Budapest, 1976. (14. évfolyam)

2. szám február - Konrádyné Gálos Magda dr.: A „Newyork”

Mozaik a főváros múltjából Az egyetem „rágalmazása" miatt kizárt jogász A Budapesti Tudományegyetem tanácsa 1907 márciusában 200 szegénysorsú diákot kizárt az egyetemről azért, mert a tandíjat nem tudták befizetni. A Szociáldemokrata Párt értesült az ügy-, ről, és március 27-én a Damjanich utca 26. számú házban levő párthelyiségében nyilvános gyűlést rendezett. A gyűlésnek egyetlen tárgya volt: „Reakció az egyetemen; 200 egyetemi hallgató kizárása". Itt Forgács Dezső joghallgató tiltakozott a sérelmes intézkedés ellen. Megállapította, hogy az egyetem az osztályuralom szolgálatában áll: az ilyen és ehhez hasonló intézkedéseivel a vagyontalan osztályok gyermekeit kirekeszti, hogy csak az uralmon levő osztályból származók szerezhessék meg a tudásnak azon fokát, amellyel bekerülhetnének a parlamentbe. Forgács vádja igaz volt, noha naiv állításokat is hangoztatott, hiszen akkoriban a képviselői tisztségre nem magasabb szintű tudás képesített, hanem származás, összeköttetések, pártállás, a birtokos- és pénzarisztokrácia szolgálata vagy demagóg-ízű szónoki készség. A rendőrség gyorsíróval jegyeztette a beszéd szövegét s ezt a következő nap részletes jelentés kíséretében elküldte az egyetem rektorának. Kmetty Károly dékán azonnal magához hívatta Forgácsot. Első kérdései nem a beszédre vonatkoztak, hanem arra, hogy tagja-e a Szociáldemokrata Pártnak, és hogy rendszeresen részt vesz-e a pátt munkájában. A kihallgatás után a dékán jelentést tett az egyetem tanácsának, s ez, mint fegyelmi bizottság megállapította, hogy Forgács egy népgyűlésen hamis vádakkal illette az egyetemet, azaz rágalmazta, s ezért az egyetemről való örökre szóló kizárással büntette. Forgács Dezső később a kolozsvári egyetemre iratkozott be, ennek elvégzése után ügyvéd lett és Szabadkán nyitott ügyvédi irodát. Emellett az ottani szociáldemokrata szervezet párttitkárává választották. Az első világháborúban orosz fogságba esett, majd a szovjethatalom szolgálatába lépett, s ezért a kolcsakisták 1919-ben Kraszno;

