Budapest, 1976. (14. évfolyam)

5. szám május - Megay László: Iskola a Csalogány utcában

Csalogány utcában gyerek egy Weöres Sándor versre írt dalt hallgat. A rajz a gyerekek számára elvont dalszöveget segít értelmezni. Az ének- és ritmusgyakorlatokat járásgyakorlat egészíti ki. Egyik-másik gyerek meglepően tisztán énekel. Nagy szó ez, hiszen itt az értelmes, jól tagolt beszéd is sokéves pedagógiai munka eredménye. A magyar gyógypedagógia százesztendős. A kezdet egy névhez, egy kezdeményezéshez köthető. 1875-ben egy lelkes tanító intézetet nyitott a gyengeelméjűek számára. Az úttörő neve; Frim Jakab, ő a szellemi fogyatékosok oktatásának megszervezését már fiatal vidéki tanítóként életcéljának tekintette. Frim tulajdonképpen kora haladó polgárságától kapott megbízást egy pedagógiai kísérlet elvégzésére. Az intézet megnyitásának előzményei és későbbi története erre utalnak: A vidéki tanító 1872-ben, húszesztendős korában érkezett Budapestre. Emberbaráti tervéhez hamarosan megnyerte a „Munka" nevű szabadkőműves páholy támogatását. Két év múlva a páholy és az akkori Külügyminisztérium segítségével európai körútra indul, hogy tanulmányozza a szellemi fogyatékosok számára az idő tájt létesített első intézeteket. Hazatérve, „A hülyeiskola szükségessége" című cikkét a Pesti Napló közli, két hasonló tárgyú írása pedig a Pester Lloyd-ban, illetve az Ungarische Schulbote című lapban jelenik meg. Ekkor már 1875-öt írunk, ez egyben a Frim-iskola alapításának éve is. Az iskola, többszöri költözködés és névváltoztatás után, 1888-ban valóban intézetté vált. Az iskolát ez évtől kezdve a Kultuszminisztérium nemcsak támogatja, hanem alapítványi helyekkel rendelkezvén, ellenőrzi is. 1896-ban a tanodát államosítják. Az intézkedés nemcsak az iskola jogállását, hanem a pedagógiai munkát is megváltoztatja. A korábbi, kissé esetleges foglalkozásokat 1896-ban tanterv szerint végzett munka váltja fel. Az órarendben délelőttönként elméleti tárgyak, délutánonként a kisebb szellemi erőfeszítést kívánó kézügyességi, ének- és tornaórák szerepelnek. A gyerekek fáradékonysága miatt az órák rövidebbek, mint más iskolákban. Az intézet pontos szervezeti szabályzattal rendelkezett. Eszerint ide csak hét-tízéves korú, nevelésre, oktatásra alkalmas gyermek vehető fel. A növendékek először rendszerint az előkészítőbe kerültek. Itt a gyerekeket megfigyelték és fokozatosan felkészítették a tanulásra. Az előkészítőt sikerrel végzők rendes osztályba kerültek. Az oktatás az akkori népiskolai gyakorlatnak megfelelően hat fokozatban történt. A nevelők minden fokozaton gyógypedagógusok voltak. Az intézet életének egyik meghatározó korszaka 1925-ben kezdődött és Szabó Károly igazgató nevéhez fűződik. Az ő működése idején új tantervet dolgoztak ki és bevezették a gyerekek teljesítményének számszerű, összehasonlító értékelését. Az osztályozási módszert dr. Bárczy Gusztáv, az intézet, majd a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola későbbi igazgatója dolgozta ki. A Bárczy-féle értékelési rendszer pontosan meghatározza, milyen szempontokat kell figyelembe venni „az iskola és a környezet számára elviselhetetlen, fejlődési zavarokkal küzdő gyerekek" elbírálásakor. Az osztályozás természetesen különbözött a rendesen fejlett gyermekek tevékenységét, magatartását értékelő rendszerektől. Imbecillis tanulóknál a ritmusos járás, a fegyelmezett ülés, de még a hangfelismerés és a köszönés