Budapest, 1976. (14. évfolyam)
3. szám március - Zolnay László: Terv az egész várbástyasétány megnyitására
A XVIII. századi Szent Borbála lőportár (Táncsics Mihály u. 9.) Molnár János felvételei Gótikus terem ajtaja a régi királyi kúriában (Táncsics Mihály u. 9.) tal helyére Pintér Béla nagy, modern alkotását: a Hilton szállót építik. Az Erdődy-palotából az MTA Zenetudományi Intézetének székháza lesz. A Táncsics Mihály u. 1. sz. alá, a brit követségtől visszavásárolt romház helyén újjáépített palotába az Országos Műemlék-felügyelőség költözött be. A Várnak ez a része tehát exkluzív miniszteriális és mágnásnegyed helyett szabadtéri múzeum, tudományos intézmények lakta műemlék-rezervátum lett. És alapvető módon : országos idegenforgalmunk középpontja. ismeretlen középkori emlékek a rejtett területen Jómagam csupán fogadatlan prókátora vagyok a városépítés-városszépítés ügyének. A most említett területen azonban (tehát a Bécsi kapu tér és a Halászbástya között) mint a Budapesti Történeti Múzeum régésze — Bertalan Vilmosné, H. Gyürky Katalin, Gerő Győző feltárásain kívül — magam is jelentős építészettörténeti emlékekkel gyarapíthattam középkori emlékeink kataszterét. Ezek okán kérem a szólás jogát. Régészeti „elfogultságom", úgy véiem, egybeesik a városrendezés esztétikai és gyakorlati érdekeivel. Megemlíteném elöljáróban: meglehetősen sivár és jobbára a szerényebb budai barokk és copf stílust felidéző építészeti együttesek — majd az azokat korban követő eklektika s egyéb hibrid stílusegyvelegek — fogadják és kísérik azt a látogatót, aki a Bécsi kapu felől közelíti meg a Vár centrumát. Az Országos Levéltár építészeti monstrumán sokat enyhít a Bécsi kapu tér — kicsit hamis, de tetszetős — másodkézi, osztrákos barokkja. (A kedves kis sarokerkélyt pl. a tér s a Hatvany Lajos utca sarkán az 1920-as években építtette Esterházy Móric.) Az evangélikus templom sem nyújt stílusélményt. És ha a Táncsics Mihály utcán át megközelítjük a Mátyás-templomot, legfeljebb a honfiszív dobban nagyobbat a Táncsics és a Kossuth emlékét idéző táblák láttán. A fényképezőgépek csak az Erdődy-palota táján kerülnek elő. És mitagadás: Pintér Béla Hiltonja épp úgy csak egy kornak — a mainak — építészeti ízlését példázza, mint a Fellner-féle hajdani Pénzügyminisztérium neogótikus állovagvára. (S ezen csak keveset tompít az, hogy a háború után Rados Jenő megpurifikálta az épületet, vagy hogy zord pénzügyérek helyett ma a Műszaki Egyetem fiataljainak orcái s száradó fehérneműi néznek ki az ablakokon.) A Mátyás-templomot — többkevesebb okkal — mindenki megcsodálja; a neogótika mesterműve. Csakúgy, mint ahogyan a neoromán stílus hatásos építészeti kulisszája Schulek Frigyes 1902-re felépült Halászbástyája is. De hát mit csináljunk? Két újkeletű közmondás felelhet erre. Az egyik így hangzik: ez van, ezt kell szeretni. A másik: ami nincs, nem hiányzik. A sok neo-emlék s a fentemlített, tán rosszmájú negatívumok után azonban néhány olyan dolgot is felsorolnék, ami van, de hiányzik. Ez pedig a budai középkor meglevő, ám rejtett emlékeinek láttatása ebben a teljesen újarculatú vári negyedben. Azt hiszem, most — s részben éppen ezekkel a témákkal kapcsolatban — kezd végképp aktuálissá válni a keleti bástyasétány megnyitásának ügye. (Én magam 1962 őszén dolgoztam ki egy javaslatot. Ezt pontosan tíz évvel később elnéző szánalommal, elintézetlenül adta vissza egyik — a kérdésben hivatott — hivatalunk vezetője. 1967-ben Heim Ernő, a jeles városépítész, a „Budapest" januári számában Ismert látványok — új nézőpontból című cikkében vetette fel ugyanezt. S e lapszámban Zboray Ferenc olvasói levelére Szilágyi Lajos, akkor a Városrendezési és Építészeti osztály vezetője, válaszként közölte: „Terveink szerint a Babits sétány rendezésére a következő ötéves tervben sor kerül." 1975-ig azonban minderre nem került sor.) Előbb azt mondanám el: milyen lehetőségeket látok a sétány megnyitásában, laikus és régész szemmel. Aztán azt: mennyivel jutottunk közelebb ennek a — lám, milyen sok tollvonásba kerülő — közóhajnak megvalósításához. Az északi és keleti sétány megnyitása - mitegy nyolc méteres szélességben s a Hilton szállóig terjedő mintegy 350—400 méteres hosszban — közel kétszeresére növeli az autóforgalomtól mentes vári sétáló teret. Új, ismeretlen nézőpontokat ad a város s a hegyek felé. De ezenfelül: a láttatásba olyan középkori, hiteles — és nem „neo" — építészeti emlékek sorát kapcsolhatja be, amelyeket ma nélkülözünk. Nézzük tehát: mik azok a történetirégészeti rejtett gyöngyszemek, amelyeket felfűz ez a jó százéves késéssel megvalósuló sétaút? A gótikus zsinagóga és a régi királyi rezidencia romjai Északról, a Bécsi kapu felől a Babits sétányon haladva utunk érinti azt a kéthajós, gótikus, 1461-ben épített zsinagógát, melyet 1964/65-ben tártam fel. A templomot Mátyás király „pénzügyminiszterének", Nagy Mendel országos zsidó prefektusnak egykori telkén a magyar gótika legjobb mesterei építették fel. A mintegy harminc méter hosszú, tíz méter széles, közepén pompás pillérsorral tagolt zsidó templomot úgy építették meg, hogy északi hosszfala magára a régi, beljebb állt várfalakra nehezedett. Az épület (az átellenben, a mai Táncsics Mihály utca 26. sz. alatt álló másik, kisebb zsinagógával együtt) egészen az 1686-os ostromig szolgálta híveit: a budai zsidóság átvészelte a törökkort. A zsinagóga az 1686. évi felszabadító ostromkor égve dőlt össze, maga alá temetve oda menekült híveinek jórészét. Ásatásaimnak e vonatkozásban igen szomorú leletei, antropológiai anyagai mindenben megerősítették az ostromkor elszenvedett kegyetlenségek írott emlékeit. A maga nemében európai ritkaságszámba menő zsinagógát az aranymetszés szabályai szerint szerkesztették. Belső tere nagyszerűbb a királyi palota rekonstruált gótikus nagy-