Budapest, 1976. (14. évfolyam)

11. szám november - Tamás Ervin: Szekszárd

a lakótelepen építettek akkoriban három és félszobás szövetkezeti lakásokat. És mi hattagú család vagyunk. Én, mint gyakorló városrendező, születésétől fogva ismertem az először „Páskomliget" néven futó terveket. Ismertem — és bíráltam is persze — az akkor születő lakótelepeket, sokkal inkább teoretikusként, mint tapasztalati alapon. Vegyes érzelmekkel költöztem hát ide. Ami az új városrész rendezési tervét illeti, mint szakmabeli, elismeréssel aaózom a tervezőknek. Persze rajtuk, illetve tervükön is betelt az a fölöttébb mélyértelmű szállóige, hogy minden múlandó, csak a kompromisszum örök. Mint minden terv, ez is deformálódott. Szerencsére azonban az alapvető szerkezet alig változott. A szerkezet minden esetben a városrendező vallomása és bizonyítványa is. Milyen ez a szerkezet? Jó! Az adottságokat kiaknázó, nagyvonalú, karakteres, egyszerű, a lehetséges kapcsolatokat természetes vonalvezetéssel kifejező, a természeti és a művi környezetet összhangba hozó. Olyan szerkezet, amely képes egyéniséget adni az új városrésznek, mégpedig minden más városrésztől megkülönböztetőt. Az új városrész észak-keleti oldalán, száz méterre a legszélső házaktól, vegyes állományú erdősáv húzódik, helyenként tisztásokkal. Rajta túl a Szilas-patak, szántók, ligetek, rétek, meszszebb a fóti dombok. Innen lélegzik a város, a lakásoknak csaknem a fele ide néz, szabad kilátással a táj felé. Öt-tíz perces sétával a legtöbb lakásból ki lehet jutni a zöldbe. Sajnos^ a zöld területek egy részét szemétlerakodóhelynek, roncstemetőnek használják . . . Persze a közhelykifogások nagy része itt is helytálló. Monotónia, homlokzati jellegtélenség, szürkeség. A tekintet olykor elunja magát a végtelen panelrasztereken, nyersnek, gorombának találja egyik-másik épülettömeget, idegenkedik méreteitől. Az utcák léptéke is szokatlan, a monumentális terek, házak agyonnyomják az embert. Pedig ezek az épületek valójában rendeltetésüket és az építéstechnológiát tükrözik. Fejlettségünk mai fokán sem jobbak, sem szebbek nemigen lehetnek, mint amilyenek. S a végeredmény valójában még meg sem ítélhető, hisz jórészt hiányoznak az intim hangulatú gyalogos utcák, terek, kirakatok, a látnivalók, a változatosság, a fák. Az egyhangúság elleni küzdelem legfrappánsabb eredményei a gyermekintézmények cehalinos vakolatú, piros, kék, lila, barna tömbjei. Hatásos ellenpontjai a hatalmas, tompafényű falaknak. A gyerekek tájékozódását is könnyíti képzeletét is megmozgatja ez a kedves, játékos színezés. Volt már szó kókadt panelekről és rikító óvódákról, de ne feledkezzünk el a fákról sem. Ők az épületek megszépítői, a színek finomítói. Sajnos Újpalotán kevés van belőlük. A régi temető néhány ősfáját szerencsére megmentették. A jegenyéket a kertészek nem szeretik — állítólag rovarnevelő tulajdonságuk van —, az építészek értékelik. A jegenye jól illeszkedik a tízemeletes házgyári házak léptékrendjébe, igen alkalmas nagy felületek tagolására, gyorsan nő, kevés fényt vesz el. Csoportokban festői, sorokban ünnepélyes Ijatású. Igénytelen. Sűrűn telepítve szél ellen is védelmet nyújt. Fedezzük fel a jegenyét! Es még egy ötlet: ezekre a sokat vitatott, üres homlokzatokra érdemes lenne — kísérletképpen — vadszőlőt, vagy más futónövényt futtatni. Talán így élőbbek, barátságosabbak lennének a lakótelepi házak is. A lakótelepet lehet szeretni, dicsérni, szidni, közömbösként „alvóvárosnak" elfogadni, ahonnan hétvégeken, ünnepekkor el kell menekülni. Mindenesetre egy épületegyüttes attól lesz város, hogy házaihoz, utcáihoz, tereihez a lakók érzelmekkel kötődnek. A város befogadja a lakót, és a lakó is elfogadja a várost, hibáival együtt magáénak vallja. Ismét Füle Lajost idézzük: „Nem szabad túl nagy dolgokra gondolni. A városhoz kötődés nagyon apró mozaikokból épül. E kapcsolat legfontosabb motívuma a gyermekkor. Tehát az idő. Én az Alföldön nőttem fel, oda kötnek az emlékeim. A kisgyermeknek a város a játszótéri hintával, a focipályával, az erdővel, a patakkal, a ródlidombbal egyenlő. Figyelem ezeket az újpalotai kisgyerekeket. Fütyülnek ők arra, hogy a házak homlokzata sivár vagy nem sivár. Ők szaladgálnak, fociznak, pingpongoznak, ródliznak. Itt játszanak! Az a nemzedék, amelyik itt nő föl, már biztosan kötődni fog Újpalotához. Emlékeik lesznek. A mi nemzedékünk még emiéktelen." ÍJ