Budapest, 1976. (14. évfolyam)

1. szám január - Konrádyné Gálos Magda dr.: A Centrál kávéház

toroki út körül) dalával kedveskedett a lengyel királyfinak. Dala a herceg szívére hathatott, mert egy forinttal jutalmazta e parasztember énekét. Paraszti — rusztikus — emberek s egy daloló parasztlány kereste fel Zsigmondot 1500. május 11-én is, Buda várában. A leány dalát feltehetően a férfiak karéneke kísérte. De nemcsak magyar népénekesek és népzenészek szerepelnek ebben a régi számadáskönyvben! Két alkalommal annak is nyoma van, hogy 1500 táján már Budán is megjelentek a cigányzenészek. Ők is énekkel és hegedűszóra járt tánccal szórakoztatták Zsigmondot. Állatidomítók, medvetáncoltatók és más pakócsások Kedvelt alakjai a városok tavernáinak, búcsúknak, vásároknak, de még a nagy zarándokutaknak is az állatokat táncoltató muzsikás emberek. Körmöcbánya számadásaiban látjuk, hogy 1450. október 5-én egy medvetáncoltató síposnak — dem pfayfer mit dem bern — egy vörös forintot fizettet ki a magisztrátus. Mulatozó tanácsurakat szórakoztatott a jámbor. De megfordulnak ezek a pakócsás emberek Budán, a királyi udvarban is. II. Ulászló király 1494—95. évi számadásaiban olvassuk: azoknak a rutén jokulátoroknak, akik őfelségéhez medvéket hoztak és táncoltattak, a király parancsára két forintot fizettek. 1500. március 3-án, farsang utóján Zsigmond herceg budai szállásán fordul meg egy efféle pakócsás ember. Ebét táncoltatja, hegedül, s egy félforintot zsebel be. Kisvártatva, május 14-én és 16-án éppen délidőben trombitás rutének járják Buda városát. Medvéjükkel keresik fel a herceget. Muzsikálnak, majd pedig medvéjükkel maguk is táncra perdülnek. A táncoló kutyás hegedűs 1501. újév napján újra felbukkan a hercegi aulában. 1501. május 16-án ebédidőben pedig egy hegedűs kocogtat be a hercegi udvarba, egy leány s egy eb társaságában. Ezek is víg táncot járnak — harminc magyar dénárért. Népi muzsika — kunyhóktól a királyi palotáig Budai, Buda környéki muzsikusaink közül hadd idézzük fel — egy múló pillanatra — Pesthidegkút királyi trombitásait és a Fót környéki, balparti (megsemmisült) egykori Regtelek királyi igriceit. Hidegkút a XIII—XIV. század óta hadizenészeknek, kiváltságos rendű királyi trombitásoknak apáról fiúra szálló nemesi földesurasága volt. Innen kerültek ki az Anjouk, Zsigmond és Mátyás király kedvelt és vitéz — főtiszti rangú — tábori kürtösei. Regteleket 1347-ben említik; ekkor regesek, regősök, a király kombibátorai (ivótársai) lakják. A különös kifejezés — combibátor = együtc ivó, vele-ivó—nyilván arra a szokásra utal, melyet még Mátyás udvarában is megtalálunk. Arra ti., hogy bizonyos ünnepi alkalmakkor a király lakomáin népi zenészek— igricek, regősök, énekmondók — jelentek meg, és a király szine előtt mondták el hősi énekeiket. És nézzük csak, mit ír efelől Marzi Galeotto, Mátyás kedvelt humanistája? „ ... vannak itt (ti. Mátyás udvarában) zenészek és hegedűsök, akik a hősök tetteit a királyi asztalnál anyanyelvükön dalolják el.. S ha már itt tartunk, hadd említsük meg: Narni szülöttét, a reneszánsz éles-szemű tudósát, Galeottót nyelvünk, zenénk, költészetünk egyaránt foglalkoztatta. Ezeket írja (1480—85 körül): „a magyar nemesek és parasztok ugyanazzal a szórenddel, egészen egyformán beszélnek, ugyanaz a kiejtésük, a szókincsük, a hangsúlyozásuk ... Magyarországon ennek az egyforma ejtésű beszédnek következése az, hogy mindenki megérti a másikat: paraszt és polgár, közép- és főrangú ember egyaránt érti egymás szavát s egyaránt gyönyörködnek a magyar nyelven szerzett énekekben ..." S mi más ez, mint népzenei anyanyelvünk egységének első írott emléke? Udvari mulatság (XV. sz.)