Budapest, 1975. (13. évfolyam)

12. szám december - Szántó László—dr. Gőbel József: Budapest fürdői II.

jük. A Széchenyi gőz- és kádfürdőket 1938-ban 334 ezer alkalommal használták. Ez a szám 1946-ban 823 ezerre nőtt. Azóta is tart az emelkedés, 1974-ben az igénybevétel már 1196 ezer volt. A többi gyógyfürdőben is hasonló arányokban emelkedett a forgalom. A Lukács-fürdőt 1938-ban 412 ezren, 1974-ben 1156 ezren, a Gellért gyógyfürdőt 1938-ban 240 ezren, 1974-ben pedig 792 ezren keresték fel. A kis Király-fürdő látogatottsága az említett 1938 — 1974 évek között 44 ezerről 190 ezerre nőtt. Hasonló — sőt egyes esetekben még nagyobb — emelkedést mutat az uszodák és strandok forgalma. Az 1974. évi látogatási számok mellé további adatok is kívánkoznak. 1938-ban a nagymúltú Császár-fürdőt 314 ezer alkalommal használták (a Széchenyi- és a Lukács-fürdő után a harmadik leglátogatottabb gyógyfürdő volt). Az 1974. évi statisztikából azonban a Császár-fürdő teljesen kiesik, mert a nagy elhasználódás miatt 1968 óta nem üzemel. Megszűnt a Margitszigeti-fürdő és az Erzsébet-sósfürdő is. A gyógyfürdők közé viszont két, aránylag kicsiny fürdő lépett: 1956-ban a Pesterzsébeti Jódos-fürdő, s 1974 végén az Újpestifürdő, melynek gyógyjellegét a Széchenyi-fürdő forrásából odavezetett víz adja. Az ugrásszerűen emelkedő látogatottság mellett a fürdők jellege időközben erősen megváltozott. A fürdőket most már többféle célra használják: részint gyógyulásra, kisrészt tisztálkodásra, fpként azonban testedzésre, úszásra és strandolásra. Mindez egyaránt egészségügyi célokat, gyógyítást, betegség-megelőzést is szolgál. A felszabadulás előtti időkhöz és az utána közvetlenül következő évekhez képest a fővárosi fürdőpolitika ma sokoldalúbb. A régebbi magánfürdők átvétele után most a Fővárosi Tanács Közmű- és Mélyépítési Főigazgatósága az irányító szerv, s hozzá tartozik a régebbi Fővárosi Gyógyfürdők és Gyógyforrások Vállalatából alakult Fővárosi Fürdőigazgatóság. Szembetűnő a közönség egyre növekvő fürdési igénye. A fürdőzés ma a lakosság minden korosztályának általános egészségvédelmét szolgálja. Ezért fontos a gyermekek úszás-oktatása, a felnőttek — különösen az ülőfoglalkozásúak — úszási és napfürdőzési lehetőségeinek biztosítása is. Felismertük tehát, hogy Budapest nem akkor igazi fürdőváros, ha csak a gyógyfürdőkkel törődik, minél kedvezőbb gyógyulási lehetőségeket nyújtva a betegeknek, hanem akkor, ha a fürdőzést az egész nagyközönség számára — a kisgyermekektől az idős nyugdíjasokig — minél nagyobb mértékben biztosítja. S az adatok kedvező képet mutatnak: a budapesti fürdőkben — az uszodákat és a strandokat is beleszámítva — 1938-ban 3,6 millió, 1974-ben pedig 12,2 millió látogató fordult meg. A gyógyfürdők múltban tapasztalható különállása mostanában csökken, a különböző fajtájú és célú fürdők közötti különbség elmosódik. Az 1948-ban megnyitott Dagály utcai Szabadság-strandfürdő például gyógyhatású melegforrásokra épült, és az év minden szakában üzemel. S bár a neve: strand — tulajdonképpen gyógyfürdőnek tekinthető. A Szabadságstrand volt a főváros első, télen-nyáron egyaránt működő strandja. (A közönségnek itt jelentkező igénye láttán 1963-ban a Széchenyi-fürdő strand-uszodáját is alkalmassá tették a téli használatra.) A fürdők üzemeltetését ma túlnyomórészt — bár nem kizárólagosan — a Fővárosi Fürdőigazgatóság végzi. Az 1974. évi 12,2 millió forgalomból 8,7 millió vendég a Fővárosi Fürdőigazgatóság fürdőit használta. Jelentős még a sportegyesületek kezelésében levő uszodák forgalma. Végül az egyéb szervek (pl. kerületi tanácsok) által működtetett kisebb fürdők és strandok is igen kedveltek. Jelenleg a Fővárosi Fürdőigazgatóság 8, kifejezetten gyógyfürdőt üzemeltet. Ezek (az 1974. évi forgalom sorrendjében): Széchenyi, Lukács, Gellért, Rudas, Király, Rácz, Pesterzsébeti Jódos, végül az Újpesti Gyógyfürdő. Gyógyfürdő-jellcgű még az Országos Reuma- és Fürdőügyi Intézet (ORFI) kezelésében levő Császár-fürdő, mely azonban 1968 óta átépítés alatt áll. Az évente 1,2 milliót állandóan meghaladó SZTK-beutalások Tahin Gyula felvételei 5 fürdői II. — fürdőpolitika