Budapest, 1975. (13. évfolyam)

12. szám december - Szántó László—dr. Gőbel József: Budapest fürdői II.

egyenlítődnek. Ebben valószínűleg szerepe van a személyautók gyarapo­dásának. Az autótulajdonosok a hét végét inkább távolabb — elsősorban a Balatonon — töltik. Ez a tény az idegenforgalom szem­pontjaira figyelmeztet. Budapest für­dőit hosszú évszázadok óta szívesen keresték fel külföldről is a gyógyulni vágyók, terjesztve e fürdők szépségé­nek és gyógyhatásának hírét. A má­sodik világháború megszakította a jól fejlődő idegenforgalmat. Most, az autós utazások megélénkülésével jó lenne a külföldiekkel újból felfedez­tetni nagyszerű fürdőinket. Ahhoz azonban, hogy gyógyfür­dőinket szívesen keressék fel a kül­földiek is, a célszerű propagandán kí­vül a fürdőkkel egybeépült gyógy­szállókra is szükség lenne. Gyógyfür­dőink használatához, az orvos által előírt kúrákhoz idő kell. Ezért igen jelentős a margitszigeti gyógyfürdő­szálló most kezdett építése, továbbá a Tabánban, a jelenlegi Rácz-fürdő közelében építendő nagy gyógyszálló terve. Érdekes megfigyelnünk a statisz­tikából azt is, hogy az 1958 — 1974 közötti időben a fővárosi kezelésű fürdők forgalma összességében lénye­gesen nem változott. A forgalom ré­gebbi alakulása — az 1938—1958. évek között — csak úgy értelmezhető, hogy a felszabadulás után a közön­ségnek az addiginél jóval nagyobb tö­mege kapott lehetőséget a fürdők használatára. Ezt a nagy tömeget meg kell őrizni, sőt még növelni is kellene, úgy, hogy kultúrigényeiről minél szélesebb körben igyekszünk gondoskodni. A fővárosi fürdők közönsége egyre in­kább a minőséget keresi. A minőség emelését szolgálja a fürdőknek a közelmúltban elkez­dett fokozatos felújítása. A munka egyszerre csak egy-egy fürdőrészre, osztályra terjedhet ki, mert a forgal­mas Gellért vagy Széchenyi fürdőt bajos lenne hosszabb időre teljesen bezárni. A legfontosabb ilyen mun­kák — a Széchenyi- és a Lukács-für­dő nagy felújítása — az V. és a VI. ötéves tervidőszakban készülnek. A felújítások mellett fürdőpoliti­kánk figyelembe veszi a gyógyforrá­sok vizének sokoldalú alkalmazását. Gyógyvizet használ az átépítés alatti, 1977-ben várhatóan megnyíló pezs­gőfürdős uszoda a Gellértben, és az ugyanott 1978-ban elkészülő téliesí­tett hullámfürdő is. Említettük, hogy a Dandár utcai fürdő a most folyó át­építés után szintén a Gellért-források gyógyvizét fogja használni. A Mar­gitszigeten megkezdődött a gyógy­fürdő-szálló építkezése. 1980-ra re­mélhetően elkészül a helybeni gyógy­forrásokra épülő XIV., Paskál-uszoda és strand, melyet majd gyógyfürdő (esetleg gyógyszállóval) építése követ. Végül említést kell tennünk a díj­szabásról is. A fürdők forgalmának felszabadulás utáni rendkívüli emel­kedését kétségkívül elősegítette az alacsony beléptidíj. A harminc év előtti fürdőszoba-szegény világban fontos közegészségügyi követelmény volt, hogy a fürdőzés lehetőleg min­denki számára megfizethető legyen. 1959-ben, amikor már előtérbe került a fürdők szórakoztató jellege, a strandbelépők díját kissé emelték. Most egy újabb lépéssel tovább kel­lene haladnunk és a díjszabásnál kü­lönbséget tennünk a sokféle fajta és minőségű fürdő között. Indokolatlan, hogy egy egésznapos strandolás — szép, egészséges és kulturált környe­zetben — néhány autóbuszjegy vagy egy üveg sör árát sem éri el. A fővárosi fürdők régebben eltar­tották magukat. A felszabadulás után azonban kisebb fővárosi támogatásra szorultak. Ártámogatásuk azóta ál­landóan növekszik. Remélhetőleg e rövid áttekintés is érzékeltette, hogy a főváros fürdőpo­litikája a nagyközönség szolgálatára törekszik; a gyógyforrásokra épül és továbbra is a régi nagy gyógyfürdők helyreállítását, illetve fejlesztését tart­ja szem előtt. A másik nagy cél: az uszodák fej­lesztése. A korszerű egészségvéde­lem sürgeti számuk és befogadóké­pességük növelését. Az egészségvédelmi cél mellett a közfelfogás elismeri már a fürdőzés — különösen a strandolás — szórakoz­tató jellegét. Fontos tehát a külterü­leti hidegvizű strandok korszerűsíté­se, azaz megfelelő vízforgató beren­dezéssel való ellátásuk, a víz tisztasá­gának megőrzése érdekében. A meglevő kis tisztasági fürdőket is fokozatosan gyógyvízzel kell ellátni és ezáltal gyógyfürdő-jellegűvé tenni. Ezen felül a pályaudvarok környé­kén — tekintettel az átmenő utasfor­galomra — indokolt újabb tisztasági fürdők létesítése. A főváros fürdőpolitikája arra irá­nyul, hogy igyekezzék kielégíteni a közönség sokrétű igényét. nii I I^t-wftM A Csillaghegyi strandfürdő téliesített medencéje A Gellért fürdő fedett uszodájának újjáépítése m

Next

/
Oldalképek
Tartalom