Budapest, 1976. (14. évfolyam)

1. szám január - Konrádyné Gálos Magda dr.: A Centrál kávéház

Ambrus Zoltán A fiatal Ignotus (Csigó László reprodukciói) Kiss József, A Hét indulása idején Zsigmond is tagjai voltak. Nemcsak új tehetségeket fedezett fel itt Kiss József; nagy írók tanultak tőle írni és mesterségüket becsülni. Az írásnak ez a tisztelete átragadt az olvasókra is. így érlelődött a századfordulón és századunk első éveiben a talaj, amelyen azutána modern magyar irodalom kivirágzott. „A szabadságharcot, melynek rendjén a Nyugat költői első csapásra klasszikusok lettek, a betűnek ez a tisztelete döntötte el előre" — írja Ignotus. A Nyugat is a Centrálban indult, de azután a szerkesztőség áttette székhelyét a lüktetőbb életű Newyorkba. Az írók, költők nagy része mind a két lapba írt és mind a két — egyébként nagyon különböző jellegű — irodalmi kávéházban otthon volt. Az első világháború kitörésének döbbenete után összegyűltek megint az odaszokott írók a régi tanyán, a Centrálban. Egy-egy megszokott hely üresen maradt az asztalnál: megint bevonult egy jóbarát. És volt, aki vissza sem tért. Ady Endre mellett volt barátjának, Zubolynak (Bányai Elemérnek), a jókedvű újságírónak a helye, aki 1915-ben elesett. Ady sem akart többé bejönni, de amikor Zubolynak emléktáblát tettek a kávéház falára, Ady írt verset arcmása alá: „Zuboly, nézz bennünket, Te szabad hajdúságod S halálos nagypénteked Él tovább és lüktet Ereinkben, valónkban, S mikép Te mondtad: jól van. (Ady) Hová kallódott vajon Zuboly emléktáblája?! Az odatartozó költők közül 1917-ben fogságba került és ott halt meg Gyóni Géza. Nem üzenhette többé, hogy: „Csak egy éjszakára küldjétek ki őket: A pártoskodókat, a vitézkedőket.'''' Önmagának írt sírverse hirdeti igazságát: „Véres harcok verték fel hírét, De csak a béke katonája volt." „A háború után meghomályosodott tükreivel s nagy kerek márványasztalaival, kényelmes fekete bőr karosszékeivel a régi Pest egy épen maradt darabja volt a CentráV — írja Babits. A Nyugatnak is volt ismét asztala. Bejött Babits, „feketén, soványan, fájdalmasan s olyan megszégyenítő szerénységbe s udvariasságba burkolódzva, hogy félelmetes volt". Szerette ezt a helyet, ahol — mint írta — „a kávéházi badar füstön át tűnt korok gyönyörűségeinek illata lengett". A Centrál (más néven!) a Halálfiai című regényében szerepel; „sehol sem festett föl annyit saját élete színeiből, mint itt". Naponta megjelent a másik szerény, szomorú költő, Tóth Árpád, Tóth Árpád 39 Bányai Elemér emléktáblája a Centrálban