Budapest, 1975. (13. évfolyam)

7. szám július - Zolnay László: Halál, temetés, tor a régi Pest-Budán

Sajtószemle, 1945 július Mindazokat a gyarakat és nagyobb ipari üze­meket, amelyeket eddig a Vörös Hadsereg vett igénybe, július i-én visszaadják a helyi hatóságok­nak. Ezzel az intézkedéssel — mint Bán Antal iparügyi miniszter nyilatkozta a Szabad Nép­ben körülbelül 350 360 gyárat kapunk vissza. Csupán 12 olyan gyár van, amelyet most még nem adnak át. Egyben július i-én megszűnik az orosz katonai gyárparancsnokság is. A Beszkárt július 2-án reggel megindítja a fő­városban az első rendszeres autóbuszjáratot. Ebbe a járatba három kocsit állítanak be. A kocsik az Apponyi tértől a Gellért térig közlekednek rend­szeres forgalomban, reggel 7 órától este 10 óráig. Ezzel a pesti és a budai villamosközlekedés között létrejön az összeköttetés. A viteldíj 3 pengő. A posta vezetősége közölte, hogy a postai cso­magforgalmat július 2-án megnyitja. A miniszterelnök, a vallás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére, Dr. Szent-Györgyi Al­bertet, a szegedi Tudományegyetem rendes taná­rat a budapesti Pázmány Péter Tudományegye­tem orvosvegytani tanszékére egyetemi nyilvános rendes tanárrá kinevezte. Július 3-án megjelent az Új Magyarország, a világpolitika és a magyar szellemi élet hetilapja. Felelős szerkesztője: Boldizsár Iván. Vas Zoltán polgármester utasítást adott, hogy a régi Sváb-hegy elnevezés azonnal szűnjék meg. A hegy neve, július 4-től kezdve: Szabadság-hegy. A Beszkárt helyreállítási és újjáépítési munká­jára féléves munkatervet készített, mely magánál a Beszkártnál 204 milliós és a HÉV-nél 32 milliós anyagi fedezetet igényel. A Szociáldemokrata Párt nagy múltú lapja, a Népszava mellett július 7-én délutáni lapot is in­dított, Világosság címmel. A lap főszerkesztője dr. Révész Mihály. A Képzőművészek Szabad Szervezete a Mű­csarnok épületében megrendezte az Első Szabad Nemzeti Kiállítást. Budapest polgármestere, Olt­ványi Imrével, a Nemzeti Bank elnökével, meg­jelent a Nemzeti Kiállításon és a főváros részére 400 000 pengőért képeket vásárolt. A francia Goncourt irodalmi díjat első ízben női írónak ítélték oda: Elsa Triolet novellistának, A ragon feleségének. Nyolcévi kényszerszünet után az Operaház színre hozta Goldmark legnépszerűbb művét, a Sába királynőjét, Fleischer Antal vezényletével. A Beszkárt napi bevétele, a tarifaemelés követ­keztében, eléri a két és fél millió pengőt, ami egy hónapban 75 millió pengőt tesz ki. A főváros július havi költségvetése háromszáz millió pengő. Ebből 100 millió pengőt személyi kiadásokra fordítanak, 100 milliót tesz ki a rendes dologi kiadások összege, míg újjáépítési célokra szintén 100 millió pengőt fordítanak. A Magyar Nemzeti Bank, egyetértve a keres­kedelmi minisztériummal, 25 millió pengő újjá­építési kölcsönt nyújt a kereskedelemnek. A köl­csönt a Kereskedők Országos Központi Szövet­sége fogja szakosztályai útján szétosztani. A közellátási miniszter értesítette a bányákat, hogy május i-től visszamenőleg a szén árát három és félszeresére emelik fel. Az idei tanévben a budapesti iskolákba össze­sen 39 387 tanuló iratkozott be, 44 521-gyel keve­sebb, mint az elmúlt évben. A főváros közlekedési szakbizottsága ülésén közölték, hogy a vonalak 73 százalékán közleked­nek már villamosok. Bán Antal iparügyi miniszter a tanoncok üdülő­szabadságát 28 napra emelte fel, továbbá 30 000 pengő segélyt utalt ki a Szakszervezeti