Budapest, 1976. (14. évfolyam)

11. szám november - Tamás Ervin: Szekszárd

tágasak, s ami fontos: arányosan, harmonikusan illeszkednek a tájba. Jó levegőjű város Tolna megye székhelye, hiszen gondoskodtak az üzemek kitelepítéséről, a város szívét megszabadították a kisebb-nagyobb gyáraktól és a dombokról-vőlgyekből érkező szél az erdő illatát hozza. De akinek ez sem elég — van a városnak tüdeje is: a mintegy négyszáz hektáros pihenő parkerdő a Sötétvölgyben. A Gemenci Állami Erdő- és Vadgazdaság bátaszéki erdészete félmillió forintot költött a pecsenye- és szalonnasütő helyekre, a három kilométernyi sétaútra, az esőtől-hótól védő „favárakra". A bővizű Rák-patak felduzzasztásával horgászó- és csónakázó tavat is létesítenek társadalmi összefogással. Ennyi indok tán elég is arra, hogy Szekszárd városa megérdemelte az Urbanisztikai Társaság kitüntetését — azt, hogy idén Tolna megye székhelye kapta meg a Hild-emlékérmet. Három réteg Sajátos szekszárdi gond: az erózió. A sár, a talaj gyakran megindul a hegyről és elönti a várost, azután az emberek hordják visszaa földet a szőlőtőkékre. „A város egyik lába a dombokon, a másik a Sárköz alföldjében" — mondja egy helybeli, majd mondandóját tovább fűzi. — „A kár kisebb, mint a haszon: a jó, zamatos szekszárdi bor... A nemes, bársonyos, mély tűzű, illatom kadarka!" A történelmi szőlőborvidék 3S00 kataszteri holdon feküdt még a legutóbbi időben is, 1961-re viszont elöregedett a szőlő, el is néptelenedett, sok száz hold maradt elárvultan, parlagon. Most vízleválasztókat építenek, zárt szőlőkerteket alakítanak ki, és az állami gazdaság nagyüzemi szőlőtelepeket létesít. A végleges megoldásra, a szőlő és a város védelmére komplex tervet dolgoztak ki — a győzelmet 198S—90-re tervezik. A programterv 17S millió forintot irányzott elő a költségekre, s ebből 115 milliót a szőlőterületek rekonstrukciójára, 50 millió forintot pedig a város iszapelöntésének elhárítására fordítanak. A nagyüzemi gazdálkodásra alkalmatlan területeket sikeresen hasznosítják zártkertként. A korábban évekig elhanyagolt földdarabokat rendbehozták az új tulajdonosok, és többnyire korszerű művelésű szőlőkkel és törpe gyümölcsfákkal telepítették be. — Valamikor ezerhatszáz hektárnyi szőlőnk volt, most, nagy erőfeszítések árán ezerháromszáz . . . Többsége még mindig öreg, hagyományos művelésű, de háromszáz hektár már új telepítés. Tervünk: még további kétszáz hektárnyi szőlő ... A Mecsek-vidéki Pincegazdaságnak tavaly 40 ezer mázsa szőlőt adtak a szekszárdiak. A termelőszövetkezetben 62 év az átlagéletkor, az ezer tagból 450 csak a dolgozó, az állami gazdaság pedig idegen munkaerőre épül. Kevés szekszárdinak tölti ki az egész életét a mezőgazdaság. Az ipar változtatott az életmódon, nemcsak a várost, hanem lakóit is urbanizálta. A föld szeretete azért megmaradt — sok munkás, tisztviselő dolgozik a kiskertekben, vannak vagy kétezren. A városi tanács mezőgazdasági osztályvezetőjének szavait jegyeztem. Hozzátehetem: Szekszárdon együtt él három, meglehetősen könnyen elkülöníthető réteg. A város hagyományosan a patriarchális parasztcsaládok, a szőlősgazdák települése volt: ők az öregek, kicsit talán sértődöttek is, nem ismernek rá saját városukra, hűtlennek tartják, mert eltávolodott a szőlőtől, ha most részben vissza is tért hozzá. A második réteg a lokálpatriótáké, akik nem siratják, hanem búcsúztatják a múltat — ahogy Földeáki Béla kollégám írta a várost szerető középkorúakról. A harmadik réteg a nemrég beköltözötteké, akik kóstolgatják a kisvárosi életformát, de még bennük a falusi hétköznapok megannyi reflexe. Övék a jövő, hiszen Szekszárd munkásváros, szám szerint ötven iparteleppel. 1976 és 1980 között több mint kétmilliárd forint értékű fejlesztést hajtanak végre, és négyezer embernek teremtenek újabb munkalehetőséget. Készen már a következő negyedszázadra Tolna megye székhelyének városrendezési terve. Szekszárd területe a természeti adottságokhoz alkalmazkodva alakult ki, s az általános rendezési terv a város fejlődését a jelenlegi településszerkezet továbbfejlesztésével valósítja meg. A becslések szerint Szekszárd 1985-ig 45 ezres, a századfordulóra pedig 75 ezres lélekszámú lesz. A településen — az első fejlesztési ütemben —- körülbelül 28 ezer, a második ütemben pedig 10 ezer új munkahelyről kell gondoskodni. A tervezők még légi kikötőre is gondoltak — ezt időszerűvé teszi majd a helikopterközlekedés fejlődése. De szálljunk le gyorsan a földre, kicsinyedjen vissza Szekszárd mai méretére, ahol ez a harmincezer ember nem egymás mellett él, hanem együtt. Ne forduljunk most ismét a statisztikához, a társadalmi munka összértékével bizonygatva, mennyire szeretik városukat az itt lakók, hanem szóljunk néhány szót kulturális életéről, mert az legalább annyit elárul egy település hétköznapjairól, patriotizmusáról, mint a közös összefogás számszerű adatai. A szellemi erő lendíthet a legnagyobbat egy város fejlődésén, az a szellemi erő, amely Szekszárdon megtalálható, jelenvaló. No, nem a szüreti napok fesztiválkavalkádja a kulturális élet legnagyobb ünnepe, az inkább a turisták, az idelátogató idegenek eseménye — a hétköznapok műsorai jelentik itt az igényes szórakozást. A modern, minden igényt kielégítő megyei művelődési központban az úttörőktől a nyugdíjasokig mindenki talál magának foglalatosságot. És híres a könyvtár, a zeneiskola, színvonalas előadásokkal lép pódiumra a pécsi, a kecskeméti és a veszprémi színház együttese, ápolja a város emlékeit a múzeum és a Babits-ház, és mozgalmas a klubélet a gyárakban, az iskolákban. A művelődési központ tavalyi rendezvényein csaknem félmillióan vettek részt! Mi hát az óhaja Szekszárdnak? Mi lenne? A meglevő hét középiskola mellé egy felsőfokú oktatási intézmény. Talán meg is lesz. A paksi atomerőműhöz nagyon kell a szakember! Szabadtéri szoborkiállítás a Mártírok terén Az i. Béla alapította apátság romjai a volt Vármegyeháza udvarán