Budapest, 1975. (13. évfolyam)
12. szám december - Krasovec Ferenc—Takács Ferenc: A Testnevelési Főiskolaötven éve
vette a kapcsolatot Németh Dezső parancsnokkal, a Magyar Néphadsereg későbbi vezérkari ezredesével. A haladó gondolkodású katonák, tanárok és hallgatók mentették meg a TF-et a kirablástól. Legvégül pedig, kapcsolódva a szovjet egységekhez, aktívan részt vettek Buda felszabadításában. Kőszeghy Albert zászlós vezetésével alakult meg a TF-es szakasz. Sapkájukra vörös szalagot tűztek és a szovjet tengerészgyalogos zászlóalj kötelékében kezdték meg a harcot. Emléküket márványtábla őrzi a TF Alkotás utcai bejáratánál. * 1945-ben új korszak kezdődött a TF történetében Is. A talpraállás nem ment könnyen, hiszen a helyzet nagyon sivár volt: rommá lőtt épületek, feldúlt pályák stb. Mindent elölről kellett kezdeni. Az újjáépítés — a tanárok és a sportolók közreműködésével — már 1945 májusában megkezdődött, az oktatómunka azonban csak a következő év februárjában indulhatott be. A kormány — a kommunista párt javaslatára — kormánybiztost küldött a TF-re, de megnyugtató rendet teremteni csak a fordulat éve után lehetett, amikor a főiskolát a VKM felügyelete alól kivonták és az Országos Sporthivatal mellé rendelték. Az új igazgató — dr. Hepp Ferenc — külföldi példák alapján megkezdte a főiskola egyetemmé fejlesztését. Újabb reformidőszak kezdődött 1951-től, Antal József igazgató vezetésével. A főiskola egyre nagyobb szerepet kezdett játszani a korszerű sportmozgalom megteremtésében. Az 1956-os ellenforradalom csak megzavarni tudta az oktató-nevelő munkát, de viszonylag nagyon hamar konszolidálódott a helyzet. Új tanerők kerültek a főiskolára, tovább fejlődött a szakmai-ideológiai oktatás. Nagy segítséget jelentett ebben a munkában az is, hogy a TF diákszállását kollégiummá fejlesztették, amely Kilián György nevét vette fel. A hatvanas évek elején, a társadalmi változások következtében szükségessé vált egyetemi reformtörvény megvalósítása hozott sok újat a TF életébe. A reformbizottság évekig tanulmányozta a korszerűsítés lehetőségeit és számos jó javaslatot tett (arányos óraterv, óraszámcsökkentés, új tankönyvek, fiatal szakkáderek beállítása, a tudományos kutatás fokozása stb.). Közben ismét új igazgató került a főiskola élére. 1965-től Kerezsi Endre igyekezett a reformtörekvéseket valóra váltani, melyek — sajnos — nem mindig találnak megértésre a legfelső sportvezetésben, az MTST-ben. Fontos esemény volt a főiskola életében a várva várt uszoda átadása és néhány létesítmény korszerűsítése. Kerezsi Endrét betegsége megakadályozta abban, hogy tovább folytassa a reformok megvalósítását, így utódjára, dr. Terényi Imrére várt ez a nehéz feladat. Az időközben létrejött új vezetőszerv, a Magyar Testnevelési és Sportszövetség (MTS) 1967-i II. Kongresszusán irányelveket adott ki a főiskola fejlesztésével kapcsolatban. Kiszélesítették a TF feladatkörét, ismét ide helyezték az edző- és a vezetőkáder-képzést, megkezdték az egyetemmé válás feltételeinek kialakítását. Végre felélénkült a tudományos kutató munka is, megszűntek a különböző koofliktusok a főiskola illetve a Testnevelési Tudományos Tanács (I I I), valamint a Testnevelési Tudományos Kutató Intézet között (TTKI). A TTKI a főiskolához került és a Testnevelési Főiskola Kutató Intézeteként (TFKI) új koncepcióval és új szervezeti egységekkel kezdte meg a munkát. A könyvtárat korszerűsítették és valóban jól működő szakkönyvtárrá fejlesztették, melyben jelenleg 54000könyv, 163 hazai és 222 külföldi folyóirat található. Ugyanakkor létrehozták a Szakkönyvtári és Dokumentációs Intézetet (SZDI), melynek legfontosabb feladata a főiskola és a magyar sportmozgalom munkájának segítése, a szakemberek informálása, a TF kiadványok gondozása, a kiadvány-cserekapcsolatok lebonyolítása. Ebben az időszakban sokat fejlődött a főiskola, többek között új szak indult: a sportszervezői szak. Ezen a szakon levelező tagozat keretében folyik az egyszakos sportvezetők felsőfokú oktatása, ahol a hallgatók elsajátítják a szervezés és vezetés korszerű ismeretét. Főiskolai szintűvé vált az edzőképzés is, melynek az utóbbi években már nappali tagozata is van. Minden szinten s valamennyi szakon (tanári, edzői, szervezői) folyik a továbbképzés, szintén a TF irányításával. A Testnevelési Főiskola 1970 óta kéthetes Nyári Egyetemet is rendez külföldi szakemberek részére. A rendezvény igen sikeres és lassan a főváros egyik idegenforgalmi tényezőjévé válik. A főiskola sportegyesülete, a TFSE sportolóinak eredményeit külföldön is elismerik, több olimpiaiésvilágbajnokkal rendelkezik az egyesület; holott anyagi lehetőségei igen szerények. Létesítményekben nem gazdag a főiskola. A városrész rendezése miatt (Hegyalja út. Alkotás utca) a meglevő Csörsz utcai sportpálya egy részét elvették a főiskolától, és csökken az Alkotás utcai front is. Viszont — a rekonstrukciós tervek szerint — új főépületet és fedett sportcsarnokot kap a TF a következő évtizedben. 1975 őszén egyetemi rangra emelték a főiskolát. Első rektorává Koltai Jenőt, a korábbi főigazgatót nevezték ki. Az egyetemi cím további biztosítékot jelent arra, hogy a Testnevelési Főiskola a jövőben egyre magasabb szinten tudja kielégíteni testkultúránk szakember-igényeit. 15