Budapest, 1976. (14. évfolyam)

3. szám március - A címlapon: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár olvasóterme (Csigó László felvétele)

a házban is rendel), és minden egyéb felmerülő probléma megoldásáról. Figyelemre méltó az a több éves tapasztalat, hogy a nyugdíjas-házak rentábilisak. A befizetett havi 600 Ft lakásbérleti díjakból, állami dotáció nélkül, maguk gazdálkodnak. És a ház a lakóknak az előzőekben felsorolt szolgáltatásokat is nyújtja! A közös helyiségek és közös szolgáltatások igénybevétele tetszés szerinti. A kollektív házak — üzemeltetett lakóházak — alapgondolata tehát a legkülönfélébb korosztályok (fiatalok, új házasok, egyedülállók) számára is vonzó lehet. Az a lényeg, hogy az épületen belül az adott korosztály igényeinek megfelelő szolgáltatásokat nyújtson, saját szervezésben, saját irányítással, társadalmi vagy önigazgatással (például mint lakásfenntartó-szolgáltató szövetkezet). A szolgáltatásokat anyagilag mindenki számára elérhetővé kell tenni, akár közösen fizetett alkalmazottakkal, akár bérbe adva különböző szolgáltató jellegű szövetkezeteknek. Természetesen, a szolgáltatások ilyen megszervezése épp így elképzelhető egy olyan lakóházon belül is, ahol öregek—fiatalok, nagyszülők és unokák, kis- és nagy családok, kis- és nagylakásokban, egymással összhangban, egymást segítve élnek egymás mellett. Szolgáltatásokról szólva, az eddigi tapasztalatok alapján elsősorban takarításra, automata mosodára — vagy Patyolat felvevőhelyre — ruhaneműek és háztartási gépek javítására s egyéb szerviz-jellegű munkákra gondolunk. De kiegészülhetnek ezek bármilyen más, közösen igényelt szolgáltató tevékenységgel (pl. gyermekmegőrző kis házi óvoda-bölcsőde, közösen megrendelt, házhoz szállított napi élelmiszer- és háztartási árucikkek, kis konyhaétterem stb.). A közösségi helyiségek tervezésénél elsősorban különböző klubszobák, könyvtár, közös gyermekjátszók, barkácsoló, illetve kondicionáló helyiségek megvalósítása jöhet szóba. Összefoglalva tehát: az üzemeltetett lakóházban a különböző nagyságú lakások mellett az alapfokú szolgáltató-kereskedelmi — egészségügyi — nevelési — kulturális közintézmény hálózat különféle egységeit is létre lehet hozni, az igényeknek és az adottságoknak megfelelően. A továbbiakban javaslatunk feltételeit és szükségességét kívánjuk bemutatni, illetőleg bizonyítani. A műszakigazdasági feltételek már ma is adottak. A lakások új műszaki-gazdasági normatívája (MGN) megengedi az ún. „idegen rendeltetésű területek" címszó alatt kereskedelmi, klub, iroda, öltöző, mú'he/y, raktár helyiségek létesítését. Ezek gyakorlati megvalósulását jól illusztrálja az Óbudai lakótelep, ahol a lábakra állított házak alatt a legkülönfélébb rendeltetésű helyiségeket — kisboltokat, üzleteket, vendéglátóipari létesítményeket — alakítottak ki. Ma már általános az a vélemény, hogy ezzel a megoldással mentették meg a lakótelep városias jellegét. A 10 ezer lakásos Békásmegyeri lakótelep most kezdődő építésénél alapozási okok miatt szintén lábakra kell állítani a házakat. Ez komoly problémákat okoz a különböző építtető, beruházó, üzemeltető szerveknek: funkciót kell biztosítani több ezer négyzetméteres nagyságrendű alapterületnek! Hasonlóképpen gond a már megépült házgyári lakóépületek pincéinek és fogadószintjeinek kihasználatlansága. Ugyanakkor ismertek azok az ideiglenes szükségmegoldások, amikor különböző lakótelepeken a földszinti lakásokban óvodát, bölcsődét, körzeti orvosi rendelőt stb. kell elhelyezni. mivel a külön e célra tervezett intézmények nem épülnek fel időben. De ezen intézmények megvalósítása is többnyire késedelmes, hiányos — és minden esetben igen költséges járulékos beruházást igényel —, ami komoly nehézségeket okoz a lakosság ellátásában. Ugyanakkor ez az építési gyakorlat, amely általában az 1000 lakás/közintézmény átlag normatívával számol — teljesen függetlenül az adott lakótelep lakásállományától — néhol kihasználatlanságot, másutt túlzsúfoltságot okoz. Érdemes itt megemlíteni, hogy például az NDK-ban nem 1000 lakásra, hanem 1000 lakosra vonatkoztatják az ellátásiintézmény normatívákat. Megszüntették az alapfokú ellátási intézmények centralizált építését; ezeket ma már a lakóépületek földszintjén helyezik el, mert a gyakorlatban ez vált be, és ez bizonyult gazdaságosabbnak. Nálunk viszont előfordulhat, hogy a túlnyomóan másfél-kétszobás (maximum 3—4férőhelyes) lakásállománnyal rendelkező Újpalotán 10 év múlva az óvodák, bölcsődék kihasználatlansága lesz a probléma, miután az itt felnövekvő új nemzedék ezekben a kis lakásokban nem tud családot alapítani, tehát kénytelen lesz a város más részébe költözni. A javasolt üzemeltetett lakóház viszont a beköltözés pillanatában kielégíti az alapfokú ellátási igényeket, mégpedig gazdaságosan külön járulékos beruházás nélkül, rugalmasan változtatható formában és mennyiségben. A gazdaságosság kérdése legalább három vonatkozásban felvetődik: a lakások építési, a nehezen számszerűsíthető háztartási, ún. rezsiköltségek és az emberi energia megtakarítása tekintetében. A legfontosabb kérdés az, hogy az V. ötéves tervben központilag előirányzott 53 m2

-es átlag lakásalapterülettel és az átlag építési költségekkel javaslatunk hogyan egyeztethető össze; különös tekintettel az adott gazdasági helyzetre. Jelenleg minden egyes lakásba több olyan rendeltetésű helyiséget terveznek, amelyeknek funkciója közös helyiségekben is megoldható lenne, könnyebben, jobban és gazdaságosabban. A nappali szobát — amelybe jelenleg 2 ágyat is előirányoznak — úgy méretezik és bútorozzák, hogy az a családi élet közös eseményeinek színtere legyen; emellett vendégek fogadására, gyerekek nevelésére, játszásra, tv-nézésre, tanulásra, pihenésre, alvásra és még sok, egymást zavaró esemény befogadására is alkalmasnak kellene lennie. A konyhát a kötelező normatíva alapján úgy kell tervezni, hogy abban az évtizedekkel ezelőttihez hasonló háztartásvezetés, a mindennapi sütés-főzés, étkezés, befőzés is lebonyolódhasson. Mindenfürdőszobában helyet kell szorítani a saját mosógépnek, centrifugának, a mosakodás és a fürdés funkciói mellett. A fűtött lépcsőházi, folyosói teret általában nagy előszoba választja el a lakás többi helyiségétől. A lakásban kell tárolni a saját tulajdonú háztartási gépeket, melyeknek összességére jellemző a gazdaságtalan üzemeltetés (heti egyszeri-kétszeri használat), a nagy energiaigényesség (minden lakásban minden háztartási gép), az alacsony ki használtsági fok, egyszóval az alacsony társadalmi hasznossági fok. Mindezek meglevő ellentmondásai a mai lakástípusnak. A felsorolt, egymást fedő, egymást zavaró funkciók az átlag 53 m2

-es hasznos lakás-alapterületnek 15—20%-át is jelenthetik. Az emberi energiával való pazarlást nagyon egyszerűen és áttekinthetően illusztrálja a mai átlag család (2 szülő + 1 vagy 2 gyermek) átlagos mindennapjának, tevékenység-sorozatának a leírása: Felkelés — mosakodás — reggeli (bölcsőde-óvoda-iskola) — munkahely — munka (bölcsőde-óvoda-iskola) — bevásárlás — otthon — „szabadidő". Mire mindez lezajlik, általában este 6 óra van. Ezután: vacsorakészítés — vacsora — (gyermekek fürdetése, lefektetése) — és már 8 óra van. Majd: mosogatás — rendrakás — (mosás a gyermekekre, magukra) — esetleges ruhailletve egyéb javítások. És a felsorolásban még olyan alapvető tevékenységek sem szerepelnek, mint foglalkozás, játszás a gyermekekkel, egymás dolgainak és problémáinak megbeszélése, tévénézés, olvasás stb. Ezek bármelyikének a megvalósítása csak az előzőekben leírt, valamelyik mindennapos háztartási tevékenység elmaradásával, vagy a család egyik tagjának — általában a feleségnek — a rovására történhet. A háztartás naponta átlagosan 2—4 órát vesz el az emberek idejéből. Teljesen egyértelmű, hogy ennek az időnek a társadalmasítása alapvetően fontos elsősorban a nők — általában minden ember — önmegvalósításához. A napi háztartás társadalmasítása az ügyben tett számos intézkedés, kedvezmény és határozat ellenére lényegében még ma is megoldatlan. Ezeket a tevékenységeket javaslatunk szerint úgy kellene átszervezni, hogy az erre alkalmas alapfokú szolgáltatóipari, kereskedelmi, művelődésügyi és a szabadidő eltöltésére szolgáló létesítményeket mindenki által naponta — akár papucsban — és anyagilag elérhetően, az üzemeltetett lakóházakban helyezik el. E javaslat aktualitását és fontosságát, úgy véljük, nem kell külön bizonyítani. Természetesen mi sem hisszük, hogy bármilyen új lakástípussal egymagában lehetséges egy összetett társadalmi feladatot megoldani. De az üzemeltetett lakóház talán elősegítheti az életmód kedvező átalakulását. Kitágítja a hagyományos családi életforma építészeti kereteit: magába foglalva a mai modern lakást, továbblép; igényesebb programmal, gazdagabb funkcióval, több új lehetőséget nyújtó építészeti környezettel kísérli meg inspirálni az új életformát kereső embert. 4