Budapest, 1975. (13. évfolyam)
8. szám augusztus - A címlapon: Az újpesti fürdő (Csigó László felvétele)
álló fővárosunk népességgyarapodása. Az 1800-ban 54, 1873-ban 296, 1900-ban 733 ezres népességű Budapest 1930-ra (a város mai területén már 1906-ra) milliós nagyvárossá nőtt. Majd 1941-re az akkori 207 km2 es városterület népessége 1,17 millióra (a jelenlegi 525 km2 területen 1,71 millióra) emelkedett. Kétségtelenül igen jelentős építési tevékenység kellett ahhoz, hogy az 1880—1941 közötti hat évtized alatt a budapesti lakásállomány 71,6 ezerről 288,1 ezerre emelkedjék, azaz megnégyszereződjék. A nagyobb építkezési konjunktúrákat azonban sűrűn követték a lakásépítési válságok. A lakáshelyzetben a kisebb átmeneti javulásokra annál kevésbé nyílt lehetőség, minél nagyobb méretűvé vált a vidékiek Budapestre költözése. Egy olyan városban, ahol a lakosságnak — mint az 1906. évi összeírásból kitűnt — csak egyharmada bennszülött, a lakásprobléma szükségszerűen a leglényegesebb közgazdasági és szociális kérdéssé válik. Mégis, a lakáshelyzettel csak akkor foglalkoztak a főváros, illetve a kormányzat vezetői, midőn a krónikus lakáshiány már veszélyessé vált. (Jellemző, hogy az első világháború előtt tulajdonképpen nem volt olyan szerve a fővárosnak, amely a lakásnyomor kérdésével hivatalból foglalkozott volna.) A lakáskérdés súlyosbodásához hozzájárultak a drága lakbérek, az egészségtelen kislakások, a körfolyosós, sötét, szűkudvaros bérházbeépítések, ahol a lakosság nagyobbik része zsúfolódott össze. Thirring Gusztáv, a Fővárosi Statisztikai Hivatal igazgatója „A fővárosi szegény néposztályok lakásai" c. értékelése szerint 1891-ben 6599 munkáslakásban 59 723 lakos élt. Ebből 6060 egyszobás lakásban 53 044-en laktak. Egy lakásra — helyesebben egy szobára — átlagosan 9 lakó jutott. Az 1906. évi helyzet alapján pedig ugyanő megállapította, hogy „a budapesti lakások sokkal drágábbak, mint az osztrák vagy a német városok lakásai.. . ez ránk nézve annyival súlyosabb, mivel népességünk kereseti-jövedelmi viszonyai sokkal kedvezőtlenebbek". A régi lakáskörülményekre jellemző, hogy 1910-ben Budapesten még több volt az udvari lakás, .mint az utcai. A lakások 76%-a nélkülözte a fürdőszobát, közel 2/3-a a W. C.-t, 1/3-a a vízvezetéket. Az 54%-ában egyszobás kis-budapesti lakásokban a fürdőszoba ritkaságszámba ment, W. C. csupán hetedrészükben, vízvezeték csak minden 2— 3. lakásban volt, 12 ezerből pedig az összes mellékhelyiség hiányzott. Ezekben a zsúfolt, rosszul felszerelt lakásokban közel 60 ezer gyermek nevelkedett. A szociális lakáshiány — a lakásnak nem tekinthető nagyszámú szükségelhelyezést is tekintve — az I. világháború előtt már meghaladta a 60 ezret, így a lakásalap legalább 1/3-dal maradt el a minimálisan szükségestől. Az akkori lakáshelyzetről dr. Ferenczi Imre szociálpolitikus a század elején megállapította: „A jelenlegi lakásbajokat is a XIX. századnak jórészt azon általános nagy bűne idézte fel, hogy a főváros építési fejlődését és lakásügyét átengedték a magánérdekek zabolátlan uralmának. Ennek a fejlődésnek óriási nyereségét nem annyira a házépítők és házüzérek, mint a szép titokban, kényelmesen működő telektulajdonosok és teleküzérek fölözték le." S noha 1910-ben Bárczy polgármester is