Budapest, 1976. (14. évfolyam)

9. szám szeptember - Gábor Eszter: Fővárosi kislakásépítési akciók 1897 — 1942 között

időszakban a Dohány utca 98. sz. alatt csokoládégyárat létesített. Kugler Henrik a József nádor téri üzletében mindössze kilenc segéddel dolgozott. Cukrászdájának berendezése alkotja a mai „Kis üzlet" klasszicizáló, Louis Philippe jellegű interieurjét. Gerbeaud Emil már átlagosan negyvenöt segédet alkalmazott, de a számuk néha hatvan főre is emelkedett. 1900-ban tizennyolc-huszonkét elarusítónővel, harminc csomagolónővel, öszszesen százhúsz alkalmazottal dolgozott. Munkásainak száma 1883—1914 között húszról háromszázötven főre növekedett. Munkakörülményeiket jól illusztrálja a Népszavában 1918. május 3-án megjelent „Madame Gerbeaud meg a rabszolgái" című írás. Gerbeaud Emil az 1896.évi Millenniumi Országos Kiállításon állami aranyérmet és Ferenc József rendet kapott. 1898-ban meghívták a brüsszeli, 1900-ban pedig a párizsi világkiállítás zsűrijébe. 1904-ben cége kizárólagos tulajdonosa lett, majd 1908-ban részvénytársaságot alapított. Üzletének félszázados fennállása és ipari működésének negyedszázados évfordulója alkalmából, 1909-ben az Országos Iparegyesület díszközgyűlést és bankettet rendezett tiszteletére. Gerbeaud vállalkozása ekkortájt érkezett a zenitjére. Már két pesti és egy fiumei csokoládégyár birtokában, megvásárolta a Kereskedelmi Bank palotáját és azt 1912-ben Gerbeaud-palotává alakíttatta át. Üzleti prosperitása tette lehetővé számára a művészi interieurök megteremtését, amelyek egyedülálló értékű tárgyi hagyatékként maradtak a mai Vörösmarty cukrászdára. Kugler Henrik 1847—1852 között készült klasszicizáló établissementja legkésőbb 1884—1888 között bővült a mai „Kis szalon", valamint a „Kanyar és Emesz" eklektikus stílusú berendezésével. További folytatásként csatlakozott e három helyiséghez a kétrészes „Nagy szalon" és a mai „Dohányzó", valószínűleg 1911—1913 között. Majd elkészült a „Zöld terem" neobarokk architektúrája, s végül megépült — bár nem szerves folytatásként — az „Aero eszpresszó", 1959—1960. évi tervezés alapján. Ez a hét-nyolc terem tehát egy évszázados belsőépítészeti, valamint színvonalas iparművészeti fejlődés eredményeit őrzi. Páratlan érdekessége nem utolsósorban ebben rejlik. A helyiségek bútorzatában is legalább öt-hat féle stílusállomást lehet megkülönböztetni. A plasztikus rocaille-formájú asztalkák kagylós és ívelten kiképzett, aranyozott bronztalpú guéridonjai a francia századvégi neobarokknak a l'art nouveauba átnövő, ritka példányai. Ezeket Gerbeaud Emil feltehetően az 1900. évi párizsi világkiállításról hozta magával Pestre. Nem kevésbé érdekesek a korábbi, más francia guéridon-féle, kandeláber törzsű, neoreneszánsz asztalkák, vagy a négypatájú rézlábakkal megoldott, századeleji neocopf asztal-különlegességek. Kétségtelen, hogy eredetileg Erzsébet királyné, Auguszta főhercegnő és Bethlen grófnő kávéztak ezeken az asztalokon. Ám 1919. április 2-án a Gerbeaud cukrászdát már szocializálták. Ablakán piros cédula jelent meg ekkor, a következő felirattal: „Proletár-vagyon! A proletárok védelme alatt". A Vörösmarty cukrászda képző-és iparművészeti műkincsei — L. Moreau ülő leány bronz szobra, Richard Kisok Teli Vilmosa, Chocarne Moreau olajfestménye vagy Conrad Gyula Kugler Henrikje, nemkülönben a kirakatban levő neorokokó sévres-i, vagy herendi porcelánvázák közül nem egyet a Magyar Nemzeti Galéria restaurált, 1958-ban. A Vörösmarty cukrászda esetében eddig jogilag megvalósult a „változatlan állapotban való fenntartás" elve. A műemlékvédelmi törvények betartása azonban nem egyszeri aktus, hanem állandósult kötelezettség. A változatlan állapotban való fenntartás döntő esztétikai nézőpont minden műemléki áttervezésnél, korszerűsítésnél — a jövőre nézve is. Ez nem jelenti azt, hogy a cukrászda mai alkalmazottainak a Gerbeaud változatlan és korszerűtlen pince-műhelyeiben kell továbbra is dolgozniok — de igenis jelenti a védett helyiségek minden részletének megőrzését az eredeti helyén, a kirakatban levő legutolsó porcelántárgyig bezárólag. Lehet vitatkozni azon, hogy a cukrászda egyes berendezési tárgyai, részletei különkülön mekkora esztétikai értéket képviselnek. Azt azonban nem lehet vitatni, hogy ezek az emlékek együtt, a mai ensembleban alkotják azt a kiemelkedő iparművészeti értéket, amelynek megőrzése kötelességünk. Gerbeaud honosította meg az igényes művészetet