Budapest, 1975. (13. évfolyam)

9. szám szeptember - Zolnay László: Dolgozó nő a középkorban

Részlet a Képes Krónikából. A jobboldali rajz Zách Felicián merényletét ábrázolja (Károlyi Attila repródukciója) Kártyasornak az egyik alakja egy szokatlannak tűnő női foglalkozást idéz fel. A kártyalap egy korongon dolgozó fazekasnőt ábrázol. 1500 és 1505 között a Budán éldegélő Jagelló Zsigmond herceg gondosan vezetett számadáskönyveiben akadunk nyomára Budán megforduló énekes, hegedűs, táncos lányoknak. Komédiástársaikkal együtt keresik fel az ifjú herceg szállását. Az első fodrászlányok A királyi udvarban és a főúri házaknál női mesterség volt a hölgyek hajának díszes elkészítése is. És ne felejtsük el: az újkorig a férfiak zöme is hosszú hajzatot viselt. (A hippik eszerint nem úttörők e téren, hanem éppenséggel: kegyes hagyományőrzők.) S hogy milyenek voltak a hajviseletek? Nézzük meg azt a XIV. században Budán faragott női szoborfőt, amelyet 1974 februárjában — véletlenül — találtam a királyi palota romterületén. (Egy 1973. évi vízcsőfektetés során kerülhetett a föld felszínére.) Látnivaló: e női hajat minő gonddal formálták bonyolult, gyönyörű fonatok csigáiba. És hogy micsoda művészet volt nemcsak megfaragni e szobrot, de megformálni egy ilyen frizurát — lássunk egy néprajzi példát! 1900 és 1906 között a budakeszi, meg a zsámbéki lányok három, egyenként negyven-negyvenágú fonatba fogatták hajukat. Hogy hogyan készült egy-egy ilyen százhúsz ágú fonat? Szánjunk leírásának elolvasására egy percet. Hathalmi Gabnay Ferenc gyűjtő (1906) leírása: „. . . a fonandó leányt egy székre ültetik s vállát sűrű kendővel takarják le. A fonóasszony pedig bögrét állít maga mellé és abból öt percenként közönséges, vagy még inkább jobban ragadó cukros vizet hörpint. Lassan az egész kortyot a fonandó hajra fújja, ahonnan jó része a földre csorog, úgy, hogy a fonat elkészülte után egész tócsa van a szék körül s abban a leány testének megfelelő száraz sziget..." Az asszonyoknak szinte ujjukban volt a fonás! Hiszen a kalács fonata, a hajfonat, a gyékényfonás s a textilszál sodrása mind asszonyi munka volt. Nemzetiségi vidékeken a lányok hajviselete is elárulta: melyik leány magyar, melyik szlovák, vagy német. (Az újkorban másképpen viselték hajukat a katolikus és másképpen a református lányok — például Gödöllőn.) A férfiak hajviselete minden időkben különbözött a nőkétől. Honfoglaló eleink hajzatukat varkocsokba fonva viselték. Hajzatukat varkocsgyűrűk fogták öszsze. A keresztény vallás felvétele után a pogányság jeleként üldözték ezt a pusztai hagyatékot, a varkocsos hajat. Zsigmond és V. László vállig, Mátyás és II. Lajos tarkóig érő hajzatot viselt. Jóval később úgy írja Apor Péter a régi időkről: „... az nagy haj ritka volt, sőt nem láttam ifjú legényt nagy hajjal. Az pedig, hogy hátul pántlikával megkötötték volna, mint a ló farkát, mint most cselekszik, annak híre-hamva sem volt." (Ebből az is kiderül: a lófarok-frizura sem a XX. század találmánya!) A haj rizsporozása és a paróka — amelyet a XVII. század magyarja hol „álhaj"-nak, hol meg „kurva hajból tsinált fej"-nek nevezett — csak az újkorban terjedt el. A nők hajviseletének divatja a férfiakénál sokkal változatosabb, szeszélyesebb volt. A nők a hajukat gyöngyökkel, tollakkal, virág és pillangó alakú ékszerekkel is díszítették. Tincseik megformálása mindig komoly művészet volt. Sajnos nem jegyezték fel: kik voltak azok a tündérkezű asszonyok, akik a szobrainkon, táblaképeinken megőrzött középkori leányok, asszonyok frizuráját készítették. A legrégebbi magyar fodrásznő említésével én az 1599-es évben találkoztam: ezt a „hajfeltsinálásban" járatos, tupírozó leányasszonyt Thurzó György nádor hozatta honunkba Bécsből. Az volt a feladata, hogy a nádorkisasszonyok haját művészi fonatokba igazítsa. Az ő nevét sem őrizték meg azonban az annáleszek . . . Nevezetes dadák Azok a nők, akikről aránylag a legtöbb feljegyzés maradt, a királyi családok dajkái voltak. Egyikmásiknak a képét még a Képes Krónika miniaturái is megőrizték. Valahol félúton álltak a szolgáló cselédek s a belső komornák, az udvari donnák között. Pályájuk általában felfelé ívelt. így okiratokból tudjuk: Kun Lászlót és húgait az 1260-as években Szász Mihály ispán felesége, Menne asszony táplálta tejével. A királyi család nem volt hálátlan! Három uralkodó: IV. Béla, V. István és IV. (Kun) László, valamint három királyasszony adományozta meg Menne asszonyt az Abaúj megyei Hidasnémeti birtokával. Menne asszony fiai — Kun László tejtestvérei — is vitték valamire! Egyikük a sárospataki capella regia plébánosa lett. A másik, Szász György 1295-ben a királynéi szekerészek ispánja, budavári polgár és háztulajdonos. A budai dadák jóhírét, becsületességét mutatja az, hogy a magyar Anjou Endre hercegnek és feleségének, Johanna nápolyi királynőnek kisfiát, az utóbb gyerekfővel elhalt Károlykát magyar dada, Isabella d'Ungheria, vagyis Magyarországi Izabella asszony nevelte tején. A dajkát 1346-ban Johanna királynő harminc aranynyal jutalmazta. Hunyadi Mátyás dadája bizonyos Elisabetta asszony volt. Sírkövét fia, András emeltette a római Santa Croce templomban. Mátyás király felesége, Aragóniai Beatrix nápolyi királykisasszony Nardella di Nola Parmesana aszszony tején nevelkedett. Beatrix annyira szerette hajdani dadusát, hogy 1476-ban, amikor mint Mátyás király felesége Budára jött, hűséges dadáját is magával hozta. Mind Nardella asszony, mindpedig férje, a tudós és művész Sabbatino Viola úr, a Corvina könyvtár egyik betűfestője és könyvmásolója : kedvelt, ismert alakjai lettek Budának. Fiúk, Francesco Viola már magyar földön nőtt fel. Beatrix királyné ezt a jeles és művelt fiatalembert — tejtestvérét — annyira kedvelte, hogy 1495-ben diósgyőri vára udvarbírájává tette meg. A maga korában híres asszony volt — jóidéig az esztergomi és budai érseki ház egyetlen női lakója — a Nardellánál nem kevésbé dallamos nevezetű Madamma Cassandra della Penna. Az érsek ugyanis 1486-ban, amikor Magyarország prímás-érseki székét elfoglalta, a hétéves Estei Hippolit herceg volt. Érthető, hogy édesanyja, a gyermekét féltő ferrarai fejedelemasszony, kisfiával annak dajkáját is Magyarországra küldte. II. Ulászló ifjú felesége, a francia királyi házzal rokon Anne de Foix hercegnő 1506-ban, Lajos fia szülésekor gyermekágyi lázban Budán meghalt. A kis Lajos herceg „tiszteletre méltó Margit aszszonynak", Raguzai Borbély István feleségének dajkaságában nőtt fel. II. Ulászló király sem volt szűkkeblű a kis trónörökös nevelőnője iránt. Margit asszonyt és Raguzai Istvánt a mai Kolozsi tér környéki Budaszentjakabon egy palotával s egy ahhoz tartozó virágos-sáfrányos ültetvénnyel adományozta meg. A férjet óbudai várnagyává tette meg. A Raguzai házaspár idővel több szőlőt, sőt egy óbudai mészárszéket is megszerzett. Margit asszony 1510 körül Budaszentjakabon halt meg. A kis Lajos herceg gondozását időnként Kocka Szaniszló királyi étékfogó és annak felesége látta el. A csepeli királyi kastély, kivált budai járványok idején, nem egyszer szolgált a királyi árvák — a későbbi II. I.ajos s a későbbi Anna királyné, I. Ferdinánd neje — menedékhelyéül. Itt gondozta a Kocka házaspár a királyi gyerekeket. Ezért azután Kockáék csepeli házát 1510 körül II. Ulászló király adómentessé tette.