tudománya is pontokkal jutalmazható. Bárczy Gusztáv 1950-ig volt az intézet igazgatója. Mint tanítóból lett orvos, munkája elismeréséül Kossuth-díjat kapott. Országgyűlési képviselővé is megválasztották. Nevéhez fűződik a magyar gyógypedagógia szakmai bibliográfiája alapjainak a lerakása. A Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola— 75 éves jubileuma alkalmából — az ő nevét vette fel. Nemzetközi elismerésére jellemző, hogy az NDK-ban az ő módszereivel és útmutatásai szerint dolgozik ma is a róla elnevezett gyógypedagógiai intézet. Az iskola 1951-ben költözött jelenlegi épületébe. 1956-ig a Csalogány utcai épületben volt a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola is. Ebben az időben, még együtt nevelték a debilis és az imbecillis gyerekeket. Az enyhébben és a közepesen sérültek elkülönítése csak 1963-ban történt meg. Ekkor kerültek a debilisek kisegítő iskolába, az imbecillisek pedig a „foglalkoztatóba". Ekkor kezdődött a Csalogány utcai intézet nevelőotthonná való átszervezése. 1963-ban hazánkban egy tízéves gyógypedagógiai kísérletsorozat kezdődött, melyben a Csalogány utcai iskolán kívül három vidéki intézmény vett részt. A mai munka részben e kísérletek tapasztalatai alapján történik. A foglalkoztató iskolák óvodai csoportjában először a gyerekek mozgását, beszédkészségét fejlesztik, játszani is tanítják őket. Az egyik legfontosabb pedagógiai eszköz a játék, mely a négy iskolaév alatt tantárgy is. Legalább ilyen fontos az állandó beszédfejlesztés, a környezet megismertetése és a ház körüli vagy egyéb munkára való nevelés. A „felelősök" közül sokan napi hat órán keresztül egyszerű, mechanikus munkát végeznek. A Csalogány utcai intézetben jelenleg 112 állami gondozott, 88 fővárosi beutalt bennlakó és 36 bejáró gyermekkel foglalkoznak. 1974-től az épületben működik az ún. Áthelyező és Tanácsadó Állomás is. Ez a szerv végzi valamennyi fővárosi nevelőotthoni gyermek szelekcióját, elhelyezését. Hittig Ágoston az európai hírű gyógypedagógiai intézet jelenlegi igazgatója. Az ő és 26 pedagógus-társa munkáját a vállalt feladat nagyságához mérhető gondok nehezítik. Ezek csak részben anyagiak; súlyosabbak szakmai gondjaik. Az intézmény egyik fő törekvése: felkészíteni a tanulókat arra, hogy védőmunkahelyen képesek legyenek valamely hasznos tevékenység végzésére. Ám nincs elegendő ilyen munkahely! Ezért az intézet keretében létrehoztak egy bedolgozó jellegű védőmunkahelyet ; itt a tanulók a Háztartási és Vegyipari Vállalatnak végeznek részmunkát. S üzemen belül is létesített az intézet védőmunkahelyet: a Zamat Keksz-és Ostyagyárban. E védőmunkahelyeket pedagógiailag kifogástalanul megszervezték. Az itt dolgozó tanulók rehabilitációját tehát biztosították. ' Ami ellenben szomorú és elgondolkodtató : a tanárok sok évi, igen fáradságos gyógypedagógiai munkájának haszna néha részben kárba vész. Az intézetben nevelkedett s már munkaképes felnőttekké vált tanítványaikat nem tudják folyamatosan elhelyezni Szociális Foglalkoztató Intézetben. Ezek az intézetek az Egészségügyi Minisztérium kezelésében vannak. A Csalogány utcai iskola szakmailag kitűnően felkészült gyógypedagógusai mindent elkövetnek a rájuk bízott gyermekek rehabilitációja érdekében. Ahhoz azonban, hogy a kezük alól kikerülő fiatalok a társadalom számára hasznos munkát végezhessenek, biztosítani kellene, hogy tanítványaik életvitelét a továbbiakban is szakemberek irányítsák. 37