a cukrászatban, azáltal, ahogy a birtokába került külföldi porcelánokat, japán remekeket, schwarzwaldi faragványokat, ötvös bonboniereket cukrászdájában ízléssel elhelyezte. Ezért rendkívül tanulságos még ipartörténeti szempontból is a Kugler—Gerbeaud-cég üzemtörténete: jól mutatja a társadalmi igényekre gyakorolt hatást is. Remélhető, hogy ez a körülmény is befolyásolja majd — az összes tárgyi emlék kötelező védelmén túl — a jövő tervezés végrehajtóit a cukrászda külső képének kialakításában. Indokolt például, hogy a Vörösmarty cukrászda esetleges újabb kirakatablakait — a jelenlegi, kirakati porcelánkiállításhoz hasonlóan — a használaton kívüli, belső porcelánanyaggal rendezzék be. Ez a külső összkép csak fokozná a cukrászda vonzerejét, a városképben betöltött esztétikai értékét. Nagy kár, hogy a „Kanyar és Emesz" vitrinanyagában zömmel az 1940 utáni porcelánfelújítás herendi emlékei vannak — bár ezek is a fejlődés folyamatába tartoznak, ugyanúgy, mint a „Zöld terem" 1958 előtti interieurje. Kiállításuk, szinte muzeológiai bemutatásuk a kirakatban tehát egy cseppet sem anakronizmus. Az már csak rajtunk múlik, hogy egy anyagában és törekvésében korábbi —1958 körüli — sikeres irányzathoz simulva, mennyi élményt nyújtó értéket tudunk nyújtani a nagyközönségnek az adott lehetőségekből. Á patinás cukrászda átalakítását mindenképpen nagy tapintattal és műérzékkel kell majd végrehajtani Mozaik a főváros múltjából Schedius könyvészeti füzetei Németországban már a XVIII. század közepétől kezdve rendszeresen megjelentek a húsvéti és a Szent Mihály napi frankfurti és lipcsei vásárokon forgalomba hozott könyvek jegyzékei. Ennek mintájára határozta el Schedius Lajos (1768—1847;, a pesti egyetem tanára, hogy minden esztendőben a pesti vásár idején sajtó alá bocsátja az előző évben kiadott könyvek bibliográfiáját. Eleinte ő is évi két füzetre gondolt, később az anyag csekély volta miatt erről a tervéről lemondott A német vásári katalógusoknak még a hosszú címét is ma|dnem tel|esen átvette: Allgemeine Verzeichnis der inländischen Bücher . (Azoknak a belföldi könyveknek aitala nos jegyzéke, melyek az 1798. évi pesti József napi vásárra vagy egészen újonnan nyomva, vagy pedig J javítva, vagy egyéb kiadásban megielentek. s azoké is. amelyeket ezután akarnak kiadni.) A magyar és a német viszonyok azonban gyökeresen különböztek. A pesti vásárokon csak a ponyvaműveknek volt keletjük, a kiadók és könyvkereskedők itt nem találkoztak, nem kötöttek üzleteket Schedius tudta ezt, de remélte — mint ezt az 1798-ban megjelent első számban kifejtette —, hogy a tudósok és írók e füzetek révén könnyebben szereznek tudomást az új müvekről, tartalmukról pedig méltóbb módon tájékozódhatnak, mint a cenzorok elfogult jelentéseiből, és bízott abban, hogy ezáltal a könyvkereskedelem fellendül A füzet cime és előszava célszerűségből német Ezt a nyelvet ugyanis a hazai tudósok és a külföldi könyvárusok egyaránt értik — írta a szerkesztő —, s az utóbbiaktól nem lehet elvárni, hogy tudjanak magyarul. A pesti Allgemeine Verzeichnis messze áll a teljességtől. Schedius már a második füzet ele szavában elpanaszolja, hogy a nyomdák lelentós része nem látja be a vállalkozás hasznos voltát harminc nyomda közül csak négy-ot küldte meg u| kiadványainak a címét, ezért sok munkáról nem szerezhetett tudomást. A kapott címek közül válogatott, kihagyta azokat, amelyek tudományos, irodalmi és vallásos szempontból egyaránt értéktelenek. Igy a tételek száma elég kevés: évente 120— 130. Egyik-másik címet a szerkesztő magyarázattal látott el. Például A szerecsenek című Dugonics regényről megtudhatjuk, hogy Heliodorus Aitiopikójának átdolgozása Bevern Ottó egyik könyvének címéből csak az derül ki, hogy Szent .Bernátról tartott prédikáció. A hozzáfűzött annotáció elárulja, hogy tartalmazza a zirci apátság történetének rövid leírását is. A függelék 25—30 sajtó alatt levő könyv címét közli. 1801-ben a napóleoni háború miatt kevés könyv jelent meg, összesen negyven. Ezért ebben az esztendőben elmaradt a kis könyvészet kiadása. A hiányt az 1802-es szám pótolta: két év terméséről adott hírt. Ez a füzet volt az utolsó. Schedius ugyanis 1802 januárjában Zeitschrift von und für Ungern címmel egy évente hatszor megjelenő folyóiratot indított. Az új lap rendszeresen beszámolt a frissen megjelent könyvekről s így bizonyos mértékben feleslegessé tette az Allgemeine Verzeichniss-t . Vértesy Miklós