Budapest, 1976. (14. évfolyam)

9. szám szeptember - Gábor Eszter: Fővárosi kislakásépítési akciók 1897 — 1942 között

A Mihálkovics utcai telep Siklós Péter felvételei Gábor Eszter Fővárosi kislakásépítési akciók 1897-1942 között I. A kiegyezés után rohamos fejlődésnek indult Budapesten az ideözönlő munkástömegek minősíthetetlen lakáshelyzete ismert történeti tény. A múlt század 80-as éveiben már a főváros tanácsa is többször foglalkozott a problémával. Az első nagyobbszabású javaslatot a tanács felkérésére Neményi Ambrus tanácsos készítette, 1883-ban. Ebben, nyugat-európai tapasztalatai alapján, a város által finanszírozott munkáslakás-építkezéseket javasolt, főként kertvárosszerű családi házas építkezések formá|ában. Előterjesztését megvitatták, de a városi munkáslakás-építkezések megindítására még másfél évtizedet várni kellett. 1986-ban kezdődtek ugyan városi szociális építkezések, de csak a legégetőbb problémák pillanatnyi megoldására. A főváros első lakóépület-építkezései szükségbarakkok, szükséglakások és menhelyek voltak. A szó szoros értelmében hajléktalanoknak természetesen ezek az éjjeli szállások is segítséget jelentettek, de csak átmenetileg, mert az igénybevétel ideje korlátozva volt. Rendeltetésük csupán az volt. hogy a felmondás vagy kilakoltatás folytán szállás nélkül maradottaknak új szállásuk megtalálámenedéket nyújtsanak. 1886-tól az első világháborúig 24 szükségbarakkot építettek fel a város különböző pontjain. A barakkok általában két részből állottak: voltak bennük nagy közös termek (összesen 15 terem) és kisebb, ún. családi szobák, ahová többgyermekes hajléktalan családokat szállásoltak el (összesen 349 szoba). A családi szobák tulajdonképpen lakókonyhák voltak, ahol 6—10 ember számára volt szűkösen férőhely és emellett főzési lehetőség. A szükséglakásokkal örökös probléma volt; a néhány hétre beutalt családok a határidő elteltével nem akartak, illetve nem is tudtak onnan kiköltözni — hiszen a haj léktalanságot előidéző nyomoruk nem szűnt meg. A szükséglakások kiüríthetetlensége újból felhívta a hatóságok figyelmét az intézményes lakásépítkezés szükségességére. Az első, kísérleti jellegű, fővárosi finanszírozású munkáslokás-épitkezés 1897-ben a IX. kerületben, a Soroksári út és a Kén utca sarkán valósult meg. Itt 4 egyemeletes lakóház épült, egyenként 24, összesen tehát 96 szoba-konyhás lakással. A következő 12 évben nem került sor újabb városi lakásépítkezésre. 1909-ben a Gyáli út 21—23. sz. alatt pavilonrendszerben (nem zártsorúan) 8 háromemeletes lakóház épült, összesen 192 lakással. (Ez az építkezés volt a ..Budapest" 1976/3. számában ismertetett Bárczy István-féle építési akció nyitánya.) Az 1909—13 között lezajlott akcióban két épülettípust építettek: bérházakat és ún. kislakásos telepeket. A bérházak szintén két típust képviseltek A tisztviselőknek — elsősorban a városi alkalmazottaknak — szánt házakban a lakások nagyobb méretűek, többszobásak és természetesen fürdőszobásak, míg a munkásoknak és kisiparosoknak (szegényebb mesterembereknek) épített lakások egy-Kiskertek a Mihálkovics utcai telepen