Budapest, 1975. (13. évfolyam)

11. szám november - Konrádyné Gálos Magda dr.: Irodalmunk hajdani hajlékai III.

irodalmi síkon valósult meg. Élükön Egressy Gáborral néha a Nemzeti Színház színészei is idelátogattak. Petőfi „Dicsőséges nagyurak..." kezdetű versét például Egressy szavalókönyve őrizte meg, az eredeti kézirat elkallódott. Felolvasták itt a fiatalok novelláikat, kritikáikat és fordításokat is. Petőfi ez idő tájt a Robin Hoodot kezdte magyarra átültetni... Heves vitákat folytattak eszményekről, műfajokról, anyanyelvünkről. „A lapot, melyben Petőfi újabb verse jelent meg, egymás kezéből kapkodták, megéljenezték" — írja Berecz Károly. Sokat szavalta asztaltársai verseit a zengő hangú Vasvári Pál. Néha biliárdoztak — Petőfi sétabotjának fogója is egy biliárdgolyó volt —, adomáztak, élcelődtek közben. Egy alkalommal híres költők gipszszobrait kínálgatta körbe egy olasz vándorárus. Ugratták Petőfit: az ő szobrát mikor árulják már ? A költő komoly meggyőződéssel vágta rá: „Lesz még nekem olyan szobrom, mely előtt kalapot emelnek Asztaltársainak elszavalta korábbi verseinek egyikét, a Jövendölést, hangsúlyozván befejező versszakát: „Anyám, az álmok nem hazudnak; Takarjon bár a szemfödél: Dicső neve költő fiadnak, Anyám, soká, örökkön él." A mesterkélt szalonköltészétet képviselő lapok — így például a Honderű (vagy ahogy Petőfi csúfolta: honte de rue, az utca szégyene) — sehogysem akarták elfogadni természetes, merész hangjukat. Gúnyosan írták asztalukról: „ez a lapok ítélőszéke... itt szivarozzák ki hazánk Lessingjei a megjelent dolgokra az anathemát vagy a magasztalást" (Pesti Divatlap). Még a Pilvaxban zenélő Rózsavölgyit is támadták. Vetélytársat is akartak állítani a Pilvaxnak: az ifjak kávéházával szemben megnyílt a „Gyűlde". De „hiábavalók voltak a lakomák, a potya szivarok", a „rókalyuk"-ba valamirevaló fiatal nem tette be a lábát. A kiadók önkénye, a lapokkal folytatott állandó polémia, a rosszul fizetett irodalmi munka sok gondot jelentett. „Egy eszme villant meg Petőfi agyában: Miért minekünk mindég másoktól függnünk? Egyesüljünk egy célra mind, s adjunk ki magunk egy közlönyt. És azután kötelezzük magunkat egy évig nem írni sehova, mint egyedül a saját közlönyünkbe. Tizen írtuk alá e szerződést: Petőfi, Pálffy, Degré, Obernyik, Pákh, Bérczy, Kerényi, Lisznyai és én. Ez volt a tizek társulata..." — írta Jókai. Pesti Füzetek lett volna az új irányú folyóirat címe. Késő éjszakáig együtt ültek a Pilvaxban, terveztek, szerkesztettek, felolvasták az új lap számára félreteendő alkotásokat. Az Életképek melléklete már írt is a kósza hírről és nyilatkozatra szólította fel a Tizeket. Vahot Imre szerkesztő, Petőfi volt főnöke is nyilvánosságra hozta hogy, „... tíz tehetséges fiatal költő összeesküdött ellenünk, kiadók és szerkesztők ellen oly célból, hogy ők nem szorulva senki gyámságára, műveiket önálló folyóiratban fogják közzé tenni... Ezen irodalmi társulás munkabeszüntetés, valódi irodalmi sztrájk akart lenni..." A terv azonban dugába dőlt. A titkosrendőrség már régen szemmel tartotta őket, jelen)8 téseik alapján Ferdinánd császár már 1846 márciusában sajátkezű iratban hívta fel bizalmasa, Majláth gróf figyelmét a Pilvax Kávéház íróira, „akik a fiatalság minden kihágásának mozgatói". így szó sem lehetett róla, hogy a lap indítására engedélyt kapjanak. A folyóiratok pedig „nevetséges oldaláról akarták az összeesküvést az olvasók előtt feltüntetni" — tárja fel Frankenburg Adolf őszinte vallomásaiban —; a szerkesztők közölték régebben megvett és fiókjaikban elfektetett műveiket. így végződött a nagyot és merészet akarók sztrájkja. Azután a politikai események vették át a vezérszólamot a kávéházban. Cégtáblája „Forradalmi Csarnok" lett. A közvélemény asztalánál forradalmi verseket dörögtek. A Nemzeti dal kéziratára Petőfi jegyezte fel: „Elszavaltam először az ifjak kávéházában. .." Saját lapjuk is lett, Pálffy Albert a Pilvaxban szerkesztette a rövidéletű Március Tizenötödike példányait. A szabadságharc bukása után a kávéházbeliekre is érvényesek voltak Tompa Mihály sorai: „Sokra sir, sokra vak börtön borul, Kik élünk, járunk búsan, szótlanul; Van aki felkél, és sirván megyen Új hont keresni túl a tengeren..." (A gólyához) A kávéház bejárata fölé Kaffee Herrengasse felirat kerül, osztrák bérlő és közönség vette birtokába. A későbbi évtizedekben sokat cserélt gazdát, kopottá és jelentéktelenné vált. 1911-ben, a városrendezés során le kellett bontani az épületet. Az újságok nekrológokban siratták el és hatalmas tömeg gyűlt össze előtte, amikor az első csákány a falába vágott. Ma a régi kávéház nevét viselő Pilvaxban (Városház utca 10.) láthatjuk a Petőfi társaságnak az eredeti kávéházban felavatott emléktábláját. S vannak itt más, féltve őrzött 1848-as emlékek is. * A kiegyezés korában a Kávéforrásban. találkozott ismét az irodalom a nyilvánossággal, a közvéleménnyel. A hivatalos irodalmi és művészeti köröktől távol, a múzsáktól idegen közönség semleges környezetében építette meg tanyáját egy sereg fiatal író. Innen indult el a megújhodás. A kávéház, ahol tanyát vertek, nem volt új intézmény. Az 1820-as években nyitotta meg a Fürdő (ma József Attila) utcában egy kávéscsaládba benősült francia: Antoine Legrand, és a párizsi Café de la Source diákkávéházról nevezte el Kávéforrásnak. Első évtizedeiről Tekusch, Kohl, Richter útikönyvei különböző véleménnyel vannak (a legutóbbi pl. kártyacsatáit emlegeti). Barabás Miklós naplója mint csendes reggelizőhelyet említi, ahová a festő Csató Pál íróbarátjával járt naponta. Az újságokban gyakran szerepel, a Rajzolatok reklámozza, hogy aki Pesten jár, keresse fel. 1845-ben a Nemzeti Újság közli, hogy a Kávéforrás és a Pilvax kivételével minden kávéház 2 krajcárral emelte a kávé árát. Az olcsó ár Müller újságíró rigmusa szerint nem rontotta a minőséget: „A Kávéforrásban csörgedez a mocca friss patakban Dúskálhatsz itt tejsűrűben — vagy ha tetszik — habban." A most száz éve meghalt Hans Christian Andersen dán meseíró is felkereste mint pesti nevezetességet, és le is írta útiélményei közt a mennyei kávézuhatagot ábrázoló cégtábláját. A Fürdő utcai ház második emeletén lakott Kossuth Lajos. A kávéházba is benézett néha, hogy átfussa a lapokat. 1849-ben Haynau egyik ágyúja a szomszédos házat gyújtotta fel... A dermedt időszak után, a hatvanas évek vége felé kezdtek tehát csoportosulni a Kávéforrásban az akkori fiatal írók, „hogy a táblabíró maradiság ellen kultúrát követeljenek". Eleinte itt kesergett Vajda János. A fiatal Rákosi Jenő — aki még nem húzódott a jobboldal felé—itt szőtte a Népszínház terveit. Később A legnagyobb bolond című regényének színhelyéül is ezt a kávéházat választotta. Bérezik Árpád, a kor népszerű elbeszélője itt kötekedett Tóth Kálmánnal, a Bolond Miska szerkesztőjével (aki még nem sejtette a születendő új élclap terveit). Zamatos, hosszas históriáit itt kezdte mesélgetni Eötvös Károly. A komoly Greguss Ágost, sőt Gyulai Pál is benézett nagynéha, hogy mit forralnak a fiatalok. Ábrányi Kornél is üldögélt „a szellem hajlékában", ahogy Ágay Adolf nevezte. A kávéház otthont is jelentett. Az akkori tulajdonos szép felesége, Kommer Ernőné ott trónolt a kasszában, s mindenkihez volt kedves szava. Karácsonykor mindig megvendégelte az írókat. Férje tubákot kínált, ajánlotta a „honi cukrot", papírfidibuszt nyújtott a pipázó törzsvendégeknek, akik itt tartották saját csibukjukat. Munkahely volt mindig — majd szerkesztőséggé lett az írók asztala, amikor Borsszem Jankó címmel megszületett az új élclap. Itt írták és itt rajzolták a lapot, amely tréfákba álcázva mondogatta meg az igazságot, jellegzetes figurái, a fanyalgó Sanyarú Vendel, a mihaszna Mokány Berci sok társadalmi kérdésre rávilágítottak — a visszájáról is. A lap első korrektora a fővárosba költözött Kiss József volt. A húszéves jubileumi számba írta Kozma Andor: „Hét éve írok — sine ira E kort írom le — s versem satira..." A Népszínház fellendítése, a népszínmű diadalra vitele szívügyük volt. Ez a gárda szerezte a színészeket, adta a műsort. Ide járt Szigligeti Ede és Csepreghy Ferenc, a józsefvárosi asztalosból lett népszínműíró (a Sárga csikó és a Piros bugyelláris, Blaha Lujza nagy sikereinek írója) is. Dóczi Lajos darabokat fordított. Egy ízben Munkácsy Mihály festette a díszletet, összetartottak és harcoltak igazukért. Csepreghy elevenbe vágó Vízözönét hiába utasította vissza az Akadémia és a Nemzeti Színház, a Népszínházban sikerre vitték. A Kávéforrásban nyüzsgő írók közül ma már sokak neve alig ismert. A leghíresebb törzsvendég, Mikszáth Kálmán mégis „fiatal óriások"-nak nevezte őket, akiknek „a tervei komoly nyomokat hagytak akkoriban az új életre ébredő ország szellemi életében'''. Konrádyné Gálos Magda dr.