Budapest, 1976. (14. évfolyam)

8. szám augusztus - Dr. Radnai Lóránt: Mozgássérültek Nevelőképző és Nevelőintézete

Polgár Ernő ALBÉRLŐ-SORS — Többféle albérlet létezik. Elöszöris: bejelentkezhetsz állandóra. Veszel ötven fillérért egy állandó bejelentőlapot a postán. Csak azt ne hidd, hogy valaha is sikerülni fog az állandó bejelentkezés! Fölösleges minden próbálkozásod. Másodiknak itt van az ideiglenes. Hát, ez a tiéd. De azért ez sem olyan egyszerű! Csak lassan. Először megveszed a postán az ideiglenes bejelentőlapot. Ez sem több ötven fillérnél. . . így kezdi oktató kiselőadását J. S., a jeles albérlet-szakértő, a Nyugati pályaudvar melletti hirdetőtábla előtt. Gyakran tömegesen tolongnak itt a hajlékra várók. S amikor a lakástulajdonosok is itt ácsorognak, az egész olyan, mint egy piac, mert hangosan kinálják a portékát: fiatalembernek albérleti szobát nyolcszázért, munkáslánynak Pesterzsébeten ágybérletet négyszázért, két lánynak különbejáratú szobát a Belvárosban ezernégyszázért . .. — A nagymamám barátnőjénél lakom Mátyásföldön — folytatja J. S. —, havi háromszázért. Este tíz órakor mehetek csak haza. Reggel viszont akár hatig is ott alhatok. Az albérlője éjszakás, s kellemesen pihenhetek az ágyában. Rengeteg időm van. Reggel nyolctól délután ötig dolgozom. Munka előtt még elmegyek a legközelebbi hirdetőtáblához: megnézem az új lehetőségeket. Gondosan felírok mindent. A munkahelyemről azonnal telefonálok a megadott címekre, de eredménytelenül. Közben arra gondolok, hogy mennyivel egyszerűbb volt az egyetemi diploma megszerzése. Marad még néhány címem, telefonszám nélkül, azokat munkaidő után végigjárom. Elvillamosozom az időt. Fölöslegesen. Már mindenütt kitették az ajtóra az elutasító szöveget: ALBÉRLET KIADVA! — A hirdető melletti trafikos már ismerősként üdvözöl, amikor belépek a boltjába. A tantuszokat eredmény nélkül nyeli el a telefon, mert mindig elkések. Az ügyesebbek már telefonáltak előttem. Végre rájövök valamire. A hirdetéseket meghatározott időben cserélik. Szinte elsőként írom le a címeket. Még soha így nem siettem sehová, mint most. A legjobb helyre rohanok először. Belvárosi, mindössze hatszázéit! Csöngetek a házmesternél, mert a cím szerint nála remélhetek menedéket. Amikor kitárul az ajtó, megszeppenek a látványtól: nem láttam még nőt ilyen méretekben. Dadogva tudom csak elmondani, miért is jöttem. A hölgy szemrevételezi vézna karjaimat, sovány mellkasomat. Ugyan mit kezdjen velem, törékeny lényemmel? Neki komoly ember kell, igazi férfi! De a szóban forgó lehetőséget azért megnézhetem. Ott a létra alatt az a vaságy, arról van szó. Fölötte a fregolin éppen ruha szárad. Ha jól megnézem, jövök csak rá, hogy nem vitorlavásznak lebegnek rajta, hanem női alsóneműk. A fogadtatás és a látvány annyira kedvem szegi, hogy nincs erőm a többi címre elmenni. Másnap reggelre halasztóm, pedig tudom, hogy az már késő. — Milyen albérlettípusokat ismer? — Van olyan például, ahol egyedül laksz. Mondjuk, hétszázért a Madách téren. Először nagyon örülsz, mert azt hiszed, hogy itt nyugodtan élsz majd. Aztán lassan rájössz, hogy tévedtél. Lakosztályod ugyanis a főbérlőd szobájából nyílik, s ha késő este keveredsz haza, megeshet: kénytelen vagy rajtakapni főbérlődet a fogatlan, öreg szeretőjével... Persze őket ez nem zavarja. Sőt a takaró alól ki is köszönnek neked! — Lehetsz ágyrajáró is a Hegedűs Gyula