Budapest, 1975. (13. évfolyam)

9. szám szeptember - Bartók Béla emlékezete

Ferenczy Béni: Bartók (1936, ceruzarajz) BARTÓK BÉLA EMLÉKEZETE A New York-i rádió 1945. szeptember 26-án, szerdán este jelentette, hogy Bartók Béla, a nagy magyar zeneszerző aznap délben, a New York-i Westside Hospitalban, hosszú szenvedés után elhunyt. Nagy László* Bartók és a ragadozók Nem az erdő, nem a levegő meg a víz remek királyai, nem ezek a vadak ólálkodnak és őrjöngnek a szívünk körül. Hajunkat oroszlánsörénnyel elkeverni veszélytelenebb, mint megértően pillantanunk az emberségéből kivetkőzött lényre. A század éghajlatában ez a legnagyobb ragadozó ijesztően elszaporodott, szaporítva a fondorlatos intézményeket, megfosztva hivatásuktól a tündöklő találmányokat. A traverzerdők, a kábel-dzsungelek, a műanyag-habok felett sugárzik ez a szégyentelen fajta, s míg önmagát reklámozza mint morált, mint elérhető üdvösséget: új ragadozókat toboroz, új áldozatokat kaparint magának. Mert századunk emberét a képmutató ragadozók bűvölik. E fordított orfeuszi helyzetben az édes muzsika csak azt jelentené, hogy velük parolázol. Már a fiatal Bartók azt mondja: Nem! Se álerkölcs, se álművészet. A szívdöglesztő álarcokat zenéje acélujjaival tépi le. Mert emberi fenség: eleve idegen tőle a marakodás. Új ritmikájú Sárkányölő — mondanám, de ez a szimbólum föltételezi a programos harcot. Bartók öncörvényű konok csillag. Nem készül semmiféle leszámolásra, nem keresi a gátló és gonosz hatalmakat, de találkozik velük, de gyémántfejjel beléjük ütközik mindig. így süvít a pályán végzetesen, de mint művész, diadallal. Élete volt keserű is, csömörös is. Menekült volna a grönlandi cethalakhoz, a Tűzföld ércein bőgő vadak közé. Mégis azt mondja: Nem! Az ember nem adhatja meg magát. Se a hatalmas bánatnak, se bármilyen „dögvész-országnak". Az ember szerelmével s férfias haraggal ment a halálba. A ragadozók pedig a sírig követték. Elhengerített kövénél megsebezve a zenétől vinnyognak és átkozódnak ma is, és nem bírnak szabadulni tőle soha. Nekik Bartók az elkerülhetetlen sorscsapás. Nekem példa és megváltás, mint a legfényesebb árvák: Ady és József Attila. Őt látom a magasban, fehéren izzó haját, a sztratoszférát legyőző szemeit. Tenyerében óra: méri és ellenőrzi a Mindenség zenéjét. (1963) 18