Budapest, 1976. (14. évfolyam)

7. szám július - Pongrácz Zsuzsa: Hogyan laktak Budapesten?

szekrényeket helyeztek el, s ezekben van rakodótér jócskán. Valószínű, hogy a ruhásszekrények egy része fölösleges, s csak az „árukapcsolás" okából kerültek a lakásba. (A szekrénysorokat ugyanis csak tartozékkal együtt lehet megvásárolni, nem „bontják szét" egyedi darabokra ) A bútorok közkedvelt színe a középtónusú díószín. Valószínű, ez az árnyalat felel meg legjobban a régi, sötét bútorokat már tagadók, de az egészen modern, világos színtől még idegenkedők ízlésének. Régi típusú bútorokkal alig találkoztam. A nagy, masszív családi ágyakat, az ormótlan csővázas heverőket és foteleket, a kombináltszekrényeket, a sokszemélyes ebédlőasztalokat és a hozzájuk tartozó, merev támlájú, kárpitozott székeket a régi lakásban hagyták. Néhány üveges vitrin, íróasztal, éjjeliszekrény került csak át az új lakásba. Hogyan illeszkednek egymáshoz ezek a különböző stílusú bútorok? Kevés az ötletes, igazán ízléses megoldás. Pedig nagyon fontos lenne, hogy — különösen az idősebb korosztály — átmentsen a régi hangulatot, emlékeket őrző bútorokból néhány darabot az új lakásba. Hogy régi és új bútorok hogyan keverhetők össze egy adott téren belül, erre nem lehet példát találni sem a bútoráruházak bemutatótermeiben, sem a Lakáskultúra című lap mintalakásaiban. Dehát kinek az érdeke, hogy az új bútorok mellett a régit is reklámozza? Bemutatótermeinkben csak a modern, vagy a régit utánzó, de szintén új bútorokat ajánlják. Egy ötlet: talán a művelődési házaknak kellene foglalkozniok másfajta „lakberendezési tanácsadással". A szekrényeken, a vitrineken horgolt terítők, az üvegek mögött nippek, mini üvegek, üres cigarettásdobozok. Nagyon sok az olyan tárgy, csecse-becse, amihez nyilvánvalóan nem fűződik személyes kapcsolata a családnak, csupán a divat, a gyári tömegtermelés ölt testet bennük. Csak néhány helyen találkoztam egy-egy szépformájú kaviccsal, kagylóval, színes levéllel, amit a család gyűjtött kirándulások, túrák alkalmával. Afalakvagyteljesenüresek, vagy fényképekkel, reprodukciókkal zsúfoltak. A lakótelepi akások vasbeton falaiba csak különleges technikával lehet szöget „belőni". Ahol szentségtörésnek vélik a falak szétroncsolását, ott merev kulisszaként hatnak az üres betonfelületek. Több gyerek panaszolta, hogy nem érzi otthon magát a lakásban, mert nem teheti föl a falakra azokat a képeket, plakátokat, amiket még a régi lakásból hozott magával. És mi lóg a szobák falán azoknál, akik vállalkoznak a szögbelövés műveletére? Kevés az értékes, ízléses kép, reprodukció, inkább a régi lakásból hozott, vagy a lakótelepi képárusoktól vásárolt értéktelen mázolmánnyal találkozunk. A sok beton és üveg, vas és műanyag ellensúlyozására a lakások többségében szép zöldsarkokat találunk. Ezek az üde foltok fölvidítják a szobabelsőt. Csak az erkélyek kopárak! Jó lenne azokat is növényekkel, virágokkal benépesíteni. Végezetül: milyen ruhába öltöztetnénk a lakótelepi enteriőrök viaszfiguráit? Ezek között a betonfalak között télen-nyáron nagy a hőség. A lakótelepi lakások átlaghőmérséklete jóval magasabb, mint a téglaházakéi. S ezen szellőztetéssel alig iehet változtatni, hiszen a falak nyáron ontják magukból a meleget, télen pedig — tekintettel a sok kisgyerekre — nem lehet huzamosabb ideig nyitvatartani az ablakokat. A lakótelepiek szokásos otthoni öltözéke tehát könnyű. A férfiak atlétatrikót és tréningnadrágot, a nők rövid otthonkát, a gyerekek tornanadrágot, trikót viselnek. És mindenki papucsot! Az együttéléshez még kevésbé szokottabbak fapapucsot (az egy szinttel lejjebb lakók nagy bánatára), a figyelmesebbek pedig vietnami vagy kínai gumipapucsot. Lipp Tamás Sok a családi fénykép is. Elrendezésük zsúfolt, legtöbben nem elégednek meg egyetlen portréval, életképpel. Szembetűnő, hogy még az értékesebb festmények,. reprodukciók is igénytelen, ízléstelen keretben lógnak. Általános jelenség a lakás és a bútorok féltése, óvása. Sokan a szőnyegpadlóra is szőnyeget tesznek, s a kárpitvédőre is védőhuzatot húznak. A legrosszabb körülmények közül érkezők is nagy gonddal óvják lakásukat. Inkább ez a magatartás jellemző, mint a lábrakapott történetek a fölszedett parkettáról, a fürdőkádban nevelt aprójószágról ... Ilyesmivel én Újpalotán nem találkoztam. Az ellenben igaz, hogy ez a fajta gondosság csak a falakon belülre vonatkozik, a lépcsőházak, a parkok, a buszmegállók rendjére már egyáltalán nem. A lakásokban nagyon sok a műanyag. Nylont tesznek az előszobába, a cipők alá. Műanyagból készült a játék a gyerekszobában, műanyag a gyümölcs a konyha falán, műanyag a szemétlapát, a kávédaráló, az óra, az üvegváza fonata, a váza és a virág a vázában. Nylonból készült a hangulatlámpa ernyője, és a rátűzött fekete pók is műanyag. A műanyagból készült tárgyak természetes anyagokat utánoznak: olyanok, mintha vasból, fából és üvegből készültek volna. Ezek az „olyan mintha" műanyag tárgyak lehangoló pótlékai a valódinak. Gyakori a vasból készült, feketére lakkozott polc, elöszobafal, cipőtartó, virágállvány. Ritkábban alkalmazott anyag a melegebb, barátságosabb fa. Az ok: a vashulladék olcsóbb, mint a faanyag. Pedig a betonfalak ridegségét csak fokozzák a kovácsoltvas tárgyak, s még jobban érezzük a természetes anyagok hiányát. Siklós Péter felvételei 35