a hajdani papucs-, bocskor- és tarhonyakészítő Szegednek. Olajbányászattal és földgáz termeléssel, gumi- és kábelgyártással, vasöntödével, kéziszerszámgyárral és mezőgazdasági gépalkatrészgyártással bővült a város. Az élelmiszer- és könnyűipart is aligha lehet összehasonlítani a harminc évvel ez-8 Urbanizálódó ország XII. Fekete Gábor SZEGED