Budapest, 1976. (14. évfolyam)
11. szám november - Vértesy Miklós: A Károlyi Mihály utca
Móricz Zsigmond Hurcolkodás Már álmában hallotta. Csoszogás, topogás, csúszó lépések, zörej, értelmetlen zajok az éjszakában. Végre felnyitotta a szemét, és mint egy ijedt ürge a lukban, figyelt. Kint, a folyosón apró, nehéz lépésekkel többen mentek. Valami nehezet cipeltek. Az anyja szemit, mi lehet az ? Felugrott az ágyban, s maga alá kapta a lábát, guggolva figyelt, mindenki aludt a szobában, a papa, a mama, a három gyerek meg a Juli, aki ma éjszaka itthon volt, s nem kint a munkahelyén, az utcán. Hideg volt a szobában, de nem bánta, ha meg is hűl - most is meg van hűlve, csak attól tartott, hogy köhögni talál, s arra felébrednek az alvók, pedig valami volt benne, hogy nem szabad felébredni senkinek, mert az nem volna jó azoknak, akik odakint hurcolkodnak. Az ablakhoz suhant, s kilesett a sötétbe. Egy pillanat múlva a vére is megállt, két ember egy nagy ruhaszekrényt vitt a gangon: az anyja szemit, tényleg hurcolkodnak . . . Megvárta, míg elmentek, megismerte, ki volt: a házmesterné szeretője, Jani. A hideg kilelte. Hova hurcolkodik a Jani? Házmester Jani, csak igy hívták, mert mindig a házmesternénél lakott, mintha a fia volna, pedig a szeretője volt, a mama nemrég újságolta, hogy a házmesterné dicsekedett, hogy tizenegyszer élveztek egy éjszaka, s most hurcolkodik. Igenis, értelmetlen volt az egész. Arra nem is gondolhatott, hogy talán a Jani valakinek segít hurcolkodni. A Jani az apjával vitte a szekrényt, így hát csak a maguk szekrényét vihették. Az anyja szemit, ezek szöknek. Már egész meg is esküdött volna rá, hogy szöknek: nagyon sok házbérrel tartoznak. Mióta a házmesterné a szeretője a Janinak, azóta a szülei nem fizettek házbért, van már annak egy fél éve is. Ebben az egész ház lakója, mind megnyugodott: a Jani a házmesterné szeretője, tehát a szülei nem fizetnek bért. Az anyja szemit, most hurcolkodnak éjfél után, mikor mindenki alszik. Szinte reszketett, ahogy erre rájött, fázott is egy kicsit, hiszen a szobában nincs kályha, március eleje volt ma, de hideg van nagyon. Csak . állott kitartóan az ablaknál, és reszketve nézett ki, hogy az istenért, csak valaki meg ne csípje a házmester Janiékat az éccakai lógásban. Hogy bújnak, de milyen lassan tot ,ognak, pedig még a szuszogásuk is behallatszott, mert biztosan tele van a szekrény, nem vettek ki belőle semmit, úgy emelik. De mi lehet benne olyan nehéz. Beleraktak. Nem lehetett benne sok holmi, de most belenyomtak mindent, ami fért, konyhaedényt s ki tudná mit, s viszik. J-l sszerezzent, csak akkor jött rá, mitől: I ) valami csattant. A szekrény ajtaja Vy kinyílt, s nagyot csattant. De akkorát csattant, hogy az egész ház belecsendült. Utána iszonyú csend lett, mint az egér, ha zörög, rágja a padlót, s az ember felébred, s hogy megijessze, egyet dobbant, hirtelen megáll a rágcsálásban, s csak kis idő múlva, mikor azt hiszi, az ő némasága alatt az ellenség is meghalt, kezd újra rágni, ezek is megállottak a cipelésben, még csak meg sem moccantak, oly némák voltak, mint a hulla, hogy aki felébredt, hadd aludjon el újra, s akkor indultak el s haladtak tovább ... De ő észrevette, hogy a házmesternénél égett a villanylámpa, de mikor a csattanás lett, akkor hirtelen elaludt, s többet nem is gyújtotta fel, mert biztosan félt, hogy valaki észreveszi, és nem szabad, hogy akárki arra gondoljon, ő is részes benne, ezért oltotta el a lámpát, hogy másnap letagadhassa, hogy ő már aludt, és a Jani kilopta a kapukulcsot, mert rá is volt bízva, és éjfél után