Budapest, 1975. (13. évfolyam)

2. szám február - A címlapon: Balla Demeter felvétele

udapest A FŐVÁROS FOLYÓIRATfl -A szerkesztő bizottság elnöke: FARKASINSZKY LAJOS, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese Főszerkesztő: MESTERHÁZI LA|OS Főszerkesztőhelyettes: KATONA ÉVA A szerkesztőség címe: 1014 Budapest I. Országház u. 20. Telefon: 351-918 Kiadja: A HÍRLAPKIADÓ VÁLLALAT VIII Blaha Lujza tér 3. Postacím: 1959 Budapest Telefon: 343-100 Felelős kiadó: CSOLLÁNY FERENC 74.3870 Athenaeum Nyomda 1073 Budapest VII. Lenin krc. 7 Telefon: 229-450 Felelős vezető : SOPRONI BÉLA vezérigazgató Terjeszti: a Magyar Posta Posta Központi Hírlap Iroda Budapest, V. József nádor tér 1. sz. Telefon: 180-850 Postacím: 1900 Budapest Index: 25151 Megjelenik minden hónap elején. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Iroda címén. Előfizetési díj: negyedévre 30,— Ft,félévre 60,— Ft, egy évre 120,- Ft. Szerkesztőségi fogadóórák: Sétfőn 10—13 óráig VII. Lenin krt. 5.1. em. Telefon: 223-896 Olvasószerkesztő: KÖVENDI JUDIT épszerkesztő: SEBŐK MAGDA i \ lap íves mélynyomással készül I -g TARTALOMBÓL: 1 íj István: A945- február 12-13 4 ítumentumok 1944-45 {(Budapest Főváros Levéltára anyagából) 5 —11 Bertalan János-Dr. Berti Béla: Az élet megindulása 12 Részletek Nagy Lajos Pincenapló-jából 16 A főváros vonzásában XI. Fekete Gábor: Szentendre 18 Vargha Balázs: Illés Endre találatai 2 22 Losonci Miklós: Rácz Edit műtermében .... 24 Gerő László a Herder-díjról ... 31 Dr. Zábrák Gyula: A Bartók Béla út 39 Barkoczi Péter: Jókai három háza 42 A címlapon: Balla Demeter felvétele A hátsó borítón: Dési Huber István: Budakeszi vörös kémény (Schiller Alfréd reprodukciója. A Magyar Nemzeti Galéria tulajdona) XIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1975 FEBRUÁR Szerkesztő bixottsig: BUZA BARNA szobrászművész: FEKETE GYULA író; GARAI GÁBOR költő; GRANASZTÓI PÁL építész: Dr HORVÁTH MIKLÓS, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója; PATAKI ]ÁNOS, az MSZMP Budapesti Bizottság Agit.-prop. osztályának vezetője; RÉVÉSZ FERENC, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár igazgatója; Dr. SÁGVÁRI ÁGNES, a Fővárosi Levéltár igazgatója; SZILÁGYI LA)OS építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes; Dr. TRAUTMANN REZSŐ ny. miniszter, a Hazafias Népfront Budapesti Bizottságának elnöke Erőt adó évforduló írta: Katona Imre az MSZMP Budapesti Bizottsága első titkára A történelmi múlt tanulságait időről időre felidézni: erkölcsi kötelesség és politikai szükséglet. Azért emlékezünk, hogy jól megértsük, helyesen értékeljük a forradalmi hagyományokat, s hogy a múltból a jövendőhöz vezető úton, erőt merítvén a históriai harcok tanulságaiból, készülhessünk a feladatokra, amelyeket a mai követelmények állítanak elénk. Legjobbjaink tetteinek méltó folytatóiként kell végeznünk mindennapi munkánkat, példájuk nyomán formálhatjuk személyiségünket alkalmassá történelmi küldetésünk betöltéséhez. Nemrég ünnepeltük Buda és Pest egyesítésének centenáriumát. Az évszázad krónikájának felelevenítésével arra törekedtünk, hogy erősödjék a budapestiek kötődése városukhoz, s hogy az emlékezés is fejlesztően hasson