Budapest, 1976. (14. évfolyam)

10. szám október - Tamás Ervin: Nagykanizsa

CSIGÓ LÁSZLÓ felvételei A keleti városrész A kórházépület A Szabadság tér ezer főnyi helyőrsége volt, és számtalanszor visszaverte a tö­rök meg-megújuló rohamait. Hős kapitányai — Huszti György, Alapy Gáspár, Tahy Ferenc és a legismertebb: Thury György, — vitézeikkel, (akik néha évekig zsold híján voltak) gyakran tör­tek ki a várból, elűzve a jobbágy­falvakat dézsmáló török hadakat. Az ellenség Thury Györgytől félt leginkább, akinek bátorsága, ereje cselvetésre késztette a törököket. A fehérvári, a pécsi és a szigetvári pasa ügyes tervet szőtt tőrbecsalására. Egy csapat török taktikából végigdúlta a Kanizsától északra fekvő falva­kat, magával hurcolta a rabszíjra fűzött jobbágyokat és jószágai­kat. Az égő falvak láttán Thury rájuk csapott vitézeivel, ám ők Orosztonyig maguk után csalták — ahol több ezer főnyi pihent török sereggel találták magukat szemben! Hősként harcoltak mindannyian, de a túlerő győ­zött. Thury fejét győzelmi jel­vényként Sztambulba küldték a szultánnak. Halála hírére gyász­ba borult Európa, „Magyaror­szág tornyát" siratták benne. A vár azonban csak 1600 körül esett el — viszont akkor beren­dezkedhettek a törökök kilenc­ven esztendőre! A felszabadult Kanizsa első városi tanácsának egyetlen magyar nevű tagja sem volt, a város jegyzőkönyvét hosz­szú ideig német nyelven vezet­ték. Felégetett, lerombolt, szo­morú település volt; a német de Berge Kristóf parancsnoksága alatt várába is idegen helyőr­séget helyeztek. Az évek múltával a vár elvesz­tette jelentőségét, 1702-ben pe­dig a bécsi haditanács lerombol­tatta. Köveiből az a ház épült, amelyben ma kamarakiállításo­kat rendeznek. A város a várrombolás ellené­re is gyorsan fejlődött. Egy 1770-ben készült adóösszeírás szerint 1551 adózója volt, közülük igen sokan iparosok, kereskedők,akik 44 féle mesterséget űztek. Igaz, közben földet, szőlőt is műveltek — mai szóval: kétlakiak voltak. A történelemben száz eszten­dőt ugorván, a XIX. században bankokat és részvénytársaságo­kat alapítottak Kanizsán. A gaz­dasági fellendülés átformálta a város képét; az eklektika jegyé­ben született újjá a település. Sorban épültek az utcák, jómódú gazdagon berendezett polgár­házakkal, gipszből és vakolatból felrakott eklektikus stílusele­mekkel, kovácsoltvas kapukkal. Az 1864-es kataszteri térkép már 57 utcát és csaknem másfél­ezer házat jegyzett, 1865-ben 85 lámpa égett az utcákon, 1894-ben bevezették a villanyvilágí­tást. A világháború azonban pon­tot tett a gyors fejlődésre, sem élelem, sym ruha, sem tüzelő nem volt'— annál több munka­béruzsora, rekvirálás, árdrágí­tás. A munkások elégedetlensé­ge nőttön nőtt, 1918 januárjá­ban csatlakoztak az .általános po­litikai tömegsztrájkhoz, mely­nek vezetésére munkástanácsot is alakítottak. Vezetőjükké dr. Hamburger Jenőt és Sneff Józse­fet választották. (Hamburgert a börtönből éppen Sneff szabadí­totta ki az őszirózsás forradalom után.) A Tanácsköztársaság bu­kása után azonban ismét meg­teltek a börtönök munkásveze­tőkkel, pangott az ipar, a keres­kedelem. A város évtizedekig nem volt képes talpraállni. Ipari központ Minek köszönheti Kanizsa is­mét a fellendülést? — ezt kér­dezgetem az itt lakóktól. A vá­lasz egyöntetű: az olajmezők fel­tárásának. Lispe és Kerettye, Zala „fekete aranyának" lelő­helyei tették az olajipar irányító központjává Nagykanizsát. Egy­csapásra megszűnt a munkanél­küliség! Az egykori híres vár helyén megépült a mai Dunán­túli Kőolajipari Gépgyár őse, a fúrásoknál a környék paraszt­ságának ezrei jutottak biztos ke­nyérhez. 1930-ban Nagykanizsa harmincezer lakosából csak 5400 volt őstermelő 8100 volt az ipa­rosok száma, és csaknem 7 ezer ember élt a kereskedelemből és a közlekedésből. A második világháború után ismét .a dél-zalai olajmezők fel­tárása jelentette az újabb fellen­dülés kezdetét. 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom