Budapest, 1976. (14. évfolyam)

8. szám augusztus - Szabó Gabriella: Népművészeti otthon Óbudán

Szabó Gabriella Népművészeti otthon Óbudán Kun Zsigmond SIKLÓS PÉTER felvételei Óbuda: görbe utcák mentén földre lapuló, egymáshoz bújó, roskatagvén házikók. Apró ablakszemeikkel vaksin hunyorognak a türelmetlenül változó világba. Már nem sokan vannak, s már meg vannak számlálva napjaik. Az ódon Óbuda hepe-hupás, macskaköves utcáit asztalsimára egyengetik a bulldózerek — új városrész épül a régi helyén. A bontás és építés, a rekonstrukció és a műemlékvédelem pontos terv szerint folyik, a kerület vezetői, szakemberei a régi és az új lakókkal egyetértésben formálják a kétezeréves, meg a százesztendős múltat őrző rezervátumokat. Az új városrész keleti peremén, a Polgár utcai maxiház tövében húzódik meg a régi Óbuda talán leghangulatosabb része: a Fő tér. A tanácsháza, a Postakocsi Étterem, a Zichy-kastély, a földszintes boltsor s az alacsony műemlékházak által közrefogott tenyérnyi tér híven őrzi a tegnapi Óbuda hangulatát. A kastéllyal, a kerület egyik most alakuló kultúrközpontjával szemben áll a Fő tér 4-es számú épülete. A XVIII. század végén a Zichy-kastély jószágkormányzójának kedvéért építették emeletesre. A ház homlokán vasrácsos erkély dudorodik, alatta nyilik a sötéttorkú, súlyos kapu. A boltíves kapualj hűs hajlatában fecskefészek bújik. A ház háta mögött kicsi udvar húzódik meg, szögletében néhány gyümölcsfa csipkés árnyékot vet a százados falakra. A fecskefészek alatti ajtó vezet az emeleti lakásba. Kun Zsigmond ritka szépségű néprajzi gyűjteményének itt meglelt otthonába. Lehet, hogy van az országban nagyobb, gazdagabb magángyűjtemény, de ez az 50 esztendő alatt értő szeretettel, szép szenvedéllyel összegyűjtött 700 népművészeti tárgy páratlanul harmonikus, hangulatos egészet alkot. Az idős házaspár jóideje kereste már a megnyugtató megoldást: hol, hogyan maradhat majd együtt az eredeti kompozíciójú, értékes néprajzi gyűjtemény? A Fővárosi Tanács művelődésügyiágazatának vezetői úgy vélték, e népi remekművek közkinccsé tételével új színfolttal lesz gazdagabb Budapest. Igy került a félévszázados gyűjtőmunka eredménye áprilisban a zsúfolt, sötét belvárosi bérházból méltó helyre, az óbudai műemlék-szigetre, a Fő tér 4-es számú ház szép, tágas lakásába. A gyűjtemény Széles lépcső vezet az emeletre. A kovácsoltvas korlát fordulóit alacsony oszlopok őrzik, rajtuk egy-egy mázas korsó jelzi, hol jár, hová érkezik a látogató. Fenn, a lakás előterében szőttessel takart támlás pad, faragott fogai. Az első szobába lépve, a legelső érzés a szótlan megilletődésé, a finoman faragott, festett bútorok, a szivárvány minden színében pompázó cserépedények, a szépséges szőttesek és szőnyegek láttán. Az összhatás gyönyörűsége után a részletek szépségébe merülhet a vendég. Az ajtóval szembeni sarok Badár Balázsnak, a századforduló hírneves mezőtúri fazekasának emlékét őrzi. Kun Zsigmond gyerekkorában az ő műhelyében csodálta meg az ősi mesterség fortélyait. Az évtizedek alatt kedvtelésből szenvedéllyé vált gyűjtőmunka első darabja egy vidám színekben csillogó mezőtúri vizeskorsó. Mellette fedeles lisztes cserépbödön, a fedél tetején házőrző kutya mása — itt az edény kincsét őrzi. A festettvirágos lábastékán 1864-ben készült Kossuth-címeres fehér kancsó. A matyó kelengyésláda fölött guzsalyok strázsálnak, a súlyos baranyai szuszék körül kulacsok, csobolyók, ivócsanakok, pipatórium. A szoba közepén az asztal, mély kenyértartó fiókokkal, körülötte faragott támlájú parasztszékek. A hajdanvolt hétköznapok és vasárnapok megannyi házieszközét a teremtő fantázia formálta, színezte. A népművészeti tárgyak lényege, hogy a célszerűség és a szépség ötvözetéből fogannak. Népdal, zene tiszta hangjai hatnak úgy az emberre, mint ebben a lakásban a paraszti alkotások, az ősi falvak népének nehéz életéből kivirágzott művészet. A nagyszobában, ha lehet, még fokozódik a hatás, a színek, formák, vonalak eleven ritmusa, gazdag harmóniája. A XVIII., s főként a XIX. században keletkezett tárgyak tájegységekként csoportosítva népesitik be a fehérre meszelt falakat. Szemben, a két ablak között százesztendős hartai festett szekrény áll, tetején vásárhelyi, mezőtúri, pásztói szilkék sorakoznak. A hasonló színű, mintázatú sárközi sarokpadot 1839-ben készítette mestere. A kétfiókos, kamarás asztal XVIII. századi. Térítőjét huszonhat darab hevesi, nógrádi főkötőből állították össze, a százezernyi apró keresztöltés a francia gobelin-művészetet idézi. A könyvespolcokon, sárgult kötetek között, karcsú bokályok és butéliák füzére. A 112 éves zilahi bokályt is Kossuth-címer ékíti. A padlón tüzesmeleg színű torontáli szőnyegek. Fönn a falon világos, virágos óriástálak Bajáról, Mohácsról, sötétfényűek Szekszárdról, Sárospatakról. A XVIII. századi kis falitükör fekete rámáján ezüstfényű ólomgyöngyözés. Az arasznyi, faragott, festett Mária-szobor Michelangelo Pietájának paraszti utánérzése. Az erdélyi fal ékességei: a rokokó stílusban fogant rácsosajtajú téka, a XVIII. század elején készült piros keresztszemes párna két kuruc lovassal, a szebbnél szebb színű, mintájú tányérok, bokályok. A konyha berendezése is funkcionális. A falakon csángó késes-villás-kanalas, hódmezővásárhelyi fűszertartó, cserép kacsasütő, tésztaszűrőtálak és sok egyéb főző-sütő edény. Falvédőül egy virágosra hímzett ceredi (Gömör megye) kötő szolgál. Nászajándékul kaphatta egy múlt századi ifjú menyecske a következő, belévarrott ajánlással: „Hitt Remény És Szerettet Vezéreljen Titeket Mariskám". Ezek az érzelmek vezérelték Kun Zsigmondot is, félévszázados gyűjtőmunkája során. Meséli: apja mezőtúri iparosember volt, s őmaga korán rádöbbent az úri kaszinók, úri murik botrányos világa közepette a zsellérek, kubikosok nyomorúságos életére. A nehéz népélet láttán ébredt benne érdeklődés és vonzalom a paraszti művészet iránt. Megrendítő és tiszteletreméltó alkotások a népművészet tárgyai, mert valamennyit ősi hagyomány, tehetség, szenvedés és a szépség utáni vágyakozás hozta világra. A gyűjtő — Ennek a szenvedélynek a rabjai kezdetben válogatás nélkül hordták haza zsákmányukat, a régi parasztvilág mozgatható tárgyait — magyarázza Kun Zsigmond, e népmese-szép otthon gazdája. — Holott összezsúfolva a lakásban, „holt lelkek" csupán. Ezek a tárgyak akkor ébrednek életre, amikor sikerül őket összehangolva, funkcionálisan elhelyezni a lakásban. A magunk sokéves tapasztalatai alapján mondhatom kezdő gyűjtőtársaimnak - manapság divat e tárgyak gyűjtése —, hogy a legelső követelmény: kerüljük a zsúfoltságot! Egy-egy edénytípust egymás közelében helyezzünk el, hajdani funkciójuk szerint. A tájegységek tárgyait lehetőleg egyazon helyen csoportosítsuk. A tarkaság, kuszaság érzését a színek összehangolásával kerülhetjük el. Újabb tárgyakkal gyarapodva, mindig nagy gyönyörűség a lakás átformálása, új színhatások komponálása. E megunhatatlan „játék" folyamán lakásunk soha nem lesz múzeum, fgy, otthonunkban érezhetjük igazán a néplélek mélységeit, gazdagságát, a szinte megszólaló, muzsikáló tárgyak körében. Mintha százsipú zenét hallanánk. E „zenekar" 83 éves karmesterének egyénisége, gazdag tevékenységgel töltött élete ugyancsak figyelmet érdemlő. Kun Zsigmond iskolái befejeztével postatisztviselő lett. Az első világháborúban három esztendeig katonáskodott. A Tanácsköztársaság idején s azt kővetően kifejtett tevékenysége miatt elbocsátották munkahelyéről; kiáltvánnyal fordultak a világ postai dolgozóihoz, felhívták figyelmüket a Magyarországon dúló fehérterrorra, segítséget kértek a bebörtönzött, internált postások családjai számára. A 20-as 23