Budapest, 1975. (13. évfolyam)

3. szám március - Konrádyné Gálos Magda dr.: A Pannónia, a Hungária, a Margitszigeti Nagyszálló

Karpe Mihály ismert földmérő és térképrajzoló is részt vett, a határ keleti végpontjáról indult el. Ez a pont a mai Apátkúti völgyben volt, egy régi szénégető maradványainál, amelyet négy hegy vett körül: az Apátkút hegye, a Jankó-Bük, az Öreg Paphegye, a Kis Pap-hegye (mind a négy név fennmaradt). A határjárás során a résztvevők a Vaskapu nevű hely után — ahol egy sziklába két keresztet véstek be határjelül — keresztezték a Budáról Visegrádra vivő régi országutat (a mai Papréti országút vonalában), majd délnyugatnak fordulva, az Öreg-Pap-hegy oldalán, a szentlászlói szántóföldek szegélyén haladtak tovább, később egy nagy meredélyen leereszkedtek egy mély völgybe, ahol keresztezték a Visegrádról Szentlászlóra vivő régi utat (ma a zöldjelzésű turistaút vezet itt Szentlászlóról Visegrádra). Kb. 300 méterrel odébb áthaladtak a Som-hegy (valószínűleg azonos a Kis-Som heggyel) és a Fehér alias Félhithegy (talán a mai Bánya-hegy?) közti völgy legalsó részén, s a benne folyó Lebencz patakán (ma: Lepence-patak). Innen felkapaszkodtak a Köves Birczre (valószínűleg a mai Nagy-Som hegyre), s ennek csúcsától kb. 250 méternyire elérték a Görbe Hajtás-hegy (ma is így hívják) tetejét, ahonnan „megpillantották a Duna növő hold formájú kanyarulatát, és jól látták a visegrádi meg a nógrádi várat". Ugyanennek a Görbe Hajtásnak hátán még mintegy 280 métert előrehaladva elérték a Visegrád—Szentlászló közti határ nyugati végpontját, ahol az Dömös határával ütközve, hármashatárt alkotott. Más határviták (Bogdány—Tótfalu, Szentendre—Pócsmegyer) irataiban és különféle XVIII. századi térképeken még számos, ma is használt helynév fordul elő: Vöröskő-szikla, Csikós-tó, Nagy-Hortobágy hegy, Kis-Hortobágy hegy, Mánás-hegy, Nagy-Berseg hegy, Német széna, Csaba kútja, Kalicsa-patak, Ábrahámhegy stb. A Pilis-hegység nyugati részére vonatkozóan nem végeztem kutatást, de bizonyára az ottani határperek is régi sok helynevet tartottak fenn számunkra. A határperek, viszályok rég időszerűtlenné váltak, de megörökítették számunkra annak az időnek emlékét, amikor a Dunakanyar még nem üdülőterület volt, hanem a földet művelő, az erdőt, legelőt, rétet hasznosító emberek által a mainál lényegesen jobban „belakott" táj. 43 Ligeti Antal: Visegrád — délről (XIX. századi festmény) Ismeretlen szerző metszete a XIX. század elejéről (A Magyar Történelmi Képcsarnok gyűjteményéből)