rendszerint Jani nyitott kaput, s azt fogja mondani a házmesterné holnap, hogy Jani kilopta a kulcsot, és titokban elköltöztette a szüleit, hogy ne foglalhassák le a bútorokat házbérbe . . . Az anyja szemit, milyen ravaszok. A házmesterné, nahát, a szererőjét költözni engedi, hogy a Vermest, a háziurat becsapja, hogy ő nem tudta behajtani a házbért, s megszöktek . . . Március egy, biztosan ma felszólították a Jani szüleit, hogy fizessék meg a házbért, s ö éjjel meglóg angolosan. Ez mind olyan óriási volt, hogy Csibe az ablakban, ahogy ott leskelődött, egész testében reszketett s drukkolt, hogy bárcsak sikerülne a lógás. Mert őneki semmi köze nem volt ezekhez, se a házmesternéhez, de mégis, ugye, nagy dolog, hogy valaki oly bátorságot vesz magának, hogy éjfél után két órakor vagy fél kettőkor ellógjon az összes bútorával és a szüleivel és a testvéreivel a házból s az is, hogy a házmesterné szerelemből kockáztatja az állását, mert ha a háziúr felébred, hiszen itt lakik az első emelet 3-ban, akkor azonnal telefonál a rendőrségért és zsupsz, be a kóterbe az egész. így, akármilyen nem igazságos is és vakmerő is, az ember mégiscsak azoknak drukkol, akik csinálják s nem a háziúrnak, aki azt a magas házbért szedi, s éjjel nyugodtan alszik az ágyában, míg a házmesterné folyton úgy alszik, félszemmel, mint a nyúl . . . Szóval a kislány egész megrettent kis szívével a lopózkodók pártján volt. A válla már fájt, úgy odanyomta az ablak fájához, annyira szeretett volna segíteni nekik, pedig ha valaki megkérdezte volna, akkor azt mondta volna, hogy ez nem szép és nem helyes, és ilyet nem szabad csinálni, mert a vége a rendőrség lesz. De hát, hogy van ez? A kocsi lent van a kapu alatt? Ott vár az utcán, a kapu előtt ? Az anyja szemit, hát lehet kocsit kapni éjfél után a hurcolkodáshoz ? Te mit nézel ott ? — szólalt meg a mama a háta megett, s Csibe ijedten még jobban összerezzent s visszanézett. Lógnak — suttogta, s arra a mama is visszafojtott lélegzettel figyelt. Oly izgalom lett a szobában, hogy hallani lehetett a szívdobogást. — Kik? — kérdezte rekedten a papa. Nem is vették észre, hogy ez is ébren van. Biztos, hogy a csattanásra az egész ház felébredt, s most mindenki szorít, hogy bárcsak sikerülne egynek a dolog. A nagy proletárház, a hatvanöt lakójával, mint egy ijedt, nagy komondor szűkölt, mi lesz, vajon a háziúr is meghallotta a csattanást? Máskor, ha a legkisebb zaj van, már mindenki nyitja az ablakot, az ajtót, s rohan ki a folyosóra, mi az ? Most ? . . . A világon senki meg nem moccant . . . Ahogy itt felébredtek valamen vnyien s nyüzsögtek, mint a megpiszkált pondrók a ganajban, nesztelen maradt mindenki, és sehonnan se lehetett még csak egy csendes ablaknyitást se hallani. Még ők is még jobban elhallgattak, mert a gyerekek is megmozdultak, nem szabad, hogy fel is ébredjenek, mert a gyereknek nem lehet parancsolni, az rögtön kiabál . . . Megvárták, míg a kis Bimbike újra elnesztelenedett s a más kettő is, akkor Csibe megsúgta : — Hurcolkodik ... a házmester Janiék ... Mindenki megértette. Nagyot sóhajtottak. Ajhaj, ha lehetne. Ezt ők is szívesen megtennék, mert ők is felmondásban vannak. A mamának még ez is megfordult az eszében, hogy ez a gazember, ez a papa, ez is megölelte a házmesternét, azért kellett nekik felmondani, de ez bezzeg, ennek nincs annyi esze, hogy éccaka hurcolkodjon el, fizetés nélkül . . . Mindent csak a fiatalok tudnak. A Janik. Az tudja, tizenegyszer megölelte a házmesternét, és tizenkettedikre kinyitotta a papájának a kaput. Neki meg kell fizetni az utolsó fillérig. 20