Budapest, 1976. (14. évfolyam)

4. szám április - Vargha Balázs: Déry Tibor ezer alakban III.

Az író a negyvenes évek végén, Szigligeten Irodalmi városképek Vargha Balázs Déry Tibor ezer alakban III« Párhuzamok A befejezetlen mondat és a Felelet rokonsága nyilvánvaló. Két nagy regényt írt Déry ugyanarról a történelmi időszakról, a nagy válságot követő évekről. Nyomor — munkásmegmozdulások — rendőrterror — fasizálódás. Még pontosabb a párhuzam a két regény cselekményében: illegális pártmunka, tüntetés, lebukások, börtön. És két férfi-főszereplő, akik bármennyire különböznek is egymástól és Déry Tibortól, mégis az író alakváltozatai. Parcen Nagy Lőrinc A befejezetlen mondatban, Farkas Zénó aFe/e/etben— két igazi úriember, vagyonnal és előkelő összeköttetésekkel. Más közös vonás nincs köztük— legalábbis az expozícióban. Parcen Nagy szemlélődő, töprengő ember, magyar Marcus Aurelius, aki többet törődik morális feladványok megfejtésével, mint a részesedésével az ország legnagyobb iparvállalatában. Farkas Zénó, a kémia nyilvános rendes professzora viszont leginkább Szabó Dezső kedvenc hőseire emlékeztet, titáni étvágyú fenegyerekekre, akiket környezetük imád és retteg. Ez a két különböző jellem Déry Tibor képemása, akiket az író szorosan párhuzamos pályán vezet végig. Mindkettőt egy kommunista lány szerelemmé érlelődő barátsága juttatja el fontos felismerésekig. Fejlődésük alapja eleve adva van: mindketten émelyegnek a magyarországi jobboldali rezsimtől. Déry Tibor megajándékozza őket gyermekkori emlékeivel. Parcen Nagy Lőrinc, mikor tanúskodik egy gyilkosság ügyében, hirtelen elveszíti kapcsolatát a tárgyalással, mert az ablakon beeső napfény-nyaláb a gyerekkori lakásukat juttatja eszébe: ,,... vasárnaponként, a csendes reggeli lustálkodás után belépett a jól kitakarított ebédlőbe, s megpillantva a behúzott, piros bársonyfüggönyök egy-egy résén behulló napsugarat s a körülötte táncoló port, hangosan sikoltott a gyönyörűségtől. . . Minthogy teljesen egyedül volt ilyenkor a nagy ebédlőben, amelyet ekkor csak a magáénak érzett, leült a földre, a szőnyegre, s órákig elbámészkodott a napsugár körül táncoló poron." Farkas Zénó — jellemének, természetének megfelelően — élesebb, vadabb gyerekkori emlékben részesedik. Nénjével együtt bámulta hajdanán a Báthory utcai papírraktár égését, amely igazában az írónak volt legfőbb élménye. „A két gyerek a cselédszoba ablakából nézte a tüzet. Szebb volt, iszonytatóbb és nagyobb, mint bármi, amit ezután életükben láttak. A szűk udvarban a lángok felcsapódtak az emeletig, körös-körül a máskor piszkos falak rózsaszínűre felizzottak, a sötét konyha- és cselédszoba-ablakokon a vörös visszfény emeletrőlemeletre úgy futkosott ide-oda, mint egy távoli ismeretlen csillag pillantása. A huzat néha a magasba emelt egy-egy égő papírlapot, amely óriási madárként lobogva elszárnyalt az ablak előtt. Minden csupa tűz és ragyogás volt. A két gyerek egymás kezét fogta, összepréselt fogakkal, visszatartott lélegzettel, szótlanul bámult ki az ablakon. Hangja is volt a tűznek, morgott és ropogott, s ha egy-egy szélesebb láng félívben előrehajolva szétsziporkázott a négy kőfal között, s egy nagy szikra felhőt fújt fel az égbe, akkor olyan sziszegés hallatszott, mintha a paradicsomi kígyó tekeregne fejük felett a tetőn. A kislány hirtelen kinyitotta a száját, s előbb halkan, szakadozottan, majd egyre erősebben sikoltozni kezdett boldogságában." Még ez a két gyereksikoly is igen különböző. Parcen Nagyét öntudatlan esztétikai — vagy természettudományos? — szemlélődés váltja ki. Farkas Zénó nénjét viszont úgy nyűgözi le a tűzvész, ahogy később az öccsének vulkán-természete. A papírraktár égése így lesz előképe annak, hogy ő, Angéla majd föladja a maga személyes létét, s bizalmasa, bámulója és gondnoka lesz zseniális öccsének. Tüntetések 1934. augusztus elseje. Parcen Nagy Lőrinc a Club kávéházban ül (a mai Szent István körúton) s hallgatja az anyja szeretőjének, Wavra professzornak lankadatlan fejtegetéseit Európa jövőjéről. Közben a köpcös professzor szivarhamuval szórja tele környezetét és partnerét. „ — Hát ez meg micsoda? — kiáltotta hirtelen s felugorva az ablakhoz szaladt, ahonnét hevesen integetett Lőrinc felé... A Vígszínház felől egy húsz-huszonöt főnyi szaladó csoport közeledett, amelyet kivont kardú rendőrök üldöztek. Az egyik menekülőt a kávéház előtt egy rendőr utolérte s kardlapjával hátulról fejbevágta, a munkáskülsejű suhanc arcát rögtön ^borította a vér, összeesett. — Mi történik itt? — kérdezte Lőrinc. A menekü-22