Budapest, 1976. (14. évfolyam)

8. szám augusztus - Heim Ernő: Környezetvédelem - házunktáján

szemét kezeléséért, a lépcsőház tisztaságáért, a falak, rácsok és mellvédek megóvásáért az egyes lakó ugyanúgy nem érzi magát felelősnek, amint az a kőműves, szerelő, vagy szállító, akinek csak az éppen neki kiosztott munkát kell elvégeznie, de akinek a törmelék elhordása már nem feladata, az épület állaga már nem gondja. És az IKV, valamint a hivatali épületek gondnokai vajon meglátják-e, s törődnek-e azzal, mint szennyeződik, pusztul, válik Csáki szalmájává minden, ami az épület utcai homlokzatán belül, illetőleg a lakáson, a hivatali helyiségen kívül van ? Sorolhatnánktovább a vélt okokat és a kézenfekvő magyarázatokat — de a bajok eredetét talán az elmondottak is érzékeltetik. A célunk egyébként sem az efölötti meditáció. Hiszen a már megtörtént pusztulás szinte jóvátehetetlen. Inkább azon töprengjünk : hogyan vessünk gátat ennek a folyamatnak • Feladatainkat elvileg könnyű meghatározni. Egyszerűen: az ember, a társadalom, mindanynyiunk szemléletét, magatartását kell alapjaiban megváltoztatnunk. Igen ára, de hogyan ? Kétféle eszköz áll rendelkezésünkre: a nevelés és a kötelezés. De a kettő nem lehet alternatíva! Az egyik megköveteli a másikat! A különbség csupán annyi, hogy a nevelés főképpen az egyénnel szemben lesz hatékony, a kötelezést viszont elsősorban a „személytelen" felelősökre kell alkalmaznunk. Valójában persze a nevelés sem kezdhető mással, mint társadalmi kötelezéssel. Példáért nem kell messzire mennünk. Az NDK valamennyi városában már régen bevezetett gyakorlat, hogy minden lakóház lépcsőházában kifüggesztik az úgynevezett heti-felelős lakók névjegyzékét; ezen naptárszerűen feltüntetik, mettől meddig melyik lakó köteles a teljes lépcsőházat és kapualjat naponta takarítani, s hetenként egyszer felmosni. E rendszernek nem csak az az eredménye, hogy a ház valóban tiszta, karbantartott, hanem az is, hogy a lakókat idővel rászoktatja, ráneveli: ne szemeteljenek, ne rongáljanak. Hiszen hanyagságuk már aznap, vagy a következő héten nekik maguknak jelentene többletmunkát. (A szemét — mint tapasztalatból is tudhatjuk — szinte vonzza a szemetet, egy eldobott csikk láttán gondolkozás nélkül a magunkét is mellé hajítjuk.) Az önnevelés, A „műszaki pusztítás" a díszes keményfa kapuszárnyat egyelőre még megkímélte a tisztaság fegyelme tehát mintegy automatikusan megvalósítható. Miért ne lehetne erről nekünk is meggyőznünk a lakóbizottságainkat, vagy —- ha másképpen nem megy — köteleznünk őket a jól bevált külföldi rendszer bevezetésére ? Mint ahogy néhány budapesti társasházban már sikerrel alkalmazzák a heti felelősök rendszerét! Ez a feladatnak kétségkívül a könnyebbik része. A ház lakóit, vagyis a személyükben közvetlenül érintetteket feltehetően nem nehéz a saját érdekükről meggyőzni. Azt az „átfutó idegent" azonban, aki dolga végeztével talán a lábát se teszi be többé abba a házba, ahol — akár mint állami vállalat dolgozója, akár mint magánkisiparos — lakást alakított át, falat bontott, kályhát rakott, vagy szobát festett, csak kötelezni lehet arra, hogy maga után minden piszkot, törmeléket haladéktalanul elhordjon és tökéletes rendet hagyjon hátra. Ugyanígy a nagyobb lakóházakban működő vállalatok, intézmények alkalmazottait és illetékes felelőseit is folyamatos ellenőrzéssel és következetes szankciók érvényesítésével lehet csak rendre és fegyelemre — sajnos nem nevelni de — kényszeríteni. A kötelezés-kényszerítés megfelelő eszközeit valamennyi fél: a tanácsok, az IKV, a lakók, mindenekelőtt azonban a rendőrség együttesen hivatottak meghatározni. Az ellenőrzés jól bevált módszerének tűnik — a Fővárosi Kertészeti Vállalat kezdeményezésére — a XX. kerületben már működő „Környezetvédelmi őrségek''' szervezése. Hasonló őrségeket a város egész területén fel lehetne állítani. A fegyelmezés alapjául pedig a nemrég megjelent Környezetvédelmi törvény szolgálhat, mely előírja az emberi környezetre ható ártalmak okozóinak személyszerinti felelősségre vonását! Márpedig a város, az utca, a ház a szó legteljesebb értelmében emberi környezet. Mindennapi életünknek ez a legközvetlenebb környezete — mint azt a száz és száz hasonló közül válogatás nélkül kiemelt s itt fényképfelvételeken bemutatott néhány példa is tanúsítja — sürgős védelemre szorul! S ugyanúgy felelősek vagyunk érte, mint a víz és a levegő tisztaságának, egész természeti környezetünknek a megóvásáért. Alkalmi hirdetmények, falba süllyesztett vasszerelvények és kukavödrök látványa fogadja a belépőt 32