utcában. Ilyenkor egyszerűen ágybérlő vagy, általában többedmagaddal egy lakásban. Havi ötszázért a konyhában alszol egy vaságyon, amit reggel össze kell szerelni, s a konyha falához támasztani. Személyes holmid nem gyarapodhat, mert nem tudod hová tenni. Egy kis ládád van az ágy mellett, a sarokban. A Sportuszodába jársz fürdeni, mert itt csak egy lavór van, melyet öten használtok. Víz pedig csak az udvarban. — Van úgy, hogy hárman laktok egy szobában a Bródy Sándor utcában. Tulajdonképpen mindened megvan, s mindössze négyszáz forintot fizetsz. Kapsz egy ágyat — az ágyneműt magad szerzed be —, egy éjjeli szekrényt, és még könyvespolc is van a fejed fölött. Úgy érzed, az életed értelmet nyer, alakulni kezd. A mindenséget ölelve alszol el az első éjjel. A második estén aztán — mivel dideregsz az ágy szélén ülve — tudomásodra hozzák, hogy szerezz be tüzelőfát, ha meleget akarsz. Lakótársaid ugyanis nem fáznak. Nem tehetsz mást, bebújsz a takaród alá, s fejedet a kezeiden pihentetve várod, hogy elszenderedj. Szobatársaid lekattintják a lámpát, hogy ők is eltegyék magukat másnapra. Mire levetkőznek, szemeidből kiröppen az álom. A mosdatlanság szaga betölti a kis helyiséget. Kábultan húzod fejedre a takarót, s várod, mikorra szűnik meg gyomrod émelygése. Míg végül észre sem veszed, mikor tapadnak össze a szemeid a fáradtságtól, s mikor szédülsz álomba ettől az egésztől. F. J., fővárosunk új, jellegzetes foglalkozásának, az albérlet-keresésnek egy másik kitűnősége így vall a hirdetőtábla tövében: — Rákospalotán hatszáz forintért én vagyok a főbérlők szemefénye. Elvesztett gyerekeik helyett engem imádnak. Az öregúr egy szobában alszik velem. Mivel beteg szegény, egész nap az ágyat nyomja. Reggel viszont már fél hatkor felhúzza a redőnyt, hogy engem nézhessen. Skizofréniás tekintetéből árad a jóindulat: én vagyok számára a Megváltó. A szobám ugyan nem nagy, de van benne minden, amire szükségem van. Szék, szekrény, ágy, s köröskörül, lent-fent könyvespolcok. Legfontosabb bútordarabom az íróasztal, mely körülbelül akkora és úgy néz ki, mintha a New-York sajtópalotából származna. A zongorám már nem fért be semmiképpen, úgyhogy egy furulya pótolja mindazt, amit általa elvesztettem. És a néni! Mindegyik idegszanatóriumban ismerik a nevét. Meghalna érted! Ágyba hozza a reggelit, s ilyenkor nézhetem begombolatlan hálóingéből kilátszó felső teste lehangoló látványát. — Szóval így élek, másodmagammal illetve harmadmagammal az örökkévalóságban, s közben múlnak a napok, sőt az évek. Lassan a hajam is hullani kezd, pedig még nem lenne itt az ideje. Közben eljegyzem az egyik évfolyamtársamat, akivel már hosszú ideje szeretjük egymást. Ezzel elkövetem a merényletet a sors ellen, mert újfent albérlet után kell néznem. Eddigi tapasztalataimat a lakásszerzésben most nem tudom hasznosítani, mert két személy részére még nem kerestem szobát. Rendszeresen figyelem az Esti Hírlap, a Magyar Nemzet — főleg a keddi és a pénteki számok — hirdetéseit. De az a néhány lehetőség, amely hosszú hetek alatt nagyritkán felbukkan, mind nulla már, mire munkaidő után odarohanok. Már megelőztek, vagy házaspárnak nem adják ki. Szó sem lehet róla! Hogy gondolom! S úgy néznek rám, mintha hibbant lennék. — Lassan belefáradok, s úgy döntök, hogy jól átverem a tisztelt főbérlőket. Én hirdetek, többek között az Új Ember című hetilapban. Lázas izgalommal futok a ki-18