Tanács sárszentmiklósi tanoncüdülőjének felszerelésére. A fővárosban az utcaseprők 1500 — 2000 pengőt, 48 míg a szemétszállítók 2200 - 2700 pengőt keres­nek hetenként — értesülünk a Világosságból, majd a cikk írója megjegyzi: „Megérdemlik ezt a magas fizetést, mert sokszor 14—18 óra a munkaidő, olykor reggel 6 órától — egy óra fizetett munka­idővel este 8 óráig is dolgoznak." A moszkvai premierrel egyidejűleg mutatták be a New York-i Metropolitan Operában Prokofjev monumentális operáját, a Háború és Béké-1. Az opera Tolsztoj azonos című regényéből készült. A Magyar Gazdaságkutató Intézet július elsejei kimutatása szerint ez év márciusa óta az élelmiszer­árak általánosságban 41%-kal csökkentek. A már­ciusi ínségárak után bekövetkező javulás április 15-én volt a legnagyobb, amikor hat hét alatt az árak — melyek azóta ismét emelkedtek 65%-ot estek. A Magyar Szovjet Művelődési Társaság ün­nepélyes külsőségek között tartotta meg első dísz­előadását az Operaházban. A pénzügyi kormányzat, az újjáépítési kormány­biztos útján, 3 millió pengőt ad egy-egy fővárosi kerületnek a tetőfedési munkálatokra. Július 12., 13. és 14-én megrendezték Buda­pesten az első Szabad Magyar Könyvnapot. A Könyvnapra megjelent Kovai Lőrinc „Igaz­ság" és „Föld, Kenyér, Szabadság" c. könyve, továbbá Darvas József „Város az ingoványon", Rákosi Mátyás „A magyar jövőért", Molnár Erik „A magyar társadalom története az őskortól az Árpádokig", Révai József „Ady", Sándor Pál „Engels, mint filozófus", G. Fazekas Erzsébet „A felszabadulás útján", Barabás Tibor Martino­vicsról szóló írása, Boldizsár Iván „Ne higgy magyar a németnek", Gergely Sándor „1514" c. történelmi trilógiájának első kötete, az „Úriszék". Berlinben, a Brandenburgi kapu alatt rendezett ünnepségen nyújtotta át Montgomery tábornagy Zsukov marsallnak a legmagasabb angol kitünte­tést: a Bath-rend parancsnoki keresztjét. Roko­sovszky marsall a Bath-rend lovagkeresztjét kapta meg, míg Sokolovszkij és Malinin vezérkari főnö­köket a brit birodalmi rendjellel tüntették ki. Július 16-án forgalomba kerültek az új ezerpen­gős bankjegyek. A Romániai Magyar Írók Szövetsége legutóbbi közgyűlésén elhatározták, hogy „Utunk" címmel magyar folyóiratot adnak ki. A lap szerkesztői: Balog Edgár és Nagy István. Rendkívül szívélyes légkörben kezdődtek meg július 17-én délután a potsdami tárgyalások Sztá­lin, Truman és Churchill között. A felszabadulás után néhány hónappal nagy esemény volt az első telefonkönyv megjelenése. A májusi telefonkönyv még csak 14 oldalon sorolta fel az előfizetőket a júliusi már 38 oldalas. Kállai Gyula, miniszterelnökségi politikai ál­lamtitkár, átvette a sajtóügyek intézését is. A szovjet hatóságok újabb nagylelkű gesztusa: 250 tonna rotációspapíit juttattak a papírhiány­nyal küzdő demokratikus sajtónak. Az angol nép — történelmében először — ab­szolút szocialista többséget küldött az alsóházba. Churchill miniszterelnök átnyújtotta a királynak kormánya lemondását. A király a lemondást el­fogadta és öt perccel Churchill távozása után a Buckingham-palotába érkező Attlee-t bízta meg az új angol kormány megalakításával. A posta július 23-án, az európai háború befeje­zésének megemlékezésére, 250 000 sorozatban ,,Béke-bélyeget" bocsátott ki. A sorozat 25 pengő névértékben és 75 pengő felárral, tehát 100 pengő árban került kiadásra. A felárból befolyt összeget népfőiskolák céljaira fordítják. A magyar képzőművészetet súlyos gyász érte: elhunyt Petrovics Elek, a Szépművészeti Múzeum ny. főigazgatója. Mint a Szépművészeti Múzeum vezetője, főként a XIX. század magyar festészetét akarta lehetőleg teljesen bemutatni. Az ő vezetése alatt nyílt meg az Új Magyar Képtár, a régi és modern szobrászat két fontos gyűjteménye. Július 27-én a Szabad Nép megemlékezik Ság­vári Endréről, akit egy évvel ezelőtt a magyar Gestapo pribékjei meggyilkoltak. A Parlament mellett épülő cölöphíd egyes épí­tési szakaszait a nehéz körülmények közt dolgozó munkások a kitűzött határidő előtt készítették el. Budapest polgármestere korábban 50 000 pengő jutalmat ajánlott fel az építőknek, de július 28-án rögtönzött kis ünnepség során a jutalmat 100 000 pengőre emelte fel. „Ez a 100 000 pengő a főváros hálájának első és nem utolsó megnyilvánulása!" — jelentette ki Vas Zoltán polgármester. Ezen kívül minden hídépítő munkás 3 kg kenyérlisztet és 7 kg nullás lisztet kapott hatósági áron. A Goldberger textilgyár naponta már tizenöt­ezer méter árut gyárt. Az írók érdekképviselete eddig mint az írók Szabad Szervezete működött. Az írók most ki­mondták, hogy az írók egyetlen hivatalos testüle­tének neve ezentúl Magyar írók Szövetsége lesz. A háromtagú elnökség tagjai: Gergely Sándor, Illyés Gyula és Kárpáti Aurél. A tizenhat tagú el­nöki tanácsban Balázs Béla, Csathó Kálmán, Dar­vasjózsef, Fodor József , Füst Milán, Gábor Andor, Gellért Oszkár, Háy Gyida, Heltai Jenő, Kassák Lajos, Márai Sándor, Nagy Lajos, Ortutay Gyula, Tamási Áron, Veres Péter és Zilahy Lajos foglal­nak helyet. Ügyvezető főtitkár: Boros Elemér. Dr. Révész Mihályi, a Világosság főszerkesztő­jét beiktatták az MTI főszerkesztői tisztébe és Barcs Sándorral, az MTI felelős szerkesztőjével együtt átvette munkakörét. Tizenhatezer nyilvántartott bányász ruhát kap az iparügyi minisztériumtól. A kánikula ellenére, színházaink folytatják ma­kacs küzdelmüket a közönségért és a sikerért. Egyetlen júliusi napon három színház tart pre­miert. A Vígszínház felújítja Molnár Ferenc „Hattyú"-ját, a Kamara Varieté megnyitja kapuit „Pesti Híradó" műsorával és a Madách Színház­ban Shakespeare „Tévedések vígjátéká"-t mutat­ják be. „Út a remekműhöz" gyűjtőcímmel rendezi a Székesfővárosi Zenekar nyári sorozatának hang­versenyeit a Fővárosi Képtár kertjében. Pesterzsébeten, a Szondy utcában, tizenhat leány és asszony hat méter hosszú kocsi- és gya­logközlekedésre alkalmas hidat épített a nagy víz­levezető árok fölé. Amikor a környékbeliek látták a nők munkáját, hét férfi önként csatlakozott hoz­zájuk a nehéz anyagok hordására és beállítására. A budapesti bölcsészhallgatók felterjesztéssel fordultak a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, melyben közlik, hogy a jövő tanév elejétől kezdve a tanárszakos hallgatók esti munkás-középiskolát akarnak fenntartani azoknak az ipari munkások­nak, akik egész napi munkájuk mellett középisko­lai tanulmányokat akarnak folytatni. A Hungária Hírlapnyomda tankönyv nyomóver­senyre hívta ki az ország összes nyomdáit, a Pe­dagógus Szakszervezet pedig vállalta a demokrati­kus tankönyvek megírását — adja hírül a Szabad Nép. A főváros illetékes hivatalának jelentéséből ki­tűnik, hogy a tuberkulotikus megbetegedések az elmúlt évinek a négyszeresére emelkedtek. A nemi betegek száma 250 000, az elmúlt évek 50 000 át­lagával szemben. A főváros vezetősége két és fél millió pengőt ajánlott fel egészségvédelmi célokra. Szekeres István

Next

/
Oldalképek
Tartalom