arszkban kivégezték. A józsefvárosi szőlőmunkások temetkezési egylete A Józsefváros nagyobbára német anyanyelvű lakosai közül a XIX. század elején sokan dolgoztak a környékbeli szőlőkben, a legtöbben Kőbányán, de sokan a Csepelszigeten és Budán is. ők alapították 1837. április elsején a „Tegmagasabb Helyen Engedélyezett" Pest-Józsefvárosi Német Szőlőművelők Temetkezési Egyletét. Céljuk az volt, hogy ha valaki közülük meghal, hátramaradottjai annyi pénzt kapjanak, amiből ki tudják fizetni a temetés költségeit és még valami maradjon a család segélyezésére is. Ezt az összeget száz forintban állapították meg. A költségek fedezésére minden tagnak 1 forint belépési díjat, évi 20 krajcár tagdíjat kellett fizetni, továbbá minden tag elhunyta után 20 krajcárt. Aki fizetési kötelezettségét nem teljesítette, adóssága meghaladta a 4 forintot, kizárták. Mindenki végrendelkezhetett, hogy elhunyta után ki kapja a segélyt. Azt, aki örökös és végrendelet nélkül halt meg, az egylet temettette el. Ebben az esetben a száz forintból megmaradt összeg az egyleté lett. Német szőlőmunkások alapították, de más is beléphetett nemre, foglalkozásra és anyanyelvre való tekintet nélkül, ha egészséges volt, 12 évesnél nem fiatalabb és 50-nél nem öregebb. A belépőtől megkövetelték, hogy pesti lakos legyen, de azt már nem, hogy a lakás a Józsefvárosban legyen. A század végén, a filoxéra pusztítása után az egylet fennmaradt, a szőlőmunkások azonban kisebbségbe kerültek. Sok magyar is belépett a tagok közé, különösen a későbbi években, ezt bizonyítják a Bálint, Farkass, Gyökér, Kántor, Suhajda, Várady stb. nevek. A kétnyelvű, német és magyar alapszabály szerint a három-három évre választott tisztikar két elnökből, két jegyzőből, egy pénzbeszedőből, tizenhat választmányi tagból és két ellenőrből állt. Az egylet minden év december 27-én Szent János evangélista napján ünnepi nagymisét hallgatott, s ide saját zászlaja alatt vonult ki. Az önsegélyző egyletet kétszázan alapították, ez a szám később hatszázhatvanra nőtt. Ennél több tagot az alapszabály szerint nem vehettek fel. Ha a létszám betelte után jelentkezett valaki, az egyik elnök meggyőződött alkalmasságáról, bevezette nevét a jegyzőkönyvbe, felvétele pedig akkor történt, ha a régi tagok közül valaki meghalt. A legkisebb létszámot az alapszabály kétszázban határozta meg, ha ez alá csökken, az egyletet fel kell oszlatni. A létszám hosszú ideig 660 maradt és csak a század vége felé kezdett csökkenni. 1894-ben például 598 tag volt, köztük sok házaspár. Még ekkor is akadt évente 20—30 újonnan belépő. Az egylet csak a második világháború után szűnt meg. A hajókon és tutajokon költöző egyetem Mária Terézia 1777-ben a nagyszombati egyetemet a budai királyi várba helyezte át. A városkában, melyet sok temploma miatt Kis-Rómának neveztek, augusztus 24-én fejeződtek be az előadások. Utána a diákok bejárták Nagyszombat utcáit és énekszóval búcsúzlak: Ergo vale parva Roma Magnae Romae aemula, Derelinquo desolata Tecta tua comptula. Rex me iubet ire Budam, Terra-mari urbem notam. Eris posthac, nisi fallot Oppidorum famula Kis Róma sok díszes háza, Búcsút mondok teneked, Nagy Rómának vetélytársa Szívem itthagy, s elfeled. A királynő parancsára Elmegyek én most Budára. Félek, hogy majd híred elvesz S ismeretlen lesz neved. Pár nappal később megkezdődött a köl tözés. Szekerekre raktak minden felszere lést, szekrényeket, a könyvtár könyveit, a csillagvizsgáló műszereit, a nyomda gépeit, a tanárok holmiját, és úgy vitték a Vág folyó partján fekvő közeli Nádszegre. Innen a rakományt vízi úton szállították tovább, a Vág és a Duna hullámain, sószállító hajókon és hat frissen ácsolt nagyméretű tutajon. A hajókaravánt a költöztetés lebonyolításával megbízott Kempelen Farkas kamarai tanácsos személyesen irányította. Éjjel nem utaztak, ezért az első este Komáromnál, a másodikon pedig Nagymarosnál kikötöttek. Harmadnap délután minden bonyodalom nélkül partot értek a tabáni révnél. Az érkezés híre hamar elterjedt és sokan siettek le a Duna-partra, hogy éljenzéssel fogadják a városukba költöző egyetemet. A kirakodást és a királyi várba való felszállítást még aznap elkezdték, s a következőkön gyors ütemben folytatták. A hat tutajt szétszedték, s faanyagát felhasználták az egyetem jobb elhelyezése miatt szükséges átépítésnél. Az építkezés ugyan elég soká elhúzódott, de a legfontosabb munkákat hamar befejezték. így 1777. november 3-án megtarthatták a tanévnyitó istentiszteletet és hat nappal később megkezdhették az új helyen az előadásokat. A pesti serfőzde bérleti dija 1730 körül Az italfogyasztás mindig hasznot jelentett az államoknak, városoknak, magánszemélyeknek. így volt ez a XVIII. század elején is. Pest városa például négy borkimérést tartort fenn és a tulajdonában volt egy serfőzde is. Ez utóbbit nem maga üzemeltette, hanem évi 2000 forintért bérbe adta. 1731-ben, az előző évi kitűnő szőlőtermés után az árpáié fogyasztása erősen lecsökkent, a bérlő nem találta meg számítását, és veszteségére hivatkozva visszalépett a bérlettől. A város 1731 december i-én Setele Simonnal kötött szerződést. Ebben a serfőzde használatáért nem meghatározott összegű díjat kért, hanem ezt a termelés mennyiségétől tette függővé: Setelének minden két akó űrméretű hordó után 18 garast kellett fizetnie. A tanácstagok, akik maguk is kedvelték Gambrinus italát, még azt is kikötötték, hogy a bérlő köteles nekik évi 24 akó sört adni. Utólag kiderült, hegy Pest az új szerződéssel jól járt: 1732-ben a sörfogyasztás 3239 forint jövedelemhez juttatta. V. M. 48