Budapest, 1975. (13. évfolyam)

8. szám augusztus - Dr. Radnai Lóránt: Zenetudományi Intézet a Várban

1969- január 1-tői a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetté minősítette a korábbi Bartók Archívumot, majd az 1973/74. év fordulóján szervezetileg egyesítette vele az Akadémia Néprajzkutató Csoportját is. Ezzel az átalakulással új szakasz kezdődött a Bartók Béla és Kodály Zoltán személyes munkájával elindított, majd mások által továbbfejlesztett zenetudományi kutatásban. A kutatómunka annyira összetett feladattá vált, hogy annak zenei, nyelvi, történelmi stb. anyagát ma már csak tudományos intézeti keretben lehet felmérni, feldolgozni. Az Intézet feladata kibővült a több kötetre tervezett „Magyar Zenetörténet" című munka szerkesztésével, a népzene és néptánc kutatásával, zenetörténeti múzeum és szakkönyvtár létesítésével. A feltárt anyag bemutatása, publikálása, zenei és filmfelvételek elkészítése, közreadása, általában a tudományos anyag hozzáférhetővé tétele, széles körben történő megismertetése nemcsak szervezeti, hanem technikai átalakulást is követelt az Intézettől. Ezért volt szükség arra, hogy az Intézet megfelelően kialakított, jól felszerelt épületbe kerüljön. A Zenetudományi Intézet a Táncsics Mihály u. 7. sz. épületben kap most új otthont. A műemlék palota átalakítása — az ismert „zenélő udvar" körül — nemsokára befejeződik. A budai Várnegyednek ezt a gazdag díszítésű palotáját Erdődy György gróf (1674—1759) építtette. Magas rangja — országbíró volt, aki a helytartótanács elnökét, a nádort távollétében helyettesítette — lehetővé tette számára, hogy az egykori Szent Márton utcában (egy részét Zsidó utcának is nevezték) olyan nagyméretű, reprezentatív palotát emeljen, amely gazdagságával kitűnt a környező polgári házak közül. A palota tervezője Nepauer Mátyás volt, aki Bécsben született (1719) és mint Mária Terézia korának annyi osztrák építésze, ő is Magyarországra jött, elsősorban templomot építeni. 1789-ben már budai céhmester volt, aki résztvett a tabáni Szt. Katalin és a Fő utcai Szt.Anna, valamint Szt. Flórián templom építésében. A Mártírok útján álló Ágoston rendi, országúti kolostortemplomot (Ferences templom és Zárda) ugyancsak ő tervezte. Komoly megbízásnak számított az egyik legősibb grófi családnak, az Erdődyeknek budai palotaépítése is. A palota helyén valamikor két középkori ház állott, amelyek Budavár visszafoglalásakor rombadőltek. Erdődy 1743-ben vette meg a palota telkét Rabel Ádám János kőfaragómestertől. A telek keleti — Dunára néző — oldalát kettős várfal határolja. A belső fal a tatárjárás után készült és a külső, későbbi eredetű fallal együtt valószínűleg falszorost zárt magában. Ebben a falszorosban vezetett fel a Várnegyed egyik útja, amely a Duna partján meghúzódó Szent Péter külvárost a Várnegyeddel kötötte össze. Az Erdődy-palota hátsó szárnyának homlokzati fala a belső várfalra, illetve az azt hordozó sziklaperemre épült. A palota oldalsó szárnyai a telekhatáron állottak, így egy zárt belső udvar keletkezett. Az emeleti helyiségeket függőfolyosón át lehetett megközelítem. Az egyemeletes épület udvarára boltozatos kapualj vezet, ennek oldalához csatlakozik a reprezentatív háromkarú lépcső. Az épület utcai homlokzatán a középső, kissé kiugratott rizalit keretezi a kapubejáratot, amelyet a barokk kor ízlésének megfelelően Nepauer erőteljes architektúrával hangsúlyozott. A kapu kétoldalán konzolos pillérköteg hordja az első emeleti erkélyt, amely fölött pillérekkel alátámasztott dús oromzat keretezi a címert. Az ablakok kőkeretesek; az emeletiek szemöldökpárkányának váltakozóan vízszintes illetőleg hajlított vonala és a szemöldökpárkányok alatti mozgalmas dekoráció tovább gazdagítja a homlokzatot. A keleti homlokzat négyszintesnek hat, mert a terepadottságok miatt a pinceablakok itt nagyobbak lehetnek, az emeleti ablakok felső sora pedig ugyanazon helyiségek magas bevilágítását szolgálja. A középső erkély és a nagy ívesvonalú oromzat hangsúlyozza a középtengelyt. A palotát 1912-ben báró Hatvany Lajos vásárolta meg, és 1913-ban Behr I.ajos építésszel átépíttette. A változtatás lényege az volt, hogy megszüntették az udvari függőfolyosót, helyette a keleti szárnyban új traktus és új lépcsőház létesült. A dunai homlokzat régi erkélyét egy nagyméretű, oszlopos, emeletes erkélyrendszer váltotta fel. A földszinti teraszról kétkarú lépcsőt vezettek le a hátsó kertbe. A neobarokk stilusú átalakítás során az asztalosmunkát újjal pótolták, a kapuszárnyakat is kicserélték, az ablakokra fehérre festett zsaluszárnyakat szereltek. Az udvari homlokzat legfelső ablaksorát befalazták és mint vakablakokat hagyták meg. A második világháború alatt elpusztult a keleti erkélyrendszer, megsérült a főlépcsőház. 1970-ig az üpületben általános iskola működött, így a belső terek újból átalakultak, illetve elvesztették eredeti rendeltetésüknek megfelelő régi formájukat. * 1970-ben az épületet a Magyar Tudományos Akadémiának utalták ki, azzal a céllal, hogy benne a Zenetudományi Intézet kapjon otthont. Az épületben szükségszerűen jelentkező átépítés programja egyrészt a műemlék megmentését és az eredeti állapotot leginkább megközelítő restaurálását, másrészt az Intézet működéséhez szükséges korszerű belső átalakítást írta elő. A megadott tervezési program kettős célt szolgált. Meg kellett teremteni a tudományos munkához szükséges feltételeket, ugyanakkor biztosítani a közönség számára az Intézet életébe való betekintést, a tudományos munka zavarása nélkül. Az Intézet dolgozói a helyreállítandó díszlépcsőn át jutnak az irodákhoz, a könyvtárba és a hangversenyterembe, a közönség pedig az udvaron át közelítheti meg a kiállítótermeket, az emlékszobákat és az üléstermet. Ez utóbbi kisebb koncertek, zenei hangfelvételek céljaira is alkalmasak. Az épület kettős szerepkörének megfelelő építészeti megoldás nehéz feladatot rótt a tervező Mandel Tamás építészmérnökre (Lakóterv). El kellett helyeznie az épületben a zeneelmélettel, zenetörténettel, zenepszichológiával, népzenekutatással foglalkozó csoportokat, a Bartók Archívum, valamint az igazgatás helyiségeit, és a technikai csoportok munkahelyeit is. Helyet kellett adni a fonotékával ellátott könyvtár-olvasónak, a lemez-szalagtárnak, a lehallgató és lejátszó helyiségeknek, a hangszermúzeumnak, a hangversenyteremnek és az ahhoz szükséges stúdióknak, végül a közönséget szolgáló ruhatárnak, büfének, dohányzónak is. Ezenfelül az épületet korszerű fűtéssel, szellőzéssel, az egészségügyi kívánalmakat kielégítő helyiségekkel kellett ellátni. Ha a terveket tanulmányozzuk, feltűnik, hogy az épület átalakítása magasságban és mélységben történt; vagyis az eredeti hom-31