a tettekben tükröződő, tehát igazi lokálpatriotizmusra. A századik évfordulóhoz kapcsolódó társadalmi felajánlások új lendületet adtak Budapest építésének és szépítésének, s e tömegmozgalomból részt vállalt az egész ország. Most, százéves fővárosunk történetének legjelentősebb napjára emlékezünk, a nagy eseményhez illő ünnepélyességgel, az együvétartozás családi meghittségével. Harminc év távlatából emlékezünk Budapest felszabadulására. Sokan élnek itt köztünk abból a nemzedékből, amelynek életreszóló személyes élménye ez a sorsdöntő fordulat. Mégis immár történelemként idézzük azokat a napokat, hiszen országunk lakosságának többsége akkor még meg sem született, vagy életkora miatt nem lehetett cselekvő részese a korszakváltás lázas időszakának. 1945. február 13-án a felszabadító szovjet hadsereg alakulatai súlyos harcok, áldozatok árán kiűzték Budapestről a fasizmus fegyveres osztagainak utolsó maradékát. A náci hadvezetés értelmetlen és kilátástalan harca mérhetetlen károkat okozott városunknak. Esztelen ellenállásukat ebben a térségben úgy is értelmezhetjük, mint bosszúállást a háborús szövetségre kényszerített magyarok „megbízhatatlansága" miatt. Örök figyelmeztetés a gyászos, iszonyú emlék, amit maguk után hagytak: az épületek egyharmada elpusztult, a város ipari felszerelésének nagy részét elszállították, a lakosságot éhínségre kárhoztatták. A megtizedelt budapesti népet föld alatti létezésre, pinceéletre kényszerítették. Az ország szívét halálos infarktus veszélye fenyegette. Az első békenapon sem a város, sem a pincéből kiköltöző lakosság nem öltözött ünneplőbe. A felszabadultság öröme — azt is mondhatjuk: mámora — a lélek mélyén, a megrendült eszmélés, a túlélés érzéseiben tükröződött. Igen, volt aki a túlélésnek örült elsősorban, mások az újrakezdés nagy lehetőségének. Ne feledjük, hogy február 13-án a Dunántúlon még csaták folytak, s bár a harc kimenetele aligha volt kétséges, a teljes felszabadulást végső soron Budapest is április 4-én ünnepelhette, együtt az országgal. Azóta a történelem hitelesítette azok érzelmeinek igazát, akik a nagy újrakezdést köszöntötték. A főváros felszabadulásának jelentőségét nem egyszerűen a háború vége adta, hanem az, hogy út nyílt Magyarország társadalmi átalakulásához. A pusztítások, az áldozatok ellenére tehát, az idősebb nemzedék emlékezetében, tudatában úgy él a felszabadulás élménye — főként az azt követő hetek, hónapok, évek politikai küzdelmeinek sora — mint az élniakarás, a bátor helytállás, az önzetlen lelkesedés örök példája. Az illegalitásból kilépő kommunisták vezetésével azonnal, a felszabadulás másnapján nagyszerű küzdelem indult a háborús pusztulás gyötrelmes maradványaínak felszámolásáért, az új Budapest megteremtéséért. S azok a szovjet katonák, akiknek Budapest felszabadítása lélegzetvételnyi szünetet sem engedett a fasizmus elleni küzdelemben, két kezük munkájával, biztatással, az ellátás megszervezésével, az életbe vetett hit élesztésével álltak a tenniakaró budapestiek mellé. Ma sokan joggal kérdezik: mi adott hitet akkor az embereknek, mi lelkesítette a romeltakarító tíz- és százezreket; a munkásokat, akik fizetség nélkül indították meg a gyárak 55