kijelentette, hogy „a lakáskérdés Budapest egyik legégetőbb, mindnyájunk életbevágó kérdése; a jelen és jövő nemzedékek egészsége és jóléte függ e kérdésnek a helyes megoldásától" — mégis, az 1920-as évtized végéig (részben objektív okok: háború, gazdasági depresszió stb. miatt is) a kedvezőtlen lakásviszonyok alig változtak. A budapesti dolgozók lakáskörülményei — az anyagi viszonyok és a magas lakbérek folytán — továbbra is általában rosszak maradtak, mert az üzleti vállalkozásnak tekintett lakásépítés erősen ingadozott. Ezt még az 1900— 1925 közötti ötéves időszakok összehasonlítása is érzékelteti: Időszak Épített lakások Ebből: 1 szobás (%) 1901—-1905 1906—1910 8 777\ 21 250/ 30 027 36,7 1911-1915 2 8 745U9 g 1916—1920 1 134/ 7 1921—1925 1926—1930 4 102 27 241 31 343 44,6 Az ország lakásépítési beruházásainak 37 %-a ugyan 1927—1937 között Budapestre összpontosult, az átlagos évenkénti lakásépítés azonban — amellett, hogy nőtt az 1 szobás lakások aránya —akkor is csak 5 ezer körül mozgott. így a kislakások zsúfoltsága 1930—1941 között is csupán némileg enyhült, míg az átlagos laksűrűség lényegében stagnált. A mennyiségi lakáshiányt Kis-Budapesten — jóllehet a drága lakbérek miatt sok lakás állt üresen — 1943-ban már 20—30 ezerre, a szociális lakáshiányt pedig további 50—60 ezerre becsülték. A háború súlyosabb pusztításait megelőzően tehát az akkori lakásállomány 25—30%-kal volt kisebb a szükségesnél. A szükséglakótelepeken több tízezren húzódtak meg; a város peremén pedig — az 1950-ben Budapesthez csatol településeken — még többen éltek lakásnak alkalmatlan helyiségekben. Az 1945 előtti Kis-Budapesten a lakások közel egynegyedében tartottak albérlőt vagy ágybérlőt; minden 8. ember így lakott! A lakásoknak nagyobbik fele egyszobás — 10 %-a egyhelyiséges — volt; 11%-ában egyegy szobára 4-nél több lakó jutott. Ezekben a nagyrészt korszerűtlen kislakásokban kényszerültek meghúzódni a kiskeresetű dolgozók, míg a kiváltságos rétegek jórészt kihasználatlan nagy lakásokban éltek. A lakásproblémákat és a fejlesztési feladatokat fokozta, hogy országunkban a második világháború Budapesten okozta a legsúlyosabb pusztításokat. A lakásoknak csak 73 %-a maradt lakható; pl. az I. kerület 800 épülete közül csupán 4 nem sérült meg. A háború a jobb minőségű, nagyobb lakásokat, s az intézeti háztartásokat is nagyon megtizedelte. Szinte minden, ami városépítési szempontból is nélkülözhetetlen érték, elpusztult (pl. a Várnegyed, a Duna-parti szállodasor, a Duna-hidak, a körutak épületei); és az, ami már lebontásra érett, korszerűtlen volt (a szükséglakótelepek, a belső kerületek elavult házai), jórészt megmaradt. Újjáépítés - Nagy-Budapest - Fokozott követelmények E súlyos hagyaték fokozatos felszámolása több mint két évtized újjáépítő munkáját kívánta meg; ahelyett, hogy elsősorban az avult, sűrűn beépített belső városrészek fellazítására, indokolt rekonstrukciójára kerülhetett volna sor. Ugyanakkor a dolgozók lakásigényét — az életszínvonal emelkedése, az alacsony szintű lakbérek mellett — a kulturált otthon iránti jogos törekvés is növelte. A kormányzat is siettetni kívánta a dolgozók emberibb életfeltételeinek megteremtését. A termelés megindítása, a termelőerők. Új épület a Soroksári úton H71